2014. május 21.
A beszámolót írta: Sabján Bence
Sok-sok év után újra Groezrock látogató és rockújságíró lettem. A rossz elmékek a fagyhalál közeli állapotról megfakultak, így igazán bizakodva vágtunk bele az utazás megszervezésébe. Most pedig bízva abban, hogy a tollam sem száradt még be virtuális papírra vetem tapasztalataimat.
Hihetetlen milyen mennyiségű és minőségű névvel tudja magát hirdetni minden évben ez a fesztivál. Idén mi is keményen ráharaptunk a csalira. És utólag nem is érzem ezt másnak, mint csalinak. Látni azt a sok kiváló előadót a listán (amin gagyi szinte alig van) sajnos nem jelenti azt, hogy a fellépésüket is látni fogjuk, még ha tőlünk 2-3 percnyi sétára is történik. De ne siessünk ennyire előre! Miután ráharaptál a csalira óva intelek, eszedbe ne jusson sátrazni! Május elsején Belgium időjárása csak a környékbeli északi népek számára nevezhető kellemesnek. A szervezőség kínált kis mobil házakat a kempingezőknek, amiket mi nem teszteltünk, de a sátornál csak jobb lehet. Mi az éjszakai 5 fok ellen egy igazi hotel védelmét választottuk. Ilyesmi viszont alig-alig akad Meerhout-ban és azokat gondolom 5-10 évre előre le is foglalták már. 20-30 km-es körzetben azonban több lehetőség is nyílik elérhető áron. Igen, ehhez szükség lesz egy kocsira. Ha béreltek, foglaljatok előre neten! Mi megszívtuk és bár nagy és kényelmes autónk volt, de a dupláját fizettük a tervezettnek. Ha fiatal vagy és bohó, repülés és bérlés helyett a nyilván gazdaságosabb saját autós megoldást is választhatod. De tudd, hogy Belgium az egyik legtávolabbi célpont az egész világon! 12 óra az úton kikészíti az embert. Próbáld meg élvezni utána a bulit! Tehát ezeket javasolnám elsődlegesnek, a jegyek úgysem fogynak el, hisz ha nagyobb az érdeklődés, arrébb rakják kicsit a mobil kerítést és kész.
Az ember előre elképzeli, hogy a fellépő 80 zenekarból 35-40-et megnéz, mert szuper, király és jó bandák, de legalábbis érdekesek. Egyszeri esélyek és exkluzív fellépések. Aztán indulás előtt pár héttel bejelentik a beosztást és komoly döntéseket kell hozni. A 4 színpadból kettőn mindig egybeesnek a fellépések. Ha valamire késve érkezel, könnyen kinn rekedhetsz és a fogócska már délben kezdődik és tart éjfélig, amikor a napot záró főfellépő lép színpadra. Enni, inni, pihenni, beszélgetni is kell, de ott van még a bazári kínálat is, hogy eltérítsen a koncertektől. Volt úgy, hogy elszomorodtam, hogy ez egyszerűen nem emberi léptékű és hülyeség volt eljönni. 70.000 ember egy a Szigetnél szerintem kisebb helyszínen. Hömpölygő tömeg, ami szerencsére nem jutott el végül a szardíniák szintjére. Befogadhatatlan mennyiségű történés. Bár kiértünk pénteken kezdésre, hallottuk, ahogy az osztrák Astpai a nagyszínpadon köszönti az első Groezrockereket, de inkább azzal kezdtük, hogy bejártuk a terepet és megismerkedtünk a fesztivállal. Nem fogok bocsánatot kérni minden kihagyott zenekarért külön, de sajnálom, ha pont valaki kedvence maradt ki. Nekünk a fesztivál a Wisdom In Chains-el kezdődött. Hatalmas sátorban kb. félpályáig tudtunk előre nyomulni. Bazi nagy színpad, kordon, hát az Impericon stage nem lett a kedvencünk. Délután kettő fele sem a közönség, se a zenekar nem törte össze magát, de ők rendben elnyomták a dalaikat, a rajongók üvöltése pedig megtöltötte a sátrat nem egyszer. A philadelphiai banda punk és oi hatásokkal kever régi vonalas hardcore-t. Csupa kipróbált régi arc, akik szerencsére nem hanyagolták az olyan korábbi albumok számait sem, mint a Die Young és a Class War. Lemezeik jól passzolnak a Sick Of It All, kései Agnostic Front vagy Slumlords korongok mellé a polcra és lejátszókba.
Később a The Wonder Years fellépésére igyekezve elhaladtunk a nagyszínpad mellett és egész kellemesnek találtuk a számot, amit az ausztrál Bodyjar épp játszott. Valamikor a kilencvenes években ők voltak a déli kontinens nagy skatepunk csapata. Nem voltam meglepve, hogy a sárorban egyáltalán nem volt tömeg, de mégis a jelenlevők közül többen is ismerték őket. Következő számuk elég középszerű volt és ha otthon egy klubban ki is vártam volna, mi lesz utána, ez akkor és ott katapultként hatott ránk. Az Etnies stage méretében a harmadik és egyben a nagyobbik kordon nélküli szípad. Megtaláltuk az otthonunkat. Ha pár nevet cserélhettünk volna más színpadokkal, tökéletes lett volna. A szakállas The Wonder Years, szakállas pop-punkot játszik és egész jól. Van több új banda is a jelenlegi pop-punk hullámban, akik közelebb állnak a szívemhez, de ezzel a koncerttel sem volt semmi baj. Nem ismertük őket túl jól, de öröm volt végignézni. Odatették magukat keményen, a stage dive sorozatok a számok közt is csak alig szakadtak meg. Nagy őrület volt, hatalmas együtt énekléssel a slágerekre. Utána a teletömött Etnies sátorból átmentünk a kétszer akkora Impericon sátorba, ahol a Saves The Day kezdett nem sokára, de meglepetésemre csak félház várta őket. A lazán áldogáló emberek közt, kényelmesen előre sétálhattunk a sátor első harmadába. Milyen idős lehet Chris Conley? 40 körül, nem? A fenét! Annyi, mint én! 1994-ben alapította a bandát és még mindig egészen fiatal, de mégis hogy van még mindig ilyen tini hangja? Hihetetlen és egyben fárasztó hosszútávon. Amikor vége lett a főszínpadon a The Menzingers-nek, elkezdett a sátor megtelni és mi átadtuk helyünket másoknak. Etnies-en I Am The Avalanche ment, akikbe belehallgattam már előre és egész jónak ígérkezett. Nem is volt rossz. Akkora tömeget és megőrülést ugyan nem tudtak, mint a The Wonder Years, de volt egy lelkes táboruk és adtak egy kellemes koncertet. Dallamos, érett punk-rock, himnikus témákkal itt-ott. A hülye név ellenére tegyetek egy próbát az egészen friss Wolverines című albumukkal.
Hat órához közeledve egyre keményebb választások elé állítottak minket. Terror vagy Iron Chic? Számunkra nem volt kérdés, hogy a sokszor látott és kordonos színpadon játszó Terror helyett az Iron Chic lesz a befutó. Még sose láttam őket, pedig pár éve nagyon rápörögtem a bandára még a Bridge 9 előtti lemezeik fogtak meg. Hatalmas slágerek! Zseniális szövegek! Bár ők is annyit járnának pestre, mint az RVIVR! Az egykori Latterman zenekar frontemberei által alapított zenekarokról van szó. Matt Canino az RVIVR-ben játszik, míg Phil Douglas az Iron Chic-et erősíti. Phil állítólag mindig ilyen unott fejjel adja elő a számokat, mintha zavarná a közönség hihetetlen reakciója. Aki csak őt figyelte simán rásütheti a szar buli bélyegzőt. De a sátrat megtöltők véleménye más volt. Úgy döntöttek ez egy király koncert lesz. Minden sort üvöltöttek, hangjuk megtöltötte a sátrat és a színpadot folyamatos ostromnak tették ki. A nap egyik koncertje volt számomra. Szünetben a Refused utód INVSN helyett a BoySetsFire-be néztünk bele a nagyszínpadon. Pont elcsíptünk két régi számot, egyik az After The Eulogy volt. Ökölrázás és kiabálás mosolyogva a nagy színpad apró emberei felé a sátor végéből, majd nyomás tovább. A következő megdöbbentő lépésünk, hogy a Madball-t, akiket nemrég láttunk a hajón beáldoztuk és La Dispute-ra mentünk helyette. Óriás Impericon stage kordonnal vagy a barátságos Etnies sátor? Így is szemlélhető a kérdés. Talán a La Dispute a jelenlegi emo színtér legmeghatározóbb bandája. Engem egy élő koncerttel fogtak meg, majd a Wildlife album egészen beteg szövegei tették még érdekesebbé. Játszottak rendesen minden lemezről és Jordan meglepően jól bírta, nem fogyott ki a szuszból. És ezzel már az eddig látott La Dispute koncertek egyik legjobbjává lépett elő a Groezrockos fellépés. Megvettük az új lemezt, de bevallom még ki se bontottuk. A nem fóliázott lemezek pörögtek először. Tettünk utána egy kört, benéztünk Alkaline Trio-ra és Tim Barry-re pár szám erejéig. Hát engem egyik sem hatott meg soha, most sem kaptam belőlük olyan ízelítőt, ami változtatott volna a hozzáállásomon. (Ez egy nagyon hülye szó. 3 dupla karakter egymás után? Béna.) Kicsit megcsúsztunk itt idővel és már ment Impericon-on az Ignite, Etnies-en meg a Paint It Black, mi meg ott álltunk a dilemmával. Közelebb lehettünk az előbbihez és az ismerős dallamok beszippantottak úgy, hogy ki se tudtunk jönni a sátorból a koncert végéig. Be kellett látni, hogy az Ignite-ot nem véletlenül hallgattuk anno rongyosra, míg a Paint It Black-el a kapcsolatunk inkább csak érintőleges. Jó lett volna adni nekik egy esélyt, de nincs megbánás! (Shout out to No Regret Crew) Nem is tudtam, hogy Zoli lebénult egy időre. Kő alatt élek? Írt erről a Nuskull? Hehehe. Közelről nem láttuk őt, de a hangján nem volt érezhető, hogy a rehabilitáció ne lett volna 100%-os. Mint említettem az elejéről lemaradtunk, a koncert második felében csak A Place Called Home és Our Darkest Days dalokat toltak, no meg egy U2-t a végére. Vajon melyik számot? Kéne már egy budapesti koncert megint. Nyáron lesznek Fehérváron fesztiválozni.
A kétrészes élménybeszámoló holnap folytatódik!
