2024. december 14.
Certain Uncertainty címmel kiadta első szólódalát Reba Meyers. A Code Orange gitáros-énekesnője és dalszerzője, aki újabban már Marilyn Mansonnál is penget, egy szentimentális alternatív rockos/grunge-os darabbal vezeti fel első nagylemezét, ami valamikor jövőre lát napvilágot.
A dal maga az idő múlásáról és az emlékek ránk gyakorolt hatásáról szól, hangzásilag pedig leginkább Reba korábbi projektjére, az Adventuresre hajaz, amit másik Code Orange-tagokkal csinált 2012 és 2016 közt.A dallal és az egész szólózással kapcsolatban így nyilatkozott a hölgy:
Úgy hiszem, csak mostanra jutottam el arra a pontra az életemben, hogy külső nézőpontból tudjak visszatekinteni a kamaszkoromra, és ez a nézőpont, illetve a fejlődésem jelenlegi időszaka megteremtette a tökéletes pillanatot arra, hogy elkezdjek szólóban anyagokat kiadni. Ezzel együtt megtapasztalhatom, mennyire kifizetődő, ugyanakkor idegőrlő is, ha megengedhetem magamnak, hogy sebezhetőbbnek tűnjek, és büszkén fedezhetem fel ezt a természetes alapot, szemben azzal, amilyennek eddig esetleg látszottam.
A dalhoz Meyers korábbi kollaborátora – és egyébként a való életben is párja -, Greg Puciato (Better Lovers, The Black Queen, Killed Be Killed, ex-The Dillinger Escape Plan) készített egy könnyed és magával ragadó videót.
Reba legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csatlakozott az új lemezzel visszatért Marilyn Manson élő zenekarába (ezt a dalt is az ottani dobos, Gil Sharone ütötte fel), emiatt pedig nem kevés savat is kapott, hogy nőként hogy tehette ezt, miután Mansont többen is megvádolták szexuális erőszakkal – amely vádak nagy részét bizonyíték hiányában ejtették. Meyers ezekre a negatív kritikákra úgy reagált, hogy ő a megbocsátás és a továbblépés oldalán áll, és a világnak is erre a hozzáállásra lenne szüksége.