A Bad Wolves korábbi énekesével jön Budapestre az Ill Niño

Úgy látszik, ez egy olyan hét, amikor egyszerre kap meghívást kis hazánkba a modern metal világ összes fekete báránya (és nem, ez nem egy ízléstelen utalás az illető bőrszínére), ugyanis a Falling in Reverse-bejelentés mellé még befutott a hír, hogy a Bad Wolves korábbi énekese, a büntetett előéletű, és megkérdőjelezhető (politikai) nézeteit sem véka alá rejtő Tommy Vext is színre lép nálunk, ráadásul egy egészen érdekes szerepkörben: az Ill Niñót frontolva a latin metalosok európai körútja során.

Az nem derült ki pontosan, hogy Marcos Leal, a ‘Niño frontembere miért nem tud a zenekarával tartani. A bandával amúgy sem klappol sok minden: miután öt éve tulajdonképpen kettészakadtak, a korábbi énekes a két gitáros társaságában megalapította a Lions at the Gate-et, ami tavaly adta ki debütlemezét. Mindeközben a maradék tagok bár egy pereskedést követően megtarthatták a banda nevét, az alatt viszont tíz éve nem adtak ki semmi lényegeset pár dalon kívül. Illmortals címre keresztelt visszatérő anyagukat lényegében két éve tologatják, és a bejelentett dátumokon általában vagy kiadnak inkább csak egy újabb számot, vagy egész egyszerűen nem történik semmi.

De ennyit a rossz hírekről, ugyanis a jövőnél csak egy szívmelengetőbb dolog van: a múlt. Az őszi turnén az Ill Niño ígérete szerint az elmúlt 25 évből merít majd a szettjéhez (ami nem lesz annyira nehéz az elmúlt egy évtized tetszhalottságával a hátuk mögött), így biztos felcsendülnek majd az olyan darabok, mint a How Can I Live, a What Comes Around vagy a This Time’s for Real – méghozzá Vext tolmácsolásában.

Az augusztus 31-i A38-as buli előzenekarai az egyik korábbi alkalomhoz hasonlóan a hazai Ektomorf, illetve a denveri Mind Incision.