2014. március 4.
Miközben mi sem győzzük tartani a lépést azzal a sok friss hazai hanggal, akik idén új lemez kiadására készülnek, vétek lenne megfeledkezni arról, hogy egy olyan zenekar is idén tér vissza, akik méltán váltak legendássá a hazai undergroundban. Márpedig könnyen lehet, hogy 2014 a The Taktika éve is lesz: Alberték immáron Pándi Balázs nélkül, de trióban próbálnak már tavaly óta, közös munkájuk gyümölcse pedig egy minden korábbinál hosszabb és tartalmasabb EP lett, amit az alábbiakban meg is hallgathattok. Erről, a múltról, és persze a jövőről kérdeztük Benedek Albert frontembert, aki készségesen állt rendelkezésünkre azok számára is, akik valami oknál fogva csak most döbbennek rá, hogy ‘Taktika-rajongók.
Mire ez a beszélgetés megjelenik, már nemcsak a visszatérő koncerteteken vagytok túl, hanem el is készült az új kislemezetek: hogy érzitek magatokat, és hogyan telt az elmúlt fél évetek?
Elég mozgalmasan. De ez elmondható az elmúlt 15 hónapról is, amióta ebben a felállásban létezik a zenekar. Előtte egy ideig hármasban próbáltunk az eredeti dobosunkkal, Pándi Balázzsal, de neki egy idő után olyan sok zenei elfoglaltsága lett, hogy végül megbeszéltük, keresünk valaki mást. Az ezt követő hónapok voltak igazán nehezek, mikor összesen két gitárral próbáltunk, és dob csak úgy került a dalokba, hogy játék közben megálltunk, és megbeszéltük, hogy akkor most itt meg itt milyen dobtéma kellene. Ahhoz, hogy a dobos nélküli időszakot átvészeljük, több erő kellett, mint azóta. Mióta Kristóf megérkezett, tulajdonképpen semmi dolgunk nincs, csak lemenni a próbaterembe és kihozni magunkból a legjobbat. A sok, próbateremben töltött hónap alatt pedig megírtunk egy komplett koncert-programot, amit januárban már be is tudtunk mutatni. A visszajelzések is pozitívak, mi is jól éreztük magunkat, tehát lesz folytatás.
Azt már augusztus óta tudjuk, hogy újra próbáltok, de a jelenlegi felállás hogyan alakult ki?
Csaba találta meg Kristófot egy közös barátjukon keresztül, akivel Kristóf régebben az Embersben zenélt együtt. Aztán Kristóf lejött egy próbára, majd még egyre, és ezen a próbán valahogy egyszer csak megszólaltak a dalok úgy, ahogy azt odáig csak fejben gondoltuk. Akkora löketet adott ez a próba, hogy innentől nem volt kétség, hárman folytatjuk tovább.
És ez, mint egy új kezdet, szerinted mennyiben befolyásolja majd azt a képet, ami eddig kialakulhatott rólatok a hazai közönség szemében?
A kialakult képekkel szerintem nem érdemes vitatkozni. Azok mindig is lesznek, ez így természetes. Nekünk most egyetlen feladatunk van, hogy jelen időben megszólítsuk az embereket, és aztán majd ők eldöntik, hogy a 10 évvel ezelőtti fülüknek hisznek, vagy a mostaninak.
Ha nem gond, talán egy kicsit tekintsünk vissza a múltba is: az ezredforduló utáni hazai undergroundban szerintetek hol volt a ‘Taktika helye, és miben volt más a többi zenekartól?
Azt ki merem mondani, hogy egy egyéni hang voltunk. Az emberek – akik bírták a bandát – szerettek a koncertjeinkre járni, mert valami érdekes mindig történt. Energikusak voltunk, volt mondanivalónk. Nem volt tipikus hardcore, amit csináltunk, miközben a hozzáállásunk meg abszolúte igen. Ez mondjuk mostanra is teljes mértékben igaz. Nem voltunk vezető banda, lemezünk se jelent meg, csak egy demo, mégis azt hiszem volt némi hatásunk, amit valamilyen szinten talán megmutat az, hogy most ennyien érdeklődnek irántunk.
Hogyan emlékeztek vissza a 2001-es demótok készülésére? Milyen zenéket hallgattatok akkoriban, és mi volt az elérni kívánt hangzás?
Karácsonykor vettük fel, ez mindenképpen jó volt, mert nem kellett otthon lenni. Úgy mentünk be a stúdióba, hogy fogalmunk nem volt, mit kell majd csinálni. Odafele menet Csabának a kocsiban eltört a gitárja – rádőlt a pótkerék, ezért úgy kezdődtek a felvételek, hogy kölcsön kellett kérnünk egy másik hangszert. A hangmérnöknek mutattunk egy csomó lemezt, hogy ilyet akarunk – pl: Reversal of Man, Refused – ő meg kijelentette, hogy „ilyen szar minőségű hangzást nem hajlandó csinálni”. Szóval ilyenek voltak a kezdetek. Abban az időben elég szigorúak voltunk magunkhoz zeneileg, csak a legzajosabb, legkaotikusabb, legdurvább dolgokat fogadtuk el.
A demó milyen formátumban jelent meg, és milyen visszacsatolást kaptatok akkor a többi bandától és a közönségtől?
A demo tulajdonképpen nem jelent meg, csak keringett az emberek között, aztán egyszer csak fenn volt a neten. Ebből a szempontból önálló életet élt. Az egyik számunk felkerült egy válogatáslemezre, de azt is csak utólag tudtuk meg. A tudatosság kevésbé volt jelen akkoriban a bandán belül. Bár kiadóra elkezdtünk vadászni, emlékszem, én adtam postára a világ különböző pontjaira a demónkat. Válasz még folyamatban.
Voltak olyan dalaitok, amiket nem rögzítettetek, és ha igen, mi lett a sorsuk?
A két demós dalon kívül nem készült több felvételünk, bár egy tehetségkutatóra úgy neveztünk be, hogy a beküldött CD-re három számcímet írtunk fel, mert ez volt a követelmény. De nem vették észre, sőt annyira tetszett nekik, hogy a döntőbe is bekerültünk. Ott aztán utolsók lettünk, a jazz-énekesekből álló zsűrinek kicsit más élt a fejében arról, hogy mi a zene. Jó móka volt.
Mikor éreztétek azt, hogy vége a zenekarnak, és ezt követően mihez kezdtetek?
2005-re kezdett elfogyni a lendület. Kicsit szétestünk, nem jöttek az új témák, ha jöttek, akkor valakinek nem tetszettek, szóval a szokásos. Én akkor el is költöztem vidékre dolgozni. De nem mondtuk, hogy vége, úgy volt, hogy csináljuk tovább. Csak aztán nem szervezte meg senki a következő próbát egészen 2008-ig.
2008-ban a Newborn vendégeként álltatok újra színpadra: ez indította el bennetek azt, hogy ismét összeállnátok? Hogyan emlékszel vissza erre az estére?
Emlékszem a pillanatra, mikor hívott Attila, az énekesünk. Semeddig se haboztam, tudtam, hogy meg kell csinálnunk. Nagyon fontos volt a cél is, egy barátunk felépülésének megsegítéséért találták ki ezt a koncertet. Jó volt újra együtt próbálni, és jó volt színpadon lenni. Biztos, hogy volt ennek az estének szerepe abban, hogy elgondolkodtunk a folytatáson, de aztán még két és fél évnek el kellett telnie, mire minden úgy alakult, hogy újra egy próbateremben találkoztunk.
Az eltelt időben láthattad azt is, mennyire átrendeződött az itthoni underground színtér: te hogy látod ezt a változást, mik az előnyei és a hátrányai, és hol lesz ebben szerepetek? Vannak kedvenc friss bandáitok, akikre felfigyeltetek?
Már a legelső írásos emlékekben benne van, hogy „régen minden jobb volt”, szóval ezt a hangot nem akarom erősíteni. Az biztos, hogy megváltozott az underground, az „üzenet” háttérbe szorult, sokkal inkább buli és szórakozás központú lett a színtér, mondjuk ez nem csoda, ennyi koncert mellett kinek van ideje gondolkodni. De nem lehet nem tudomásul venni a változást, pláne, ha újra azt akarjuk, hogy figyeljen ránk a közönség, és a mai közönség, nem pedig csak azok, akik nosztalgiázni szeretnének. Idővel ki fog derülni, hogy meghallják-e a zenénkben azt, ami nekünk izgalmas benne, ami miatt csináljuk, de aztán az is lehet, hogy jelenleg teljesen másra van beállva az emberek füle. Próbáljuk figyelni a mostani bandákat, sok jó, eredeti hang van. Akiket elsőre ki tudnék emelni azok, bár egyáltalán nem újak, de mindenképpen később alakultak, mint mi, pl. Rivers Run Dry, The Southern Oracle, dUNA, Exterminating Angel.
Beszélnél egy kicsit az új dalok elkészülésének körülményeiről? Mennyire nyúltatok vissza régi ötletekhez? Volt bármilyen vezérfonal a számírás közben, amit követni próbáltatok?
A legelső témát, amit írtunk meghagytuk, és az benne is van a First Law of Motion című dalunkban. Ez fejezi ki a kapcsolatot a múltunk és a jelenünk között. Talán két riff van még, amit valahogy fel fogunk használni valamilyen formában. Amúgy minden dalunk az utóbbi egy-két év termése. Ez nem volt tudatos, csak mikor elkezdtünk próbálni, fokozatosan jöttek az új ötletek, variációk, és nem akartunk gátat szabni a kreativitásunknak. Az új számokat annyira jó érzés volt játszani, pláne, hogy ezeket a mostani felállás írta, hogy azt éreztük, nekünk ezt kell most megmutatnunk, mert ez a The Taktika mai arca. Az a négy dal, ami most a kislemezen szerepel, az elejétől a végéig kifejezi, mit jelent számunkra a hardcore zene ma. Zeneileg vannak határterületek, amiket érintünk, de összességében úgy érzem haladunk egy egységes hangulat felé, amire azt lehet mondani: the taktika atmoszféra.
Mit tudhatunk a kislemez dalszövegeiről, miről szólnak és milyen üzenetet közvetítenek?
A zenekart kvantumfizikai alapokra helyzetük, egy olyan térbe, ahol minden lehetséges, de semmi sem kötelező. Minden energia és minden rezgés. Ha az én pozitív rezgésem találkozik a tieddel, ezek felerősítik egymást, és együtt már sokkal többre vagyunk képesek, mint külön-külön. Ezt az old school hardcore-ban úgy hívták: Unity! Szóval semmi újról nem beszélünk, ezen kívül csak olyan dolgokkal kapcsolatban fogalmazunk meg kritikát, amivel szemben megvannak az eszközeink, hogy lépjünk. Nem beszélünk olyan globális problémákról, amelyekkel nagyon egyet lehet érteni a koncerten, és aztán mindenki hazamegy, és nem történik semmi. Olyan kérdéseket érintünk, amiben az egyénnek van mozgástere dönteni, választani. Ha meg akarod változtatni a világot, semmi mást nem kell tenned, minthogy te megváltozol. Mert mindenki képes mindenre! Erről szól a the taktika 2014-ben.
Hol készültek egyébként a friss dalok, és mit tudhatunk még az anyagról? Ki jegyzi a borítót, és maradtak-e talonban olyan ötleteitek, amelyeket a későbbiekben vesztek elő?
Kilenc-tíz dalunk van jelenleg, ebből négy került rögzítésre a Revolver Sound Stúdióban Ferencz Zsolt közreműködésével, akinek itt is szeretnék köszönetet mondani. Tulajdonképpen holnap megint bemehetnénk a stúdióba, és felvehetnénk a következő négy számot, de előbb megvárjuk, milyenek lesznek a mostani reakciók. Mondjuk, ha tetszik, ha nem, felvesszük az új dalokat is….
Milyen terveitek vannak erre az évre, és mi lesz a következő lépés?
Nemsokára klipet forgatunk az egyik kislemezes dalra, aztán meg szeretnénk koncertezni sokat, tehát bátran hívhatnak minket a szervezők. Szívesen fellépünk furcsa zenét játszó bandákkal, ezzel régen sem volt gond, de a tradicionális hc bandákkal is bármikor kollaborálunk. Aztán néhány hónap múlva újra stúdió…
