2024. június 17.
Idén márciusban egy különleges projekt mutatkozott be a hazai gitárzenei szcénában: ez az Atlasz Alszik, ami a megboldogult Képzelt Város romjain alakult, annak két, különböző időszakában mikrofont ragadó énekesével; vagyis Oláh Gergellyel (2007-2013) és Kovács Ákos Andrással (2013-2022). A zenekar olyannyira kétszemélyes, hogy az első lejátszott hangtól a publikálásig minden teljes mértékben a fiúk érdeme.
Ennek a már összeszokott és gördülékeny munkafolyamatnak a második lépését most itt, a NuSkullon hallhatjuk először: a Fele-fele pont ott veszi fel a gyeplőt, ahol a bemutatkozó Hiányzó darab c. tétel letette. Ahogy a zenekar mondja:
A Fele-fele zenéje és szövege közel hasonló alkotási folyamaton ment keresztül, mint a Hiányzó darab, habár a psziché mélyebb és sötétebb üregeiben fogant. Azon a ponton, ahol az ember saját hibái és mások hibáztatása összeér, ahol az önmarcangolás után maradt ürességet megtölti a felismerés, hogy az történik meg, amit hagyunk, hogy megtörténjen. Amikor nem egy hirtelen szerencsétlenségről van szó, hanem úgy válunk a körülmények, vagy épp mások áldozatává, hogy picit talán akarjuk is. Ez a dal egy terápia, ha beszélünk róla, talán meg is nyugszunk valamennyire.
A letisztult, mégis érdekes látványvilágú videóról pedig ezt mondják a srácok:
A dalhoz készült videó koncepciója egészen hirtelen született és sokkal gyorsabban is készült el, mint a Hiányzó darab vizualizációja. Az előkészületeket nem számítva gyakorlatilag pár óra alatt rögzítettünk minden felvételt. Szerettünk volna egy egyszerű, de mégis a dal mondanivalójához közeli világot létrehozni. Így alakult ki ez az oldalról megvilágított, az apró részleteket egyébként elfedő kontraszt, ahol a feketeségen csak az alakok és a hangszerek lényegibb fele világlik át.
A zenekar saját elmondása szerint az ötletek feldolgozása terén már annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy látják, melyik dalokat szeretnék kihozni. Következő lépésben pedig mindenképp egy hosszabb anyagban gondolkodnak, ami terveik szerint még idén legalább egy EP-t jelent majd.