Torzított riffek és sárga kazetták – Zyrit-lemezpremier

zyrit

Ma este egy olyan újdonsággal jelentkezünk, amely az oldalunkon egy kissé szokatlan, vagy inkább méltatlanul alulreprezentált stílust képvisel. A 2009-ben alakult Zyrit projekt mögött a Standby Gravity-ből és a Lazerpunkból ismert Oláh Dávid gitáros áll, aki fogta a saját hardcore-os/metálos gyökereit, és pixelesítette őket egy adag chiptune-nal, némi nintendocore-beütéssel és synthwave-vel. Hogy a most nálunk debütáló Mercurial Existence album miként született, az Dávid punk és metál hatásai mellett gyerekkori C64-es és nintendós emlékeire vezethető vissza, melyekre  így emlékszik vissza:

Kiskoromban nagyon sokat játszottam C64-gyel illetve sárga kazettás kínai Nintendo klónokkal, így idővel persze megszerettem a 8-bit konzolok hangzásvilágát, főleg a C64 SID chipjének a hangját. Persze mint a legtöbb ember, főként „normális” zenén nőttem fel, megvolt az Offspring-, Alvin’-, Bad Religion-korszak, a tinédzser évekből az SOAD, meg az LP meg hasonlók. Viszont ahogy öregedtem, rájöttem, hogy az interneten lehet találni érdekességeket, így hát felmerült bennem a kérdés, hogy vajon van-e olyan punk rock vagy metálzene, amiben vannak 8-bites hangszerek. Ekkor fedeztem fel az olyan bandákat, mint a Horse the Band, az Antitainment, az IAMERROR, majd a későbbiekben az Anamanaguchi, a LukHash, a The Algorithm, a Fucking Werewolf Asso stb. Bár szeretem ezeket az előadókat a mai napig, ezek mind valamilyen végletbe mentek el. Az Anamanaguchi régebbi cuccai teljesen pop-punk (az újabbak meg teljesen pop), a The Algorithm 8-bites matekmetal, a Horse the Band meg inkább hardcore/screamo. Amit hiányoltam ebből a stílusból, az a dallamos, lendületes modern punkrock, és ezért is kezdtem el kísérletezni.

A kísérletezgetés egy idő múltán komolyabb hobbivá vált:

…meglepő módon, elkezdett itt-ott felbukkanni pár számom. Például felkerültem az orosz ChipWiki.ru-ra, ahol meg is kaptam a FakeBit taget, mert egyértelmű volt, hogy emulálom a 8-bites hangokat és nem programoztam saját Gameboy cartridge-ot, mint a vérbeli chiptune zenészek, de nem is fogok, nem értek hozzá annyira, ezért büszkén viselem ezt a taget és így már a névváltást se akartam megkockáztatni.

Az alább hallható, házilag készült nagylemez felvételei februárban kezdődtek, amiben nagy segítséget nyújtott Csengő László (Gridscape), a Neonhullám egyik alapítója, illetve Horváth Dániel, aki a Woods of Trees black metal-paródiaoldalt szerkeszti. A projekt nagylemeze, a Mercurial Existence a Bandcampen január 1-ig ingyenesen letölthető.

A ’90-es évek újra eljött, elő a konzolokat, ma egész éjszaka játszani fogunk!