2013. szeptember 30.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év harminckilencedik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Give Em Blood, Tonight Alive, NoTimeFor, Balance & Composure, Frank Turner, Red City Radio, Antagonizers ATL, Sons of the Sea, 65daysofstatic, Nasty, Touché Amoré, Strife, Deftones, Dream Theater, Circles, Save Your Breath, letlive., S O N Y A, Saviour; Ready, Set, Fall!; Royal And Dead, Palms, Hawthorne Heights, Within Temptation. Kik a kedvenceid a héten?
A Give ’Em Blood gárdája öt szorgos év után búcsúzik a nagyérdeműtől: ezt a búcsút pedig egy utolsó szerzeménnyel szentesítik, remélve, kellemes visszhangot hagynak maguk után. A rövid életmű záróakkordjaként funkcionáló ’Placebo’ című tételhez a héten még egy kellően hangulatos mozgóképet is összehoztak, amit a srácok búcsúztatásaként illik legalább egyszer átpörgetni – a lassítva futó kutya meg legalább annyira menő, mint az égig kilengő, földig hangolt gitárhúrok hasonló tempóban történő tépkedése. (FB)
A Tonight Alive-nak már akkoriban is sikerült befutnia, amikor még minden női énekeses bandát Paramore kopinak hívtak, ami akkor még talán meg is állta a helyét, azonban a legújabb és igencsak megosztó Paramore lemez után úgy néz ki a Tonight Alive egész ügyesen tudja pótolni a hiányukat a könnyedebb zenei színtéren. Az agyonsminkelt, de még mindig aranyos énekesnőt persze az arcunkba tolták, amivel nincs is nagy baj, ahogy a vidám hangulatú klipjükkel sem, amiben a komplett bandát a magára hagyott énekesnő ex-pasijához költöztetnek. (JB)
A Title Fightot nem csak azért szeretjük, mert jó lemezeket adnak ki, hanem amiatt is, mert a hangzásukat nagyon könnyű úgy másolni, hogy a kópia is szerethető legyen. A NOTIMEFOR egy ilyen zenekar, kár, hogy videó ügyileg nem tudják a tanárt megközelíteni: a Bad Vibes-ra készült mozgókép erősen low budget kategória (ami nem feltétlen baj), rossz képminőség (amely lehet, hogy direkt van így, persze), kevés ötlet, de legalább DIY életérzés, amely kicsit visszahozza a ’90-es évek hangulatát (már ami az akkor készült videóminőséget illeti egy koncertről/házibuliról) is. Szerethető valamilyen szinten, de csak „egyszernézős” kategória. Ami viszont öröm, hogy egy hulladék pop punk zenekarból léptek előre nem keveset. (BB)
A Balance & Composure napjaink egyik legjobb rockzenekara, akik azt a régi hagyományt öregbítik, hogy a legjobb rockbandák nem kiadóknál az első demóval kilincselve, hanem az undergroundból szorgalmas munkával évek alatt törnek fel, és úgy tűnik az új videójuk elég szép nézettsége alapján, hogy ez lassan sikerül is nekik. A klipben hangulatos vágóképek váltják egymást a zenekarról készült felvételekkel, semmi különleges, csak képi aláfestés a zenéhez. (Jávorkúti)
Szinte nem telik el mostanság hónap anélkül, hogy az angol folk-rock egyszemélyes zászlóshajójaként tetszelgő Frank Turner videoklippet mutatna be, de épp, mikor már az embernek tele lenne a töke a kisfilmjeivel, jelentkezett egy igaz gyöngyszemmel. Az Oh Brother című dal és klip ugyanis Ben Dawsonról, Frank régi zenészbarátjáról szól, akivel együtt játszottak az énekes első komolyabb bandájában, a Kneejerkben, aztán a már jóval sikeresebb Million Deadben is Ben dobolt, most pedig a Möngöl Hörde nevű hardcore zenekarban is szerepet kapott. A klipben képek és videófelvételek elevenítik fel a régi időket, miközben Frankék piálnak és kurvára szeretik egymást. A végeredmény pedig sokkal jobb lett, mint hiszitek, tipikus „nézd meg, ha már eleged van a seggfejségből” klip. (BG)
A Red City Radio korunk egyik legkellemesebb karcos punk zenekara: a hamarosan megjelenő Titles-t felvezető Two Notes Shy of An Octave egy simán jó dal, az Off With Their Heads rajongóinak biztosan kellemes szórakozást fog nyújtani. A hozzá készült videó kellően humoros, enyhe önszatíra egy Elway „easter egg”-el megfejelve (a Pokémon pólót nem is említve). Alapvetően imidzsvideó, de a punk zene társasági igényességét állítja a középpontba, amit csak szeretni tudunk. (BB)
Az Antagonizers ATL nem mondható egy ismert punk zenekarnak, de a hamarosan megjelenő lemezük talán dobhat valamit az ismertségükön. A csapat hangzása erőteljesen street punk vénákból ered miközben a a 2000-es évek eleji hasonszőrű hangzásának fellapozásával a Sex Pistols majmolását sem kívánják kihagyni. Hogy ez mennyire lehet menő 2013-ban azt nem tudjuk, de spongyát rá. A Hold Your Ground videója egyébként semennyire sem jellegzetes, némi verekedés meg punk attitűd, de semmi más. (BB)
Ha azt mondom, hogy Incubus, akkor már ismerősebb, nem? Brandon Boyd az ezredforduló egyik legjobb zenekarának énekese, aki a csapat ki nem mondott visszavonulása és majdani bizonyára nagy volumenű visszatérése között szólópályafutását kívánja egyengetni Sons of the Sea névre hallgató projektjével. A dalszerzés még mindig megy neki, és most megmutatta egy másik oldalát is egy rendkívül erotikus, prűdebbeknek, például nekem inkább kissé ízléstelen klipjével, ahol egy lavor tejben vonaglik aktuális sötét bőrű barátnőjével, ami viszont meg kell hagyni könnyen beindíthatja az ilyen irányú érdeklődést és tény, ami tény a videó is jó. Csak óvatosan vele! (BK)
Az egyre inkább elektronikus irányba tolódó 65daysofstatic legújabb Wild Light című lemezéről hamarosan mi is értekezünk, de addig is úgy gondolom joggal tehetjük fel felétek a kérdést, miszerint mennyire áll szerintetek jól nekik a jelenlegi hangzás például a The Fall of Math tükrében? A dalhoz illeszkedő, de különösebb ingert nem kiváltó videó így most annyira nem is lényeges. Szerintünk a változástól függetlenül a csapat még mindig helyes úton jár. Te mit mondasz? (BK)
A Nasty nagyon szeret videókat csinálni, én meg nagyon szeretek Nasty videókon nevetni, de sajnos az As the Blood Runs Cold klipje baromi unalmas lett, a banda zenéje meg önmagában ugye még a klipjeikhez hasonló, kétes szórakoztatási faktorral sem bír. Aki nagyon szeretné azt látni, hogy mi nem fog történni a Nasty Madball előtt adott, budapesti koncertjén, az azért nyugodtan kattintson rá, mindenki más meg nézze meg a Look At Me And F___ You zseniálisan rossz klipjében azt, ahogy a germán swagjugend előad egy DMX videót. (Jávorkúti)
Nem kell már sokat várni arra, hogy meglássátok, beállunk-e az új Touché Amoré album mögötti hype-gépezetbe, addig is viszont itt az új klip, a Harbor, és amilyen egyszerű, olyan hatásos is a vetítéssel feldobott imidzsklip – ez talán kevésnek tűnhet egy háromperces dalhoz (ami szinte maratoni a csapat standardjeihez képest), ellenben Bolmék egyik legjobb számáról van szó, úgyhogy abszolút nem feltűnő az, hogy három percen át igazából semmi különlegeset nem látunk, csak egy, a borító színvilágához illő videóklipet. (Jávorkúti)
A Strife tavalyi visszatérése nem feltétlen esik a szükséges kategóriába, de a kellemes viszont nyugodt szívvel ráhúzható. A Witness a Rebirth kellően retrospektív lelkületben szólította meg a régi rajongókat még, ha zeneileg (edgebreak ide vagy oda) nem is feltétlen sikerült a klasszikusok szintjét megidézni. A Carry the Torch egy hozzávaló, mondanivalóval bíró videót kapott, ami pont annyit ad, amennyit kell. Rajongóknak kötelező, hardcore orientáltaknak ajánlott! (BK)
Tök mindegy, milyen klippeket csináltak a Diamond Eyes-hoz, úgy tűnik, a Koi No Yokan esetén a Deftones gárdája inkább a minimalizmust választotta, ami amúgy jól rímel arra, hogy a tavalyi lemez a Sergio Vega bemutatkozásának számító korongnál kevésbé direkt, több hallgatást kívánó dalokat tartalmaz. Már ha minimalistának lehet tekinteni, amit Jason Park összedeszkázik ebben a videóban. Érdemes megfigyelni amúgy (bár ha jobban meggondoljuk, ez nem is annyira meglepő), mennyire más a hangulata egy ilyen látványklipnek éjszaka, gyakran izgalmas beállításokból felvett képekkel, és persze a Deftones zenéjével, mint mondjuk az inkább punkban és hülyeségben erős Sorry-nak, igazából ezért ajánlható a megtekintés azoknak is, akiknek nem örök vágyálma egy 360 flip beadása. (BG)
Mivel annyira azért nem öregek, hogy emlékezzenek Vietnámra, a Dream Theater inkább a poszttraumatikus stressz szindrómával küzdő iraki és afganisztáni veteránokról hozott össze egy roppant szuggesztív és erős üzenettel bíró videoklippet. Tényleg, arra emlékszik valaki, hogy volt-e a DT-nek valaha is jó klipje? Nos, mindegy is, mert most lett, és bár eddig semmi energiát nem öltek az új lemez megfelelő tálalásába, ezzel simán kiköszörülték a csorbát. Hiába középszerű a dal (régen komplett lemezeket megtöltöttek ennél jobbakkal), az a tény, hogy a klip csak azért nem áraszt magából kertvárosi szappanopera-hangulatot, mert nem tudjuk, melyik percben fogja fejbe lőni magát a főhős, a kötelező klisék ellenére is a hét legjobbjai közé repíti a The Enemy Inside-hoz forgatott videót, arról nem is beszélve, mennyivel szimpatikusabb az ilyesmi, mint ha valaki ostoba FPS-ekhez adja a zenéjét (igen, kedves Linkin Park és A7X, nektek szólt a figyelmeztető köpés). (BG)
Ha éled a Tesseract, a Skyharbor vagy a Monuments zenéjét, akkor a Circles világa könnyen magába bolondíthat, hiszen a Basick Records-nál már megszokott kifinomult finomság jellemzi ezt a zenekart is hasonlóan kiadótársaihoz. A Responses-hez érkezett videó pedig több mint érdekfeszítő furcsa témaválasztása és még izgalmasabb megvalósításának köszönhetően. A történetből minden bizonnyal többszöri nézés után se könnyű levonni az egyértelmű tanulságot, de azt azért bőven lehet érezni, hogy a klip maga igazán minőségi ügyes színészpalántákkal. Vasárnap az A38-on! (BK)
A Save Your Breath új dala nem szöveg-, hanem inkább dallamvilágával szeretne az angol Wonder Years lenni, és ez a There Used To Be A Place For Us c. új lemezükkel majd sikerülhet is nekik, legalábbis a Whole ezt kívánja sejtetni (a másik új dal, a Lessons már annyira nem). A klip tipikus „fiatalok vagyunk, élvezzük az életet, meg a pop-punkot” képekkel van tele, illik a dalhoz, szépen van fényképezve, arra pedig mindenképp jó volt, hogy felhívja a srácokra a közönség figyelmét. Októberben meglátjuk, milyen az új album. (Jávorkúti)
A szokásosnál is őrültebb új klipjében a kaliforniai poszt-hardcore zenekar, akik ugyan lemezen is nagyon jók, de Jason Aalon Butler énekes nélkül sokkal kevesebben foglalkoznának velük. Butler az új klipben sem rest ripacskodni, ráadásul olyan jelenetek is vannak benne, amelyeket lazán beküldhetne egy-két hollywoodi meghallgatásra a „klisés hibbant #3” szerepére, ellenben amíg el nem kezdi rettentő antipatikus módon produkálni magát, addig egész érdekes a Letlive új videója, csak nem könnyű rájönni, hogy mi a franc is történik benne. (Jávorkúti)
Korbucz Sonya neve zenei szempontból elsőként igazán a Norbert Kristóffal közös dala kapcsán került a köztudatba, ami után – nyilván előzetesen, nagy vonalakban, azért kigondolt koncepció mentén – az áradat már megindult és az énekesnőt/zenészt egymás után érték a lehetőségek és felkérések. Ezek közül mindenképp kiemelendő az Mr2 Petőfi Rádión való közel állandó jelenléte, a Szimfonik Live 3.0 koncerten előadott Tears for Fears feldolgozása vagy épp a Karányi jubileumi koncerten való bemutatkozási lehetőség. Ennek a folyamatnak érkeztünk el most az egyik legmarkánsabb állomásához, ugyanis az idő közben egy komplett „metal/hardcore” zenekart (értsd: Oaken, dUNA, Shell Beach) maga köré verbuvált hölgy Damokos Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik nem hétköznapi hallgatójának, várhatóan az idei coolista nagy belépőjének vezetésével (és már jól ismert csapatával: Nagy Marcell, Koblicska Örs Péter, stb.) 2013 egyik legjobb hazai klipjét készítették el. Vicces, hogy az egyedüli videók, amik felvehetik itthon a versenyt a Kitchenfloorra forgatott mozgóképpel azok szintén a srácok munkái, úgymint az Our Youth, a Run Over Dogs vagy a The Idoru klipjei. A Szépművészeti Múzeumban és a Sugarshopban is forgató stáb igazi remekmunkát végzett (és az ehhez dukáló mini koncerttel egybekötött Toldi mozis premier is ennek a minőségnek a jegyében került megrendezésre) egy olyan dalra, ami itthon biztosan, de nemzetközileg is nagy valószínűséggel képes lesz zenei foltokat betölteni az amúgy túltelített palettán. És bizony nem csak Sonya megjelenése vagy Dissection rajongása miatt. Hajrá! (BK)
Most, hogy már mindenki kényelmesen hátradőlt, és feltette a lábát egy puffra, azt gondolva, hogy „ez igen, megúsztuk a hetet igazán kínos videó nélkül”, tekintsétek meg az új Claps For Caroline klippet, vagy nézzetek bele a Saviour zenekar döbbenetesen értelmezhetetlen kisfilmjébe. Elvileg van itt sztori, csak minden olyan gyorsan történik, és olyan szapora a vágás, hogy azon kívül, hogy a klipben mindenki sültbolond (beleértve a zenekart is), másra nem nagyon tudtunk rájönni. Egy második kört pedig nem akaródzott adni a klipnek, aminek több oka is volt: Bryan Best énekes tenyérbemászó feje, az elég nyilvánvalóan a Demon(s)-ből meg a My Curse-ből merítő vizuális ötletek, és persze az is hozzájárult, hogy egész biztosan nem a Saviour fogja megváltani a metalcore-t. (BG)
A Ready, Set, Fall! az olasz színtér egyik szimpatikus és szorgalmasan dolgozó színfoltja, akik korábban Helia kaliberű zenekarok hátán igyekeztek felkapaszkodni, de szerencsére azóta rájuk talált a ráció és a szerencse is, így legújabb Labyrinth című daluk már a Lifeforce Records kiadásában jövő februárban érkező Memento című lemezükön fog helyet kapni. Azt látjuk klip alapján, hogy ezt komolyan gondolják, de kérdés, hogy zeneileg jó úton járnak-e és elég-e ennyi a nemzetközi áttöréshez? Ti mit mondotok? (BK)
A berlini Royal And Dead neve ugyan nincs a világ legfelkapottabb metalcore csapatai között, még csak hallani se hallott róluk mindenki, ám hamarosan hazánkba látogatnak, a ’Born to Die’ feldolgozássukkal nagyot robbantó Sarah Where Is My Tea társaságában. A német zenekar legutóbbi kislemezét ingyenesen letölthetővé tette, így bárki saját bőrén tapasztalhatja meg mire képes a csapat – de persze ez a kreativitástól veszélyesen mentes klip is árulkodó lehet. (FB)
A Palms nevezetű formáció esetében már az első kósza hírfoszlányok elegendőek voltak ahhoz, hogy mindenki nekikezdjen reményei lassú táplálásához – hiszen nem minden nap találkozhatunk olyan csapattal, mint amilyen a Chino Morena és az Isis háromötöd része által megálmodott együttműködés. Ám sajnálatos módon a bemutatkozó lemez csak nagyon erőtlenül ugrotta meg azt a bizonyos, az elvárásaink által egészen magasra tornászott lécet. Persze még így is viszonylag kellemes hallgatnivalót kaptunk, de ennél a legtöbben biztosan többet vártunk a közreműködő felek bűvöletében. Az albumot ettől függetlenül még próbálják életben tartani, ennek legújabb eszköze a korong egyik legerősebb szerzeményéhez készített, egyébként meglehetősen hangulatos videoklip. (FB)
A Hawthorne Heights sajnos Casey Calvert halála után erőteljes lejtmenetbe kezdett, ennek meg voltak a különböző állomásai (lemezek), amelyekkel most nem kívánunk foglalkozni. A nyáron megjelent Zero c. lemezükről viszont most elővettek egy dalt (amely már volt dalszöveges változat) és forgattak is hozzá egy videót; a Golden Parachutes mintha csak egy pop punk epilógusa lenne a zenekarnak. A mozgókép egyébként egész remek környezettek és látványvilággal lett megáldva, ráadásul egész jó jelenetek és beállítások jellemzik. Csak a zenekar ne kapott volna játékidőt a videóban, nagyon kiütköznek a koncepcióból. (BB)
Akik 2005 környékén élték a tinédzserkorukat, valószínűleg összecsinálták volna a gatyájukat, ha Sharont a Within Temptationből és Tarját a Nightwishből egy közös dalban hallhatták volna. Sajnos már egy kicsit elkésett az, hogy világszenzáció legyen ez a dolog, hiszen a két domina már nincs épp életének csúcspontján, de azért nosztalgia gyanánt jó hallgatni a két dalospacsirtát, akik a Within Temptation új dalában egyesítették erőiket. A videóklip kicsit elvont, de kellemes, így az amúgy jól sikerült dalhoz kellően jó alapot ad. (JB)
Ugyan a remekül sikerült One folytatása nem mindenkinél talált be egyforma mértékben, abban a legtöbben még így is egyetérthetünk, hogy a ’Nocturne’ című tétel a TesseracT idei korongjának az egyik legerősebb pillanatai közé sorolható – persze a rendkívül hangulatos outro most is lemaradt, ami miatt néhányan biztosan elszomorodnak majd. De ne tegyék, hiszen ezúttal nincsenek jelen a korábbi mozgóképből ismerős perverz csápok, helyettük egy valamivel hangulatosabb átvezetőkkel tarkított, teremben-bőrkabátban zúzós imidzsvideót kaptunk, a jobbik fajtából. (FB)
