2024. április 6.
Miről ismerszik meg egy rock-, metal-, punk- vagy bármilyen gitárzenei koncert? Az emberek söröznek, összefont karokkal bólogatnak, fejet ráznak, a kordonnál ugrálnak, a tömeg tetején úszkálnak, és esetenként vad pogózásba is kezdenek. Nehéz lenne bármelyik nélkül elképzelni egy bulit, nem igaz? Na most a felsoroltak közül az egyiket egy wisconsini rock- és metalfesztivál – aminek a neve is halál egyszerűen csak Rock Fest, és idén július 17. és 20. között rendezik meg – határozatban szabályozza le, és nem, nem a sörivás lett az áldozat.
Ez egyébként nem újdonság, az internetes beszámolók szerint
a fesztivál évek óta tiltja a mosholás bármilyen formáját,
most viszont a szervezők úgy érezték, hogy most kifejezetten jó arcnak tűnhetnek majd azzal, hogy
idén kísérleti jelleggel mégiscsak engedélyezik a pogót, de kizárólag az erre kijelölt helyen és módon – ezt úgy kell érteni, hogy az egyik kisszínpadnál elkerítenek egy részt nézőtérből, és csak ott mehet a mosh,
de abból is kizárólag a visszafogottabb fajta, tehát semmi durvább hardcore dance, kapálózva búgócsigázás vagy ilyesmi. Mindezt úgy, hogy közben a nagyszínpadon többek között – mármint egy rakás butt rock-banda között – azért olyan nevek is döngetnek, mint a Killswitch Engage, a Parkway Drive és a Fever 333. És akkor ezeket meg élvezze egy helyben bólogatva az ember. Óriási ötlet, nem?
Félreértés ne essék, mi sem pártoljuk a crowdkillt, ennek már többször is hangot adtunk, de azért ez egy kicsit túlzás, nem? Pláne, hogy megint csak egyszerűbb mindenkit szankcióval sújtani, ahelyett, hogy a szervezők kiszűrnék a problémás egyéneket. De hát az ugye több meló, azt meg senki se szereti. Mondjuk öröm az ürömben, a fesztivál fellépőit elnézve talán nem sok embert fenyeget a veszély, hogy ne tudja megállni a vad helikopterezést ezekre a nevekre: