2013. március 10.
A legutóbbi bevezetést követően immáron az Európa-turné feléhez ért a Follow The Water: a zenekar már otthonról fog tudósítani az utolsó bulikról, de az alábbiakban megtudhatjátok velük, hogy Freiburgtól Boszniáig milyen élményeket szerzett a banda.
Reggel kipihenten, szép időben indultunk neki a Freiburgig tartó három órás utunknak. Útközben megálltunk egy kis nézelődésre a Boden-tónál, kiélveztük a napos időt és a gyönyörű tájat. Ezután áthaladtunk a Fekete-erdőn,és láttuk a Dunát kb. 10 méter széles állapotban. Freiburgba érve a Madame Pathetic zenekar, és próbatermük vendégszeretetét élvezhettük, és a srácok hétfő este ellenére nagyon jó, hangulatos kis basementparty jellegű bulit hoztak össze. Nagyon kedvesek voltak, kaptunk tőlük egy halom CD-t, érdemes őket csekkolni! Gyorsan lezuhanyoztunk náluk, aztán indultunk is tovább, mert a turné leghosszabb útja állt előttünk, 1300 kilométer Freiburgból Boszniába.
Az utunk éjféltől délután hatig tartott. Közben átutaztunk Ausztrián és Szlovénián, ahol még keményen tél van, és végig lélegzetelállító havas tájakon haladtunk. A bosnyák határon pedig a korrupt vámosoknak köszönhetően 50 euróval lettünk szegényebbek, úgymond megfizettük a belépőt az országba… Maga az ország felettébb érdekes, vannak a háború óta teljesen kihalt, szétlőtt környékek, a lakott részeken pedig sokszor egymás mellett állnak teljesen lerobbant, és indokolatlanul puccos házak, hatalmas a kontraszt. Ezen kívül minden bokornál megállít egy rendőr, és próbál valamibe belekötni. Amikor Lukavacra értünk, a cementgyár és a golyónyomos panelek között megtaláltuk a klubot, teljesen leesett az állunk. Otthon is tökéletesen, minden szinten megállná a helyét. Az ottaniak vendégszeretete pedig végképp öt csillagos volt. Azonnal egy rekesz helyi sörrel vártak minket, majd elvittek egy kis helyi étterembe, ahol átszámítva körülbelül 7000 forintból teleettük magunkat. Ami még meglepő volt, hogy mindenki akivel találkoztunk, tökéletesen beszélt angolul. Gyors beállás, koncert, utána a backline-t a klubban hagytuk, és mentünk a szállásra, ami egy aranyos kis apartman volt, nem mellesleg ez volt az első hely a turnén, ahol mindenki ágyban aludt.
Reggel még meglátogattuk a tegnapi éttermet, aztán indultunk is tovább a fővárosba, Szarajevóba. Útközben megint nagyon szép hegyes-völgyes vidéken haladtunk, bár az igénytelenség, és a szemét mennyisége eléggé rontotta az összképet. Az ország sokszínűségét mutatja, hogy ahogy egyre délebbre haladtunk, úgy cserélődtek a templomok mecsetekké. Célpontunk előtt tettünk egy kis kitérőt Visokóba, az állítólagos „piramisok” felé, de felettébb drága 20 kilométernyi autópályaszakasz nem igazán érte meg ezért. Szarajevó egy hegyekkel határolt völgyben fekszik, és rá is jellemző az egész országban látott kontraszt. A balkán legmagasabb, tiszta üveg felhőkarcolója mellett a régi házakon még nincsenek bevakolva a ’95-ös golyónyomok. Itt is perfekt angolul beszélő, nagyon kedves srácok vártak minket, a kötelező helyi sörrel. A klub itt is szép volt, bár a hangosítással akadtak gondok, de ilyen előfordul. Külön kedves meglepetés volt, hogy találkoztunk egy olyan sráccal, akinek kedvenc zenekarai közé tartozik a The Sharon Tate, és a Bridge To Solace. A szállás ismét rendes volt, bár csak egy kisebb hegymászás árán tudtuk megközelíteni, de a kivilágított város látványáért már megérte.
Folytatjuk.
