2017. május 27.
Sűrű időszakot tudhat maga mögött a székesfehérvári Sleepless zenekar. A hazai deathcore-mezőny egyik legaktívabb csapata a múlt hónapban mutatta be Emily Doe című második lemezét, alig több mint másfél évvel elődje, a 2015-ös Elysian Fields után. De az idáig vezető útjuk nem volt egészen zökkenőmentes: másfél év alatt két gitárostól is megváltak (a korábbi fő dalszerző Kovács Krisztián 2015 végén távozott, és végül a helyére érkezett Lakos Ferenc sem maradt a csapatban), így az új lemezt végül négyfős, kissé felcserélődött felállásban (Kelemen János – gitár, Juhász József „Hozé” – basszus, Lucsányi Milán – ének, Huják Norbert – dob) rakták össze. Az anyagot a korábbiakhoz hasonlóan Pencs Tamás (Absent Distance, Bury What’s Left) felügyeletével vették fel, a keverést pedig a Ghostship Recordings mágusára, Tóth Gáborra bízták, majd jó szokásukhoz híven sokadszor is nyakukba vették az országot. Budapesti lemezbemutatójukat épp ma tartják a Dürerben a Gutted, az Absent Distance, a The Beast Within és a Pass On Hope társaságában, erre készülve ültünk le egyik este pár sör mellett átbeszélni az elmúlt másfél év eseményeit, a lemez hátterét, meg persze a hazai színtér helyzetét. A kérdésekre főleg Milán válaszolt, de pár velős megjegyzést Jani is hozzátett a beszélgetéshez, ami alább olvasható.
Másfél hónapja jött ki az új lemez. Milyen a visszhangja, milyenek a rekaciók? Elégedettek vagytok vele?
Milán: Őszintén szólva nincsenek komoly reakciók meg kritikák. De amit eddig hallottunk róla, az elég pozitív. Nem csak mi gondoljuk úgy, hogy előreléptünk egyet, hanem akik hallották a lemezt, azok is. De komolyabb visszajelzések meg kritikák eddig nem voltak.
Na majd megírom.
Jani: Akkor majd az alapján válaszolunk erre. [nevetés]
Elég sok minden történt az előző lemez óta. Tián ment, Feri jött és ment, Jani maradt és főszerepet vállalt. Miben működik máshogy az így kialakult felállás?
Jani: Hozéval pozíciót cseréltünk, mert ő családapa lett.
Milán: Amikor Tián kiszállt közös megegyezéssel, utána jött Feri. Egy ideig úgy gondoltuk, hogy vele akár működhet is, de aztán végül rájöttünk, hogy zeneileg egészen mások az elképzelések. Ott álltunk egy fél lemezanyaggal négyen, plusz még Hozé is úgy alakult, hogy lehet hogy nem tudja folytatni az egészet. Patthelyzet volt, hogy mi legyen, hogy keressünk új gitárost és halasszunk mindent vagy maradjunk négyen? Igazából négyen se voltunk, csak hárman, azt se tudtuk, hogy mi van. Mivel Janika írta a lemezt gitáron, ezért jött, hogy akkor gitározzon ő élőben is. De Hozét sem akartuk elveszíteni, így találtuk meg ezt a köztes opciót, hogy ő kicsit kevesebbet vállal az öt húrral. Eleinte nyilván rohadtul féltünk…
Jani: Aztán ő is rájött, hogy a basszusgitáros munkája senkit nem érdekel! [röhögés]
Milán: Szóval az első bulin még izgultunk, hogy mi lesz, meg a másodikon is, de egyelőre úgy néz ki, hogy működőképes a négyes felállás élőben is.
A régi számok hogy mennek élőben egy gitárral?
Jani: Az egy gitár mindig egy korlát. A legtöbb dalban még mindig két gitár van, úgyhogy csak egy régi dalt játszunk, a Separatort. A többit még nem tudtam megtanulni, meg annyira nem is akarom. Ahol végig különböző dolgokat játszik a két gitár, ott a dalok fele hiányozna.
Mennyire játszott bele a felállás változása abba, hogy a lemez egy kicsit más irányba indult, mint az előző? Szigorúbb, bunkóbb, több a groove, kevesebb az ének…
Milán: Meg vannak dalok!
Jani: Alapból azért van így, mert én hoztam az alapriffeket, amikből a dalok kialakultak. Ezért is én kezdtem el játszani őket gitáron.
Milán: Ugye az előző lemezre Janika egyedül a MIA-t írta, ami még mindig más, mint ez a lemez.
Jani: Az egy kompromisszum volt. Próbáltam igazodni a Tián stílusához, most viszont már nem kellett.
Milán: Most ott álltunk Tián nélkül, dalok nélkül, aztán Janika írt két dalt, amit meghallgattunk, és mondtuk, hogy kurva jók.
Ezek meg is maradtak?
Milán: Igen, az Adynamia és a Sanity Gone voltak azok. Akkor mondtuk, hogy ez fasza lesz, van értelme. Mondtuk Janinak, hogy „írjad a dalokat ész nélkül!” Szerintem erősebbek a dalok, nincsenek túljátszva, sokkal direktebbek. Meg sokkal jobban passzol a hangzás is a lemez hangulatvilágához.
Hogy mentek a felvételek?
Milán: Ez az eddigi legjobb lemezfelvétel volt. Végre a Tomi is beleszólt a dolgokba.
Jani: Sőt szerepel is a lemezen.
Milán: Ezt eddig titokban tartottuk, de a legjobb témát ő játszotta fel. Melyik is az?
Jani: Én nem tudom, ott se voltam. [röhögés]
Milán: Az énekfelvétel is most volt a legjobb. Volt egy alapkoncepció, és sokat beleszólt. Egy az, hogy volt, amit nagyon rosszul csináltam, meg voltak ötletei az egészhez. Az előző lemezen nekem az énektémák 80%-a nem is tetszett, mert nagyon kiszámoltak meg ráerőszakoltak voltak. Soha nem is sikerül úgy elnyomni őket. Most sokkal faékebbre sikerültek a tagolások, amik jobban állnak az egésznek. Tominál a nappaliban lett felgitározva a lemez, a próbahelyünkön fel lett énekelve, kb. hét napunkba telt októbertől február végéig így hétvégéken. Aztán a lemez felét elküldtük a Gabikának, amikor a másik fele még fel se volt véve.
Jani: Meg se volt írva.
Milán: Igazából eleve úgy volt, hogy 10 szám lesz, aztán 9 maradt, mert egyet az utolsó pillanatban kidobtunk.
Hogy jött, hogy most Gabikához mentek keverni?
Milán: Ugye mindig Tominál vesszük fel, ami nekünk kurva kényelmes, ezt nem akartuk passzolni, de ki akartunk próbálni valami mást is. Láttuk Gabika munkáit, egyre jobbak, meg eleve ezekhez a dalokhoz az, amit ő szeret csinálni, az sokkal jobban passzol. Felvettük a kapcsolatot, ő is örült, mi is örültünk. Kapásból ahogy elküldtük az első demókat vagy guitar prókat, akkor ugyanazokról a zenekarokról beszéltünk meg ugyanazokat a dalokat mutogattuk egymásnak, hogy hogy kéne az egésznek szólnia a végén. Érezte kapásból, hogy mit akarunk. Nagyon elégedettek is vagyunk a hangzással. Már az első maszternél azok voltunk, de azért még finomítottunk rajta.
A lemez címe miért lett pont Emily Doe? Mi ennek a háttérsztorija?
Milán: Olyan bonyolult a háttérsztori, hogy igazából nincs. Ugye itt van a borítón a kislány, agyaltunk a lemezcímen, és úgy gondoltuk, hogy nevezzük már el valahogy a kislányt. Mivel őt amúgy Emíliának hívják, így ez lett. Meg utólag rájöttem, hogy E betűs cím kellett a lemeznek, mert az eddigiek is E betűvel kezdődtek. Elysian Fields, Exterminate/Existence…
Jani: Breathe In Confusion…
Milán: *Ehömm*Breathe In Confusion! [röhögés]
És miért pont Emily Doe?
Milán: Mert nem tudjuk, ki ő, miért van itt és mi köze az egészhez. Itt áll a semmi közepén, és nem tudod eldönteni, hogy a fegyverrel meg a mackóval a kezében ő most a világ rossza, vagy egy áldozat. Az meg, hogy Doe, azt sugallja, hogy ő bárki lehet a mai világban.
Mik most a zenekari célkitűzések? Van valami távlati terv, Európa vagy ilyesmi?
Milán: Most igazából semmilyen hosszú távú terv nincsen. Az is elég meredek volt, hogy ez a lemez összejött. Az elmúlt másfél évre ha visszatekintünk, azért volt egy-két olyan pillanat, amikor nem voltunk benne biztosak, hogy össze fog jönni. A tagcserék miatt, meg amúgy is stresszes volt ez az időszak. Igazából annál tovább nagyon nem is mentünk, hogy legyen kész a lemez, jöjjön ki. Van tíz buli, meg most már szerveződött még egy-kettő pluszban, ennél tovább nem is néztünk. Nyilván tök jó lenne, meg majd most átgondoljuk, hogyan tovább. A Wackenre azért tök jó lenne kijutni.
Hogyhogy most megint jelentkeztetek pár év után?
Milán: Láttuk, hogy van megint, és most nem maradtunk le a jelentkezésről…
Jani: Én csak a Milán üzenetét láttam, hogy „jelentkeztem”…
Milán: Most már egy kicsit másképp állunk a dolgokhoz. Amikor 2014-ben elmentünk, akkor minden vágyunk volt az, hogy megnyerjük. Most már inkább úgy állunk hozzá, hogy elmegyünk, lesz ott 10 zenekar meg reméljük, egy csomó ember, játsszunk egyet és örülünk az egésznek. Ha esetleg megnyerjük, vagy sikerül dobogósnak lenni, az tök jó, de nem görcsölünk rá. Megyünk, játsszunk és kész. Ilyen szinten szerintem az egész mentalitásunk változott. Nincsenek nagy hosszú távú célok, csak az, hogy amit szeretünk ebből az egészből, a koncertezés, hogy más zenekarokkal bulizunk, dalokat írunk, ezeket a saját korlátainkon belül minél többször éljük meg. Nincs az, hogy akkor minden hétvégén három buli. Be kell látnunk, hogy nem lehet olyan lazán csinálni, mint régebben.
Szerintetek jellemző lett ez a mentalitás itthon, vagy vannak még törtető zenekarok?
Milán: Szerintem egyre többen látják be, hogy ezt az egészet csak élvezni kell. Bár biztos vagyok benne, hogy ha van 4 vagy 5 ember, akinek van kellő energiája, pénze meg ideje, az Magyarországról is ki tudna ugrani. Most már nincs az, hogy nem rúghatsz labdába, mert nem vagy amerikai vagy angol. Csak Magyarországon nem nagyon tudunk olyan zenekart mondani, ahol mindenki a zenével foglalkozik, mindenki polgári meló mellett kuporgatja össze a cuccokat. Ezért vannak sokkal jobb helyzetben a külföldi zenekarok a magyar vagy a környékbeli bandákkal szemben, mert annyi időt meg pénzt szánnak rá, amennyit nem szégyellnek. De mondjuk itt az Apey & the Pea, akikben még benne van, hogy léphetnek egyet. Meg lenne még több zenekar, csak mindenhol van valami tényező.
Például kik?
Milán: Például a dAsh is lehetne ilyen zenekar, csak ott csilliárdokra lenne szükség. Tisztában kell lenni azzal, hogy ha el akarsz valahova jutni, akkor be kell fizetned turnékra. Ezt muszáj végigjárni. Senki nem fog elhívni, hogy gyere a Thy Art Is Murder elé 30 állomásra nyitni, mert olyan kis jópofa a gitárosotok. Nem akarok számokkal dobálózni, mert nem tudom, de ha azt mondják, hogy 2-3 milliót fizess be egy 30 állomásos turnéért, azt kevesen tudják meglépni. Meg mellé vegyél föl egy kurva jó lemezt, nyomjál mörcsöt…
Sokan el is ítélik, ha befizeted magad. Jön az, hogy „eladták magukat…”
Jani: Mi az, hogy eladták magukat, hát ők fizetnek!
Milán: Elítélik, de ha nagyon nincs más lehetőség? Egy Never Say Die turné is a kisebb zenekaroknak ugyanúgy befizetős. Csak egy amcsi bandának nem olyan bonyolult befizetni egy 30 állomásos turnét. És nyilván ez kurva nagy ugródeszka, minden este játszani egyet 600 ember előtt. Ha a töredékénél válsz be, már az is jó.
És a belföldi viszonyokat hogy látjátok? A Dürerben például főleg haver zenekarok lesznek körülöttetek. Ez a járható vagy járandó út? Sokan mondják, hogy hiányzik az, hogy a zenekarok segítsék egymást.
Milán: Én úgy gondolom, hogy az elmúlt pár évhez képest megint egyre kevesebb zenekar van. Ez abból is kitűnik, amikor koncertet kell szervezni, egyre kevesebb helyre tud nyúlni az ember. Az is probléma, hogy a helyi kisebb bandákat annyira nem ismerjük, és vicces, de itt Fehérváron is előfordult, hogy harmadszor játszik egy fiatal metalcore-banda a Nyolcas Műhelyben, és többen vannak rajtuk, mint egy pesti bandán. Szóval szerintem kevesebb zenekar van, nyilván a baráti zenekarok segítgetik egymást, de mi azért nyitottak vagyunk, most is játszottunk olyan zenekarokkal, meg fogunk is, akikkel még soha. De az igaz, hogy a Dürerbe olyan zenekarokat raktunk össze, akik a haverjaink.
Mennyire lehet vevő erre a közönség olyan szempontból, hogy itt ez a banda, akiket bírok, akkor megnézem a haverjaikat is, mert a haverjaik?
Milán: Hát de végül is jó zenekarokat raktunk össze, nem?
De, persze, de aki ezt még nem tudja, azt szerinted mennyire fogja ez bevonzani?
Milán: Manapság nagyon nehéz egy olyan lineupot felépíteni bárhol az országban, nem csak Pesten, amire azt mondod, hogy olyan zenekarok, ami underground, el is jönnek, bele is fér nekik, és kurva sok embert is hoznak. Van egy-kettő, mondjuk a Petofi meg ez a vonal azért működik, de ők tőlünk meg már elég távol állnak. A Stubborn is még működik Pesten.
Szerintem ők mindenhol hasonló szinten lehetnek, mint ti. Bár azt sem tudom, hogy ti mennyire működtök mondjuk egy Zalaegerszegen vagy egy Szegeden.
Milán: Szeged az pont mindig jó. Zalaegerszegen meg most játszottunk a Nice One Babe-bel meg a Wishes-zel, 60 fizető vendég volt.
Vidéken ez az átlag? Ebből már összejön, hogy nullára meglegyetek?
Milán: Mivel van saját buszunk, így nagyjából. Más kérdés, hogy félévente vihetjük szervizbe.
Jani: Mondjuk ez a mi hülyeségünk, hogy egy szar buszt vettünk… [röhögés]
Milán: Adott esetben kijövünk nullára, de amúgy nem mindig. Van, hogy a mörcsből pótoljuk, hogy eladtunk két pólót, akkor pont megvan a benzin. De Kecskeméten is voltunk most a Cadaveresszel meg a Nova Prospecttel, ott 100-nál többen voltak.
A Cada húz ennyi embert, vagy ott inkább a Nova?
Milán: Meg a Don Gatto! Ők nagyon jól működnek szerintem az ország bármely pontján. Egyszerű faék, és pont minden stílusba belefér egy kicsit. A hardcore-osoknál nagyon megy, de egy metalcore-os is elvan vele, meg egy punk is. Egy jó középút.
Ami ti nem vagytok.
Milán: Mi most ezzel a lemezzel meg még inkább réteg lettünk. De nem is volt olyan cél, hogy…
Jani: Nem másnak akarunk megfelelni.
Milán: Hanem édesanyáinknak. [röhögés] Az meg megy!
A múltkor beszéltem a Sunsettel, ők mondták azt, hogy nagyon sok itthon az olyan ember, aki szereti a metalcore-deathcore stílust, de a hazai bandákra nem megy le. Ezt hogy látjátok?
Milán: Ez egy tök érdekes jelenség. Pont a hétvégén volt itt Sunset, ott voltam, és a Dáci utána megköszönte, hogy lejöttem. De baszki, most mit köszönsz meg? Szerintem tök evidens, hogy lemegyünk egymás bulijára. Ezt a zenét szeretem, és még ha annyira nem is vágom vagy szeretem a bandát, akkor is ha eljön a városomba, akkor támogatom. Meg hova mennék máshova? Üljek a kocsmában ahelyett, hogy élő zenét hallgatok? Ez számomra tök evidens, de tök furcsa, hogy az emberek nagy részénél ez nincs meg. Az is probléma, hogy az átlagembereknél nincs meg, de a zenészeknél sem. Helyiként lemegyünk játszani és nagyon kevés zenész ismerős van, aki eljön, pedig ismerjük őket vagy tíz éve. Nincs meg az, hogy riszpektből lemegyek. Ez tök eltűnt. Pedig ez lenne a legfontosabb, hogy a zenészek kiálljanak egymásért. Nyilván van aki turnézik, vagy épp nem ér rá, de ha úgy van, akkor tök jó lenne, ha mindenki ott állna az első sorban és ezzel példát mutatna a többi embernek, hogy igenis le kell menni. Talán ez az egy, ami ösztönözné az embereket.
Ma este a Sleepless a Dürer kertben mutatja be az új lemezét, további fellépők az Absent Distance, a Gutted, a Pass On Hope és a The Beast Within, részletek a Facebookon.
