„Nem leszek jelentéktelen kép egy gyűjteményben” – kritika az Orion Dawn idei kislemezéről

A 2015-ös év hazai anyagait boncolgató cikksorozatunk új epizódjában nagy felütéssel kell kezdenünk, és a lehető legkifinomultabban kell fogalmaznunk az Orion Dawn esetében: a srácok 2012-es nagylemezes bemutatkozása az utóbbi évek egyik ambiciózusabb, legkreatívabb és egyben legszimpatikusabb nyitása volt. A srácok dalai erős kezekkel kapaszkodtak a nyugati zenei hullámok minőségibb válfajaihoz, több műfaj hagyományait ötvözték szerencsésen, ráadásul az egész The Future Memorials-t körbelengte egy kompromisszummentes kísérlet egy tényleges egyedi arc kialakítására. Három éve taroltak is a fiúk az éves listánkon, és mindössze annyi pechjük volt, hogy Totik Zoliék épp akkor adták ki a magyar poszt-hardcore – igaz szűkös – történetének legjobb lemezét. 

Már most le kell szögeznünk, hogy a III/II egy újabb stílusorgia, és egyben egy remek válasz arra, hogy egy zenekar hogyan is tudja kiterpeszteni a korlátait. A fiúk nagyon ügyesen tolódtak el egy kicsit a The Future Memorials hangzásvilágától, és tovább folytatták a Norma Jeanbe oltott Refuge két dalán felvett tempót, és kicsit tovább árnyalták a képet azzal, hogy az új kislemez dalai minden korábbi Orion Dawn anyagnál jobban kihasználják Kovács Gábor amúgy fantasztikus hangját, ami nagyon-nagyon jól áll a számoknak. Fogalmunk sincs, hogy mennyire volt tudatos a címválasztás utalása, de a III/II elnevezéssel a srácok annyira szívmelengetően beletrafáltak egy Poison the Well referenciába, hogy odabent egyre gyorsabban kezdett kalimpálni a megnyugvás érzete: ezeknek a fiúknak még mindig helyén van az ízlése. A „Seasons” kicsit Orion Dawn-idegen nyitása után az embernek olyan érzése lehet, hogy a srácok imádják az Alexisonfire-t, és Gabi előtérbe nyomása csak jót tett a zenekarnak – amellett, hogy kicsit alternatív kicsengéssel artikulál, elnyújtott tisztái nem csak a meglepő kései Poison the Well EP-ket (lásd pl.) idézik, de könnyen beránthatnak minket egy kései Alexisonfire-t idéző hangulatba is. Az egészben az a legjobb, hogy a dalokról nem süt a túlvállaltság érzete, nagyon dinamikusan működnek együtt a hangszerek és a ritmusszekció különösen kitesz magáért. Gabi érezhető középpontba helyezése a zenekar Norma Jeanes vonalának sem tett semmi rosszat: a „Bored” témáit idéző „Remember” pl. egész közel van a nagylemez paneljeihez, érezni benne a kicsattanó energiát, nyers hangzással tomboló ereje pedig elképesztően szórakoztató. A kislemez pedig a nyitás után pörög csak fel igazán: ötlettenger vár ránk, nem éppen vidám szövegeivel pedig könnyen belövik az egyensúlyt a lágy és döngölő témák közé, amellett, hogy igyekeznek dallam-pozitívak is lenni. Nagyon érdekes, hogy mindegyik dalban érezni egy csipetnyi változatosságot, pl. a „Speak” kecsessége, az egész kislemezen máshol nem hallható metalcore riffjei vagy a több dalban is nagyon előtérbe kerülő bőgő. A „Hollow” az egyik legellentmondásosabb tétel az EP-n, és nem azért, mert úgy keverednek benne a poszt-hardcore és a metal elemek, hogy itt vannak az egész lemez legjobb ritmikai váltásai (azok a dobtémák!), hanem mert Gabi ordításai itt már végképp szembekerülnek a kicsit sajnos hátrakevert tiszta énekkel, ráadásul 2 és fél percnél egy kis PETOFI-re is jellemző döngölésbe is belefuthatunk. Ha pedig már PETOFI: a zárásként képen törlő „Leszek” simán lehet a PETOFI evolúciójának egy következő lépcsőfoka, érezni, hogy Mezei Bence beugrása mellett a nyíregyházi/fővárosi zenekar jegyei is előkerülnek, plusz Bence spoken wordje a PETOFI új kislemeze mellett itt is a nyomát hagyta, ráadásul az egész dal tele van feszültséggel, erővel és olyan tempóban tépi le az arcunkat, hogy az briliáns. Így kell hardcore/metal dalt írni.

Tényleg le a kalappal: a III/II  dalairól süt a nagybetűs fejlődés, a szaggató metalcore (elsősorban Norma Jean) és poszt-hardcore-os témavilág (Alexisonfire, Poison the Well stb.), és azt is el kell mondanunk, hogy a srácokról érezni a frissességet, Kovács Gábort pedig minél több hazai lemez vendégszekciójába kívánjuk. Ha egy nagyon hangulatos, zenei elemeivel ügyesen bánó, frontemberi karakterével bátran kísérletező zenekart/kislemezt keresel, akkor az Orion Dawn és a III/II az egyik legjobb dolog, ami történhet az életedben. Ráadásul úgy érezzük, hogy a Shell Beach kissé méltatlan látókörből való kikerülése mellett az Orion Dawn látható hanyagolása is a hazai underground egyik „bűne”, sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének ezek a fiúk, mert a cím sem véletlen: az „univerzumhoz hasonlóan” táguló hazai hardcore/metal szcéna telítődése mellett szükség van ilyen egyedien megszólaló zenekarokra is, az Orion Dawn pedig simán hozta megint az év egyik legjobb teljesítményét. 8,5/10

Ajánlott dalok: Seasons, Hollow, Leszek
A Orion Dawn zenekar a facebookon (KATT), kövesd őket!