2012. augusztus 7.
Oi! Újabb három nap telt el, újabb három koncerten vagyunk túl, ami azt jelenti, hogy elérkezett az ideje a következő összefoglalónak. Kalandjaink Halleben, Liberecben és Meeraneben folytatódtak. Eseményekkel teli napokon vagyunk túl, de szerencsére a kezdeti lendületet sikerült átmenekítenünk, és rengeteg új élménnyel a tarsolyunkban töretlenül rójuk Európa útjait.
A megbeszélt időpontban, este hét körül érkeztünk meg a Reil78 nevű squatba. A hely egy igazi ódon épület egy hatalmas telken belül, ami már több mint tíz éve működik. Szinte hihetetlen, de állami segítséggel kapták meg a helyi srácok koncertszervezés céljából. Cserében ők felelnek az épület állapotáért és a telek rendbentartásáért, valamint szociális funkciókat is ellátnak. Ingyenes könyvtár és becsületkasszás edzőterem működik az emeleten. A buszból kiszállva a helyi szervező, Schrami már széles mosollyal várt minket. Pacsizás, majd kollektív étkezés a squat konyhájában. A koncert előtt a brigád egy része birtokba vette az emeleti konditermet, hogy átmozgassák elgémberedett izmaikat. Petyának szinte könnybe lábadt a szeme a boxzsák, a húzódzkodó és a tatami láttán.
Ezt a bulit Alex intézte a The Lines We Cross zenekar segítségével, rajtuk kívül két banda lépett még fel az este folyamán. A sorrendet koncert előtt egy kalapból sorsoltuk ki, mi részünkről Kóti az egyest húzta. Soundcheck, majd kezdés 22:00-kor. Szép számú közönség gyűlt össze a teremben és láthatóan tetszett nekik a show, mert koncert után úgy vitték a merchet, mint a cukrot. Ami a többi bandát illeti, engem a TLWC műsora győzött meg leginkább. Dallamos hardcore tele energiával. Az énekes srác teljes erőbedobással tolta végig a koncertet és a teremben lévőket egyik faltól a másikig, de egy hosszabb gitárkiállás alkalmával a dobos is beszaladt mosholni a tömegbe. Utána legurítottunk pár korsóval Alex egészségére a szülinapja alkalmából, és ő sem volt rest hazai pálinkájával terrorizálni a német gyomrokat. Egészen hajnalig tartott a buli, összeismerkedtünk egy ott élő magyar sráccal, Gabival, aki a két nappal későbbi meeranei koncertre is elkísért minket. A telek végében párhuzamosan egy minimal techno buli zajlott, ahova mi is belestünk egy kis afterparty erejéig. Alvás tízig, majd reggeli és irány Liberec.
httpvh://www.youtube.com/watch?v=ztUC9GHcZOQ
Megérkezés után felmértük a terepet, a hely egy D.I.Y. kocsma volt, közepes méretű koncertteremmel és konyhaként is funkcionáló galériás backstage-dzsel. A promóter, Vladek nagyon kedves volt velünk. Kaptunk finom vegan spagettit, gyümölcsöket és egy hűtőszekrénynyi sört. Meglepetésként ért, hogy a support zenekar egy csajokból álló hardcore banda volt. Meg kell, hogy mondjam, én sose szerettem az ilyen zenekarokat, főleg amikor felajzott pityókás fiúk tombolnak nyálukat csorgatva az elsősorban. Végül pozitívan csalódtam, mert a lányok olyan koncertet adtak, hogy fej bólogatva néztem végig, le a kalappal. Az átszerelés után következtünk mi, nagyjából 10-12 számot nyomtunk szűk félórában. Szerencsére mindenki jó formában volt, szerintem idáig a turné legjobb koncertjét adtuk, már ha lehet ilyet mondani. A helyiek szerint ez a mi bulink volt, érezzük otthon magunkat, rakjunk mi zenét a keverőről. Hát persze, hogy ízelítőt adtunk nekik a magyar pop zene klasszikusaiból: Lupo, Hip-Hop Boys, Dopeman Laci és társaik. Alakult az after, ezúttal Nándi volt az ünnepelt, ki is tett magáért, Oli is követte példáját, és a lányokat sem kellett félteni. Négy óra fele tértünk nyugovóra, és másnap dél körül keltünk. Csoportkép a csajokkal, majd indulás tovább.
Ez volt az egyetlen állomás, ahol tavaly is megfordultunk, és idén is útba ejtettük. A szervezővel, Kallével kölcsönösen egymás szívébe loptuk magunk múlt nyáron, ezért nem is volt kérdés, hogy ide visszajövünk játszani. A hely egy gyárépületnek a legfelső szintjén található, de ennek ellenére nagyon családias atmoszférája van, egy kis titkos klub színpaddal. A közösség elég vegyes, de a társaság magját szép szál helyi fociultrák adják. Éppen ezért tavaly egy kicsit meg is voltunk illetődve az elején, de kiderült, hogy aggodalomra semmi ok, valójában a srácokat kenyérre lehet kenni, közvetlen, barátságos arcok. Most már visszatérő ismerősként, ölelkezve üdvözöltek minket. Pakolás és kaja után tíz fele álltunk színpadra. Vasárnap révén a közönség jószerint csak egyhelyben állt és koncert után egy része haza is ment, de ettől függetlenül nagyon tetszett nekik a műsor. Visszatapsoltak minket, sőt páran követelték a setlist újbóli eljátszását. Éjszakába nyúló csocsómaratonnal és ingyen sörrel múlattuk az időt. Kalle sztorizgatott az indonéz turnéjukról és egyéb cifra dolgokról. Közben szépen lassan kiürült a hely, mi felfedeztük a német későesti televíziózás rejtelmeit, majd viszonylag korán ágyba bújtunk és végre egy jóízűt tudtunk aludni.
