2013. szeptember 25.
Milyen érdekes az élet, és milyen érdekes dolog is a változás! Hogy miért? Amikor tavasszal bejelentésre került, hogy az August Burns Red ismét Magyarországra fog látogatni ősszel, sokkal inkább hozott lázba az a tény, hogy a Counterparts társaságában jönnek, mint maga a fő attrakció. Persze az ABR-nek is megörültem nagyon, hiszen a Rescue & Restore lemezzel engem is újra felvillanyoztak, mivel egy nagyon jó kis lemezt tettek le az asztalra egy közepes Leveler után. Azt, hogy a Counterpartsot miért vártam kitörő lelkesedéssel gondolom nagyon senkinek sem kell különösebben magyarázni, az elmúlt egy évben kétszer (#1, #2) is elmentem miattuk Bécsbe, miközben az idei friss nagylemez megunhatatlanul forog végtelenített lejátszásban. Persze úgy illik, hogy szót ejtsek a harmadik fellépő zenekarról is, ők a Blessthefall.
Az utolsó pillanatban sikerült lefixálnom egy interjút Brendan Murphyvel, a Counterparts énekesével, úgyhogy mondhatni jónál is jobban indult számomra az este. Hat óra magasságában a kerthelyiségben beszélgettem egy borzasztó nagyot a rendkívül szerény és rettentő szimpatikus frontemberrel. Az interjút követően szinte reménytelennek tűnt az egy órányi várakozás, ami után sikerült teljes káoszt kialakítani a beléptetésnél, majd végül negyed nyolc után kezdett a helyzet valamelyest helyrerázódni… A kiírásnak megfelelően (némi technikai malőr leküzdését követően) a Counterparts robbant a színpadra. A Compassnél erősebb nyitányt nem is kérhettünk volna, legnagyobb meglepetésemre pedig tök sok ember jól látható módon teljesen képben volt a zenekarral kapcsolatban, és még a szövegismerettel sem volt gond. Utoljára nem is tudom mikor láttam ennyire élő közönséget nyitóbanda alatt, úgyhogy a hangulatra nem lehetett panasz. Bánkódásra csupán Alex Re gitáros hiánya adott okot, aki ráadásul a tiszta vokálokért is felelni szokott… Remélem távolléte csak átmeneti jellegű. Mindettől függetlenül maximális fordulatszámon pörgött a buli, a folytatásban rögtön érkezett a (You Think You’re) John Fucking Locke, hogy aztán az új lemez klippes dalára, a Witnessre lepjék el a rajongók a színpadot. Szerencsére az első lemez se volt elhanyagolva, amiről az egyik legnagyobb himnusz, az Only Anchors került elő mindenki legnagyobb örömére. Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, sajnos túl sok idő nem állt a srácok rendelkezésére, így a Wither után már az utolsó dal következett, ami nem is lehetett más, mint a The Disconnect. Rövid, de annál velősebb szett volt ez, a zenekar és a közönség is alaposan kitett magáért. Ahogy azt nekem már korábban az interjúban is mondta, azt végül a színpadon is megerősítette Brendan, hogy februárban visszatérnek, ami ezután a fergeteges hangulatú fél óra után egészen nyugodtan természetszerűnek is nevezhető!
A Blessthefall kezdésére zsúfolásig megtelt a terem a keverő környékéig. Az ilyen zenekaroknál megszokott sterilebb hangzás és bumm központúság jellemezte a koncertjüket, amit jól láthatóan a célközönség megelégedéssel nyugtázott. Nem igazán vagyok nagy ismerője a bandának, de ami rögtön feltűnt, hogy a basszusgitáros igazi ékköve az ötösfogatnak, aki végig nagyon masszívan vokálozott, tevékenységét viszont időnként Beau Bokan énekes idegesítő orgánuma zavarta meg, úgyhogy az nekem jobban is tetszett amikor inkább csak ugrált, meg mosolygott. Mivel egyértelműen nem tartozok a célközönség közé, így nagyon elmés gondolatokat nem is tudnék velük kapcsolatban megosztani, kissé kilógtak a sorból véleményem szerint, viszont így legalább volt idő a két fő attrakció között egy kis italozásra és haverkodásra, bámészkodásra… Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem egy bizonyos kor felett az ilyen típusú zenekarokat már nem lehet egész egyszerűen komolyan venni.
Sosem felejtem el a már több mint 5 évvel ezelőtti első August Burns Red koncertélményemet, a rá egy évre bekövetkező újabb találkozást pedig a mai napig életem egyik legkomolyabb koncertélményeként tartom számon, ahogy azért az se volt semmi, hogy az első magyarországi koncert miatt 2000 km-t utaztam 2009-ben, hogy ott lehessek. Hasonló őrültségekre ugyan ma már nem hiszem, hogy képes lennék miattuk, de azért persze nem múlik el a szeretet nyomtalanul és biztos voltam benne, hogy 1-1 régebbi szerzemény ugyanúgy a katarzis legmagasabb köreibe fog repíteni, mint anno. A tavalyi koncertjüket sajnos ki kellett hagynom, így számomra ez volt az első düreres ABR élmény. Az előzetesen kikerült setlist teljes egészében megvalósult, miszerint a Provision nyitányát követően a Fault Line, Cutting The Ties, Beauty In Tragedy dalok következtek a sorban. A hangzással nem teljesen voltam kibékülve, nem igazán volt kristálytisztán érthető helyenként a játék, az ének pedig végig tök tompa volt és sokszor halk is. Ezt követően viszont a Marianas Trench de még inkább a Back Burner hatására végre nekem is sikerült elkapnom a buli fonalát. Majd ismét kicsit a világzenei oldalát domborította ki a zenekar az Internal Cannon és a Creative Captivity alatt. Érdekes, hogy míg a Counterparts alatt egyszer sem jöttek a biztonságiak lelökdösni az embereket, addig a Blessthefall és különösen az ABR alatt szinte állandó jelleggel takarították el az embereket a színpadról. Persze sok esetben jogos is volt a közbelépés, mivel sok ember még mindig előszeretettel fentfelejti magát a színpadon…
Justin Huffmann gitáros ügyesen tette a dolgát, és tényleg nagyon hasonlít Brentre, haha, de persze minden szempár JB Brubakerre szegeződött inkább. Két szám között azt is megtudtuk, hogy Dustin valami motorbalesetet szenvedett nemrégiben, ugyan annak súlyossága nem ismeretes, de itt volt és lenyomta a koncertet becsülettel, bár így utólag belegondolva, egy kicsit talán tényleg szürkébb volt korábbi önmagához képest. Jake nem meglepő módon végig tökéletes karmester volt és továbbra is egy nagy alázatos, szimpatikus személyiség. A koncert egyik csúcspontját a Meddler / The Truth Of A Liar párosa jelentette számomra, nem véletlenül. Hát igen… számomra még mindig az első három lemezes ABR az igazi nagy kedvenc! Abba már bele se megyek, hogy egy headliner turnéba miért nem fér bele legalább egy dal az első lemezről (ha más nem is, de egy Barbarian illett volna), azért az a pár Messengersös tétel így is eléggé szíven ütött. Az Empire (az az óóó-zás mennyire hátborzongatóan zseniális volt már!), Salt & Light, Spirit Breaker hármasával zárult a sor, de egy kiadós visszázást követően természetesen újra a színpadon termett a pennsylvaniai ötös. Ráadásnak a Composure-t és a White Washed-ot kaptuk meg, ami azért igen erős befejezése volt az estének. Összességében tehát elmondható, hogy jó kis este volt ez, egy roppant erős Counterparts, egy számomra teljesen közömbös Blessthefall és egy korrekt August Burns Red koncerttel.
A lehetőségért köszönet a ShortSCore-nak!
