Nem EP, de nem is nagylemez – debütál a Sequence bemutatkozó anyaga, a Faith in Me!

A groove-os, modern metalos Sequence zenekar 2014-ben alakult Zentán, azóta két dalt jelentettek meg, név szerint a Matter of Time, valamint a Bloodshed, ez utóbbihoz klip is készült. A ma megjelenő Faith In Me című albumuk e két szerzeményen kívül még további hat számot tartalmaz, a 26 percnyi anyagot a Universal Music fogja digitálisan terjeszteni. Ezzel és sok más témával kapcsolatban tettünk fel néhány kérdést a banda két gitárosának, Eszes Áronnak és Sándor Dánielnek.

12765694_10201426550663622_7814757_o

SEQUENCE — FACEBOOK 

Manapság elég sok zenekar a dalonkénti, esetleg EP-s megjelenést favorizálja, szemben a ti anyagotok nyolc dalt tartalmaz, ami viszont már nem EP, de nem is nagylemez. Miért döntöttetek pont a nyolc dal mellett?

Áron: Az EP ötletét azért vetettük el, mert semmiképp sem akartuk kiszúrni az emberek szemét három-négy dallal az után, hogy másfél éves fennállásunk óta csak két dalt vettünk fel. A nagylemez sajnos azért nem jött össze, mert a megírt 15-16 dal közül ezt a nyolcat éreztük elég erősnek ahhoz, hogy kiadjuk kezeink közül.

Hogyan született meg ez a nyolc dal, milyen munkametódust alkalmaztok? Van fő dalszerző, vagy közösen írjátok meg őket?

Dani: Szinte mindannyian zenéltünk már egymással már a Sequence előtt is, és valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy egy-két ember írta a dalokat. Most is Áron és én hoztuk össze a számokat, aztán később mindenki hozzátette a saját részeit. Szeretjük, ha mindenkinek vannak ötletei, és pont emiatt szeretnénk áttérni a próbán való dalírásra.

Meddig tartott a dalírási és a felvételezési folyamat?

Áron: Igazából a zenekar megformálódása óta születtek az ötletek, és ezzel párhuzamosan fel is demóztuk őket, majd a legvégén rögzítettük az Alxin Recordsnál, amit egy nagyon kedves barátunk, Sebők Szabolcs működtet. Szerencsére elég aktívan koncertezünk, ami azt jelenti, hogy havi 2-3 hétvége elmegy ezzel, így ezért kellett másfél év ahhoz, hogy a Faith In Me lemez megszülethessen.

Merre zenéltetek eddig, koncertfronton mik a terveitek az idei évre?

Dani: Mivel vajdasági zenekar vagyunk, és a mi környékünket már teljesen bejártuk, az elmúlt időszakban főleg magyarországi bulijaink voltak. Tavaly felléphettünk a Rockmaratonon, de Budapestet és Szegedet is megjártuk, csak hogy párat említsek. Szlovákiába is ellátogattunk, amit most tavasszal megismétlünk egy csehországi bulival megspékelve. Valamint eljutottunk Romániába is egy tehetségkutató keretein belül, aminek szerencsére meg is lett az eredménye.12787136_10201426550383615_1500635537_o A tavaszunk már szépen be van táblázva: április, valamint május során öt ország három fővárosában fogunk zenélni, és összesen hat dátum van, melyeket nemsokára közzé is fogunk tenni. Ősszel további három országot célzunk meg, de ez még nagyon szervezési fázisban van, a lehetőség adott, így ha minden jól megy, 2016-ban nyolc országban sikerül színpadra lépnünk.

A Faith in Me a Universal Music gondozásában jelent meg digitálisan. Hogy sikerült ezt összehozni?

Áron: Igazából ez is a GBOB (Great Battle of Bands) hozománya. A Universal Music romániai elnöke volt a zsűri egyik tagja a tehetségkutatón, és a megmérettetés utáni nap kaptunk egy e-mailt, hogy szívesen terjesztenék az anyagunkat (Deezer, iTunes, Spotify, stb), ha tervezünk kiadni valamit a közeljövőben. Mi pedig természetesen igent mondtunk, iszonyat boldogok vagyunk, hogy ilyen lehetőséghez jutottunk.