Jól nekimentünk a nyárnak – beszámoló a Fish! poppunk-minifesztiváljáról

Számtalanszor tapasztaltuk és írtuk le már, hogy a Fish! hazánk egyik legjobb bulizenekara, és amint azt a Kovács Krisztián frontemberrel a napokban készített, igen kimerítő interjúnkban is körbejártuk, a csapat mindig is szívügyének tekintette a tehetséges feltörekvő zenekarok támogatását is. Ebben a szellemiségben fogant meg a csapat nyárindító mikrofesztiváljának ötlete, amely végül péntek este zajlott le a Barba Negra Trackben a Kies, a Show Your Otherside és a Headstock gárdáinak közreműködésével. A buliról nyilván mi sem hiányozhattunk, és bár messze nem én vagyok a Nuskull-stáb pop punkban leginkább kompetens tagja, azért megpróbálok nagy vonalakban képet festeni a történtekről.

Az ország poppunk-központjának számító Dorog/Esztergom környéki színteret a Headstock csapata képviselte, akik pár perccel fél 7 után vették birtokba a deszkákat, nagyjából másfél maréknyi közönség előtt. A fiatal ötös főleg rövid, gyors, lendületes dalokkal operál, amelyek kicsit kontrasztban állnak a néhol inkább borongós-merengős hangulatokat festő szövegilágukkal, meg a színpadi rutinjuk kiforratlanságával – persze nyilván hálátlan feladat egy ekkora színpadon ilyen kevés ember előtt nyitni egy bulit, de ettől függetlenül nyugodtan oda lehetne lépni és csapni jobban azoknak a hangszereknek! A saját dalok, köztük a Zápor és a Cipősdoboz mellett egy Man Overboard-feldolgozást (Dead End Dreams) is felvonultató, bő húszperces műsoruk végére azért mintha már kicsit jobban belejöttek volna a srácok, és az is kiderült, hogy a kórusokat kellő hangerővel visszaadni képes közönségük is megvan, szóval végeredményben azt mondanám, hajrá, jó dolgok lehetnek még ebből!

Másodikként a kecskeméti székhelyű Show Your Otherside következett, akik az angol nyelv használata és a keményebb zenei hangvétel (értsd: breakdownok) miatt is kilógtak egy kicsit a fellépők sorából, kiállásban azonban tökéletesen illettek az őket követő csapatok mellé – nagy kár, hogy a Headstock remek megszólalásával ellentétben Norbiék esetében nem annyira sikerült belőni a hangzást, a mélyek hajlamosak voltak elnyomni a dallamokat és a sűrűbb riffeléseket. A csapat nagyrészt a még 2013-ban megjelent Prologue EP dalai közül szemezgetett, és persze előkerült az azóta napvilágot látott két klipes dal, a The Secret és zárásként az A Dream Came True is, továbbra is mérsékelt érdeklődés és lelkesedés által kísérve. Hogy ez a zenekar mostanában szintén mérsékelt aktivitásának, vagy az általános „csak a főzenekart”-mentalitásnak tudható be, nem merném megtippelni, de egy biztos: most már tényleg nagyon ideje lenne annak a nagylemeznek!

A Kies csapatával sorozatos balszerencsék után pénteken sikerült először találkoznom koncerten, amely során még inkább ráerősítettek az eddigi sejtésemre: ők a magyar Four Year Strong. A kiskunsági kvartett nem csak zeneileg dolgozik hasonló recept alapján, mint az amerikai szakállas brigád, de egészen hasonló hatást is képesek vele elérni. Foo Fighters-féle grunge-rock alapokra épülő, punkos hevületű, sokszor dupla vokállal felvértezett dalaik a nagyobb, szabadtéri helyszín méretarányaiban is remekül működnek, és a srácok alaposan be is lakták a színpadot, sőt, Kaldenekker Feri gitáros még a nézőtér deszkáit is körbecirkálta, aminek Kiss Milán néha keserédes, néha meg végtelenül motiváló szövegeivel karöltve meg is lett az eredménye: a Kies több helyezést is elcsípett az este leginkább felszabadító pillanatainak listáján, különös tekintettel a nyitó, ezidáig hivatalosan kiadatlan Lesz majd jobb és a záró Tönkretenni mindent dalokra. Megint csak azt tudom mondani, felettébb várjuk a nagylemezt!

A Fish! pedig a Fish! – Krisztiánék ezúttal is betonbiztosan hozták a formájukat és a szabadtéri házibuli-fílinget. Ha valaha is jártál már egy Fish!-koncerten, nagyjából tudhatod, hogy a következőkön mire számíts. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden buli egyforma lenne, hiszen szinte mindig a pillanat hozza, hogy egy adott koncerten épp milyen frappáns kiszólások vagy akár zenei gegek sülnek el, ráadásul ezúttal még a szokásos repertoárt is felrázta egy kicsit a banda: a fókuszban továbbra is az Idő van lemez dalai állnak, de a kötelezők tetejébe előkerültek olyan, mostanában ritkán játszott darabok is, mint a Körbekörbe vagy a You vs. Me, plusz a megszokott Iron Maiden- és Backstreet Boys-egypercesek mellett a Green Day (Basket Case) és a Slayer (Raining Blood) is kapott egy-egy szolid főhajtást. A slágeráradaton túl pedig hatalmas hó-óó-zások, pattogó fiatalok és bólogató öregek, színpadi tornaóra, némi baráti csipkelődés a Duna túlpartján koncertező ex-stábtagok kárára, lufieső, a fináléban pedig az előzenekarok jóvoltából egy össznépi kicsi-a-rakásozásba torkolló színpadi circle pit jellemezték a koncertet. Azt azért nem állítanám, hogy soha nem volt még ennél nagyobb és jobb Fish!-buli, de azt sem, hogy ez bármelyiknél rosszabb lett volna. Kitűnő nyárindítás.

Fotók: Dominikusz Photography