Hazai Hét: Shell Beach – This Is Desolation

shell_beach-this_is_desolation-square1000

Tracklist:

01. Hoverboards Don’t Work On Water (km. Matt Geise a Lower Definitionből)
02. The Greatest Skeptic
03. Vital Signs
04. This Arm, These Vessels
05. Saviour
06. Hirudinean
07. Bjørnøya
08. Black Xross
09. Sit Down, Navigator
10. Ghost Node
11. The Sleep Paralysis (km. MC Zeek)

Hossz: 42:48

Megjelenés: 2012.

Kiadó: Szerzői kiadás

Webcím: Ugrás a weboldalra

Tehetséges zenészek, igényességre való törekvés, ritkán hallott hatások és egy jó énekhang: lehet, hogy soknak tűnik, lehet, hogy kevésnek, de nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy egy valóban kiemelkedő anyag megszülessen (persze vannak más receptek is). 2007-ben ezek mind adottak voltak a Shell Beach első lemeze kapcsán, az Acronycal pedig egy itthon valóban különleges anyag lett, még akkor is, ha bőven maradt tere fejlődésre a budapesti csapatnak. Öt évet kellett várni a folytatásra, az eltelt idő pedig azt a nem kis lehetőséget hordozta magában, hogy végbemehetett az a dalírói fejlődés, mely be tudja váltani az Acronycal által ígérteket.

A This Is Desolation pedig egy olyan album lett, amilyenre mindennél jobban szüksége volt már a hazai színtérnek, ennek pedig egyáltalán nem az az oka, hogy ez egy remek lemez. Nagyon jó kiadványok szerencsére évről évre jelennek meg itthon, amelyre a “Hazai Hét(vége)” cikkek is remek példákat szolgáltatnak, viszont úgy általában elmondható, hogy hiába van meg a minőség és az átütő dalok, a kritikusok mániája, a különlegesség szinte mindig hiányzik. Így aztán a This Is Desolation sikere minimum két területen érvényesül: az egyik, és a hallgatói szempontból fontosabb eredmény az, hogy a lemez kiváló dalokkal van tele, Totik Zoltán hangja hatalmas fejlődésen ment át (ami azért nagy szó, mert már a kilenc(!) évvel ezelőtti, kultikus Velvet Stab EP-en is nagyon jó volt), és legyen szó akár lassabb, akár súlyosabb dalokról, minden dallam megragad, minden váltás tökéletesen sül el, és minden perc vibrál az ötletektől (tessék figyelni a gitárokat). Egészen nyugodtan kijelenthető, hogy ekkora slágerlemez nem született az Idoru 2007-es sikerlemeze, a Monologue óta, de ez még azt is felülmúlja az emlékezetes dalok számát illetően, hiszen még a számlista második fele is méregerős lett, ráadásul nem merülnek ki a kreatív tekervények sem (pl. a Sit Down, Navigatorban felbukkanó szaxofonbetét, vagy az, hogy a záró Ghost Node a legagresszívebb tétel). A lemez egészét tekintve pedig képbe kerül a korong másik sikere, ami sokféleképpen lecsapódhat: a minimum annyi, hogy egyszerűen csak feltűnik, hogy mennyire nincs hasonló dallamvilágú album még a külföldi mezőnyben sem, és hogy a dalokat hallgatva itthon hatásként ritkán megjelölt zenekarnevek jutnak az ember eszébe (Glassjaw, Deftones, korai Lostprophets, stb.). Persze ennél mehetünk messzebbre is: kijelenthetjük, hogy ez az új évezred legnyugatképesebb magyar kiadványa, A Magyar Poszt-Hardcore Lemez, egy külföldön is hiánypótló album (különösen a Lower Definition feloszlása után, Matt Geise énekel is a lemezen), és annak a bizonyítéka, hogy nem csak jót, de különlegeset is képes alkotni ez a színtér. Mindegyik igaz.

Van az a gondolat, hogy „próbálj olyan ember lenni, mint amilyennek a kutyád gondol”. Ugyanennek a zenére és zeneiparra átültetett változata valahogy úgy szól, hogy legyél olyan jó, mint amilyennek a menedzsered, a kiadód, vagy a promóanyagod mond. Mivel ez a Shell Beach-nek maradéktalanul sikerült, így frappáns zárás helyett az őket terelgető Jakab Zoltán nekünk adott interjújából idéznék végszót, mely korábban elfogult túlzásnak tűnhetett, de ma már az örvendetes eredményt summázza: „a lemez (a This Is Desolation – szerk.) pedig az egyik legjobb, ami a magyar zenében történhetett”.

9/10