Premierek
Reményteli disszonancia - Perfect Pill-klippremier
A második előzetes a fővárosi grunge/prog/alt rock-zenekar közelgő lemezéről.
Friss klipes dallal jelentkezik az alternatív rockot grunge-os és progos vonásokkal játszó budapesti Perfect Pill zenekar. A Halo című, már a múlt hét óta hallgatható új szám a csapat szokásos hangzásához képest egy meglepően disszonáns gitártémával indít, de azért annyira mégsem rugaszkodik el a megszokott keretektől. Ez egyébként a második előzetes dal a banda következő nagylemezéről a nyáron megjelent Wrong Side of Me után.
A zenekar kommentárja:
A legutóbbi, Fear of Missing Out című EP-nk megjelenése sajnálatos módon egybeesett a karantén időszakával, amely - ahogy az élet más területein is - egy csapásra felülírta a grandiózus terveinket. A bezártságból fakadó felgyülemlett energiák (és persze frusztrációk) végül egy új nagylemezben csúcsosodtak ki. Mi sem hittük volna, hogy ilyen gyorsan eljutunk eddig a pontig, de tavaly karácsonykor már az új anyagot demóztuk, idén tavasszal pedig már rögzítettük is a következő - White Noise címmel - megjelenő nagylemezünket. A Halo előrevetíti annak sötétebb, nyers oldalát is. Talán elsőre szokatlan lehet tőlünk ez a disszonanciára épülő dallamvilág, a Halo a legmélyen mégis egy reményteli dal a mindenen áttörni képes fény megkérdőjelezhetetlen hatalmáról.A Halo nálunk debütáló videoklipjét a zenekar saját maga készítette, amely egyébként - illeszkedve a közelgő lemez nyers és elemi hangulatához - super8-as filmnyersanyagra forgott.
A Perfect Pill következő koncertje december 28-án, a fővárosi Muzikum Klub & Bisztróban lesz, ahol fellép a Válaszút zenekar is.