Hírek Kritikák Beszámolók Interjúk Premierek Kult Másvilág Blog
Premierek

My Plague: dalpremier Csihar Attilával az Igor közelgő első nagylemezéről

Közel három évtizedes fennállás után érkezik májusban a sludge-trió első teljes albuma.

Nem sok olyan banda lehet az országban, amelyik 28 év aktív működés alatt nem adott ki egyetlen nagylemezt sem, de hamarosan eggyel kevesebb lesz. A '96-ban alakult Igor ugyanis pont ennyi idő - és három EP - után szánta rá magát, hogy összetákoljon egy teljes albumot, ami nemes egyszerűséggel a zenekar nevét viseli, és most májusban lát napvilágot. Előzetesnek pedig itt is van róla egy klipes szám, amiben nem kisebb név vendégeskedik, mint Csihar Attila (Mayhem, Tormentor stb.).

A trió tagjai (Szabó Márton - gitár, ének, Szabó Péter - basszusgitár, Ördög Gábor - dob) egyébként maguk is közismert arcok underground körökben, többek olyan zenekarokból lehetnek még ismerősek, mint a Haw, a Bridge to Solace, a Havária, vagy a The Devil's Trade különböző felállásai. Az albumot Szűcs Szabolcs (Choke City, Superbutt stb.) felügyelete mellett rögzítették a Templom stúdióban, és további közreműködőkkel is jócskán megtűzdelték a nyolc dalt, lásd az alábbi számlistát.

1. NTR 2. Hydra (feat. Ördögné Borika) 3. The Untouchable (feat. Szabó László & Hudák Máté) 4. Ako 5. My Plague (feat. Csihar Attila) 6. Daily Grind (feat. The Devil's Trade) 7. Petrov (feat. Molnár Péter & Sefcsik Márton) 8. Grossberger

A felvezető klipes dal a My Plague címet kapta, ennek ellenére semmi köze a Slipknothoz, annál több a black metalhoz, nem is csak Csihar miatt, hanem a riffeknek is van egyfajta blackened színezete. Meg hát eleve egy erdőben zajló, fekete-fehér klipről mi más juthatna eszünkbe, mint a black metal?

Az Igor legközelebb május 15-én koncertezik Budapesten a Dopaminban, a német Ancst és a hazai VLKN társaságában, az estén mindhárom banda lemezbemutatózni fog. Az Igor albuma is itt lesz először beszerezhető kazetta és digipak CD formátumokban, a Metal.hu kiadásában, míg a streaming platformokra nagyjából egy hónappal később érkezik az anyag.