Új dallal és új felállással támadt fel hamvaiból a Godknows

Több, mint három éve kissé keserédes szájízzel írtunk arról, hogy hiába jelent meg új dala a budapesti Godknows zenekarnak, akkor a srácok úgy érezték, hogy az lehet, hogy az utolsó is egyben. Ezután ténylegesen el is tűntek, bárminemű bejelentés nélkül egészen idén augusztusig.

Három és fél év után ugyanis újra aktivizálta magát a csapat a közösségi felületeken, az ilyenkor szokásos módon sejtelmes infókat csöpögtetve, többek között egy énekesváltásról, mivel Hamza Gábor helyét Berecz Flórián vette át a mikrofonnál. Aztán szeptember elsején ledobták az atombombát egy új dal képében, ami a Marsh címet kapta. A dal a legjobb formájában prezentálja a csapatot, igazi alter metalos, helyenként poszt-hardcore-os durrancs (igen, ezt használjuk a „banger” helyett). A felvételek a SuperSize Recordingban készültek, a keverés és a maszter pedig Gályász Róbert, a csapat gitárosának érdeme.

Egyelőre továbbra sincs hír az évekkel ezelőtt elkezdett nagylemezről, vagy úgy en bloc a folytatás bármi formájáról, de örüljünk annak, hogy van új Godknows és ismét úgy szól, ahogy kell.