Szólólemezt készül kiadni Howard Jones (ex-Killswitch Engage)

Howard Jones neve leginkább a megkerülhetetlen metalcore-banda, a Killswitch Engage kapcsán lehet ismerős, amit tíz évig frontolt, és vele születtek az olyan ikonikus lemezek, mint a The End of Heartache vagy az As Daylight Dies. Az 54 éves énekes, dalszerző és producer még arról is híres, hogy egész egyszerűen nem tud megülni a seggén, így a KSE előtt/után még vagy egy marékra való projektet indított, illetve vagy két tucat másik zenekarnál vendégeskedett – többek között a saját korábbi kompániájánál is, ami hát lássuk be: kurva menő pillanat volt. Most pedig a zenész úgy döntött, hogy első szólólemezét is tető alá hozza. Erről egyelőre csak annyit tudni az Insta-oldala alapján, hogy a spiritboxos Josh Gilberttel a produceri székben készül, és ha még több infóra szomjaznál ezzel kapcsolatban a jövőben, akkor érdemes lehet bekövetni ezt az aranyhangú faszit.

Howard azért is tart baromi sok vasat a tűzbe (nem tudatos poén a Light the Torch nevű zenekarával kapcsolatban… vagyis most már de), mert nemrég az ex-zenésztársával, a killswitches Adam Dutkiewiczcel közös vállalkozásukról is lehullt a lepel, ami a Burn Eternal nevet kapta. Ennek az embernek amúgy baromi erős fixációja lehet a tűzzel, csak meg ne égesse magát ennyit ugrándozva a lángok közt.