2012. november 2.
A Wasted Struggle az a zenekar, akit már az is látott, aki nem akart, hiszen a budapesti zajos hardcore-banda (vagy ahogy egy legfrissebb meghatározása adja, Corvintetős punk/metal) a színtér egyik legtöbbet koncertező formációja. Ezt azonban aligha bánhatjuk, hiszen a ma megjelenő Guillotines dalait is épp annyiban tudta megedzeni a koncertek rutinja, mint az elmúlt két év kemény munkája. Erről, az új anyagról, na meg a ma esti koncertről faggattam a nem túl bőbeszédű srácokat, akik két friss dalt is bemutatnak az alábbi cikkben.
Két éve jelentkeztetek utoljára hangzóanyaggal: mai szemmel hogyan tekintetek vissza a Void dalaira?
Máté: Én a mai napig szeretem azokat a dalokat. Elég sokáig játszottuk őket koncerteken, tehát mindenki megismerhette, aki akarta. Véleményem szerint, amikor felvettük őket, akkor azután körülbelül fél év elteltével értek be nálunk igazán. Ugyanúgy büszke vagyok rá. Nyilván sok mindent már másképp csinálnék rajta, de visszatekintve elég sok minden történt már azóta velünk (ha ennek látható jelei kifejezetten nem is voltak).
Mik azok a legfontosabb változások, amik a legutóbbi éveiteket jellemezték?
Lali: Idén sokkal több cintányért törtünk el, mint tavaly.
Robi: Nem fetrengek már annyit a színpadon, kevesebbet vérzem a bulijaink alatt és egy cigicsikkes eset óta a mezitlábon való színpadra állást is hanyagolom..
M: Nem tudom, hogy változás, vagy természetes fejlődésnek tekinthető-e, de szerintem bizonyos területeken tudatosabb lett a zenekar (gondolok akár a számírásra, vagy csak szimplán a hozzáállásra). Ahhoz képest, hogy mióta létezünk, nem tekinthetjük magunkat egy termékeny zenekarnak, de biztos ennek is meg vannak/voltak az okai, viszont majd máshogyan fognak alakulni a dolgok. Természetesen az előnyei/hátrányai is megvannak a fent említettnek. :)
Az új promófotóitokon mindenkin egy olyan póló van, amin egy-egy halálnemben vagytok ábrázolva. Ezt ki rajzolta, illetve honnan jött az ötlet?
L: Ez az ötlet félig-meddig nyúlás, mert a Lewd Acts ezt már elsütötte azt leszámítva, hogy ők nem voltak lemészárolva. Úgyhogy egy kicsit rálicitáltunk. A fejeket egyébként Trapp Zsolt csinálta, ráadásul ingyen, úgyhogy hatalmas riszpekt neki. Ha Dánszentmiklóson jártok ugorjatok be hozzá egy nonfira!
Kétségtelen, hogy az ország egyik legtöbbet koncertező zenekara vagytok: mi motivál bennetek arra, hogy estéről estére színpadra lépjetek, és ugyanolyan elánnal kezdjetek játszani?
R: Engem az új arcok motiválnak, akik még nem hallottak rólunk és láthatom a döbbentséget az arcukon, miközben nem tudják hova tenni a zenénket és a vele járó körítést. Ez az idei évre vonatkozóan sajnos csak a Budapesti koncertekre volt igaz, idén sajnos nem volt annyi vidéki koncertünk, amit azért igyekszünk pótolni az év hátralévő részében.
M: Koncertezni a legjobb dolog a világon, ehhez kétség nem fér. Minden bulit totál máshogy élek meg. Én ezt valamilyen szinten egy kísérletezésnek fogom fel, ami soha nem ér véget.
Így, visszatekintve melyik volt eddig a legjobb ‘Wasted-buli, illetve melyik volt számotokra a legnagyobb megtiszteltetés?
L: Egyszer csak úgy ráírtunk Thomasra (Flowers for Whores), hátha tud szervezni nekünk valamit Prágába (ennek az előzménye lentebb), erre berakott minket a Shai Hulud elé, és aztán rá egy fél évvel is szervezett nekünk egy koncertet. Legjobb buli nem jut eszembe így hirtelen, de kedvenc az van: Balatonbogláron játszottunk egy rohadt nagy művelődési házban, ahol volt kb öt ember, pár zenekar, meg egy hatalmas színpad. Hogy ne legyen annyira kínos, feljött minden zenekartag, úgyhogy amíg mi játszottunk (egyébként basszusgitár nélkül), addig ők a dob körül nyomták a circle pit-et, és a többit. Ja, és ezt az egészet lentről végignézte az az öt ember.
R: Legjobb bulit nem tudok ki emelni, mert az összeset ugyanannyira élvezem. Talán egy trafikos eseményt érdemes megemlíteni (itt barátkoztunk össze a Flower For Whores-ból Thomasszal), mikor is az intró alatt a szellőzőbe bevertem a fejem és összeestem, majd arra eszméltem fel 20-30 másodperccel később, hogy az intró nagy része lement már. Számomra a legnagyobb megtiszteltetés az minősült, hogy az általam kedvelt zenekarokkal együtt játszhattunk, mint például a Shai Hulud, Black Breath, Lewd Acts és a Pulling Teeth.
A hamarosan megjelenő albumotok a Revolverben lett felvéve, és SuperSize-ban lett kikeverve Dexter által. Miért vittétek két helyre a dalokat, illetve hogyan ment a közös munka?
L: Ez így nem teljesen igaz, a Revolverben csak a vokált vettük fel, igazából csak azért, mert Törökbálint rohadt messze van, és Dexternek ideje se nagyon volt ránk tavasszal. A cuccokat egyébként tegnap fejeztük be, és szerintem a zenekar nevében kijelenthetem, hogy Dextert teljesen leépítettük. Ha látjátok, akkor csak kérdezzétek meg tőle, hogy hol a trappista.
Az alábbiakban debütáló két dalról mit szabad tudnunk: miről szólnak a dalszövegek, illetve mik a keletkezési körülményeik?
L: Erre a cuccra ezúttal én írtam a szövegeket és többé kevésbé múlt november-decemberben íródtak. Általában személyes tapasztalatok, érzéseket írtam le, de megpróbáltam most őket egy ironikusabb köntösbe bújtatni. Nincsen szájbarágás, mindenki azt gondol bele, amit akar. Akkor, amit éreztem, gondoltam, leírtam:) A Behold the Lights c. nótának alapját egy családi feszültség végkifejlettje adta. A The Shield inkább egy belső meghasonulásnak a lépéseit mutatja be, de azt sem konkrét jelleggel.
Mikor jelenik meg fizikai formátumban is a Guillotines?
R: Ha minden jól megy és a nyomda is azt akarja, akkor már ma este is meglehet vásárolni az új cd-t.
Mire számíthatunk Tőletek ma este a Dürer Kertben, illetve milyen terveitek vannak az év hátralévő részére?
M: A mai koncerten? This is Wasted struggle! Check it áúúút! Lesz pár vidéki koncertünk kedves zenekarok társaságában, majd december végén egy megszokott karácsonyi punk/hc koncerten is részt fogunk venni (mindenki tudja, hol).
