2018. november 3.
Valamikor az első Tej-lemez kritikája környékén megígértem Pálinkás Tamásnak, hogy a szubpopnak kategorizált zenekara újabb cuccai kapcsán már eskü, tényleg nem fogom az Isten Háta Mögöttet emlegetni, kész, vége, elengedtem. Erre tessék, pár hónapja elkezdtek szállingózni az új dalok a következő albumról, és mindegyik egyre jobban hasonlít a megboldogult progmetál-banda agyafúrt cuccaira.
Itt van például a legfrissebb, Az idő urai című darab, amit Pálinkás eleve a „hátha szeretnél hallani IHM-et” felütéssel küldött át. Ezt a dalt már tényleg aligha lehet popnak nevezni, ez itt egy öt és fél perces progresszív rock opusz, heves riffelésekkel és dobolással, folyamatosan változó zenei környezettel, amiben azért itt-ott felüti a fejét egy fenomenális refrén is. Ha ilyen lesz az új, Egyenlőtlenség (≠) című lemez, akkor még az is lehet, hogy sok olyan embernek is tetszeni fog, akiknek a Tej eddig túl rádióbarát volt.
Végre megtaláltuk a zenénket. Tökre olyan, amit még annyian sem fognak szeretni, mint eddig. Akik kezdték volna megszokni az ilyen diszkós dalokat tőlünk, most BESZOPJÁK
– mondta Pálinkás a Lángolónak, amihez hozzátette:
Végre összeállt a zenekar és úgy is működik, mint egy zenekar. A próbateremben zenélés megy és nem megfejtetegtés. Úgy értem, jammelünk rengeteget. Persze amúgy ez az alapvető zenélés, de sokáig nekem nem ez volt. Most kb. úgy érzem magam, mint 2005-ben, teljes szabadság a zenélésben, mert kb. senkit nem érdekel, hogy mit csinálunk, akit meg mégis, az nagyon szereti a dolgainkat. Nincs megfelelési kényszer, emiatt pont azok a dalok kezdtek bennünk működni, amik egyben játszva szólnak jól. Az egész lemezt így vettük amúgy fel. Dob-basszus-gitár-szinti, elindult a tak, és durr bele. Aztán kiválasztottuk a legjobb verziót. Sőt, olyan dal is volt, ahol még takjelet sem kértünk. Volt már ilyesmi az életemben… szerintem most lettünk igazán szubpop zenekar.
Az új album pontos megjelenési dátumát egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy a lemezbemutató koncert november 24-én lesz a Dürerben.