“Mindenkinek szánt valamit az élet és mindenkinek szánt valakit” – nálunk debütál a The Heartless Aisha új EP-je!

Eljött az új hónap és azzal együtt egy új interjúval egybekötött premiernek az ideje is, ezúttal elsősorban a dallamosabb vonal kedvelőinek figyelmébe ajánljuk a The Heartless Aisha legújabb EP-jét, aminek apropójából készítettünk egy interjút is a srácokkal. Természetesen a fő téma az új lemez, körüljártuk a készítésének körülményeit, legyen szó a borítóról, vagy akár a dalszövegek értelmezéséről is, de szó esik még a tagcserékről is, hisz a zenekar felállásában komoly változások következtek be az elmúlt hónapok során, viszont úgy tűnik mostanra sikerült megszilárdítani a zenekarban betöltött szerepeket. Kérdéseimre a gitáros-énekes Lipták Zoltán és az új énekes Paulovics Péter válaszolt, jó olvasgatást kívánunk és persze cikk alján meghallgathatjátok az új szerzeményeket is!

The Heartless Aisha: FACEBOOK || YOUTUBE || BANDCAMP

11696895_10204635871481205_1987560485_n

Sziasztok srácok! Először is arról szeretnélek titeket kérdezni, hogy mi történt a zenekarral az elmúlt kb. másfél évben, nem voltatok annyira aktívak és tagcserékre is sor került! Meséljetek egy kicsit erről! Milyen a munka az új tagokkal? Mutassátok be őket egy kicsit!

Zoli: Szia! A zenekar életében egy új szakasz kezdődött el idén, azt mondhatjuk.  Az új dalok felvételei alatt Nagy Lali, a korábbi énekesünk (akivel egyéként azóta is baromi jó viszonyban vagyunk) nem érezte magáénak az egészet. Úgy gondolta, hogy az ő véleményére kevésbé adunk (ez valójában nem volt igaz). Teljesen máshogy képzelte a felvétel folyamatait, illetve egyéb okai is voltak, amiért külön váltak az útjaink. Ez ugyan elég nagy fájdalmat jelentett mindenkinek. Korábban már Major Zsolti is távozott, mivel hivatásából adódóan nem tudott szinte semmi időt szánni a zenekarra. Tehát Lali távozása után összeültünk Danika, Tamás és Én, hogy folytassuk-e ezt az egészet, vagy ne. Ugyan sok értelmét akkor nem láttuk, de Tamás szavaival élve: nekünk igazából nincs más csak a zenélés. Ezt szeretjük. Akármekkora közhely más nem érdekel, máshoz nem értünk még ennyire sem. Gondoltam majd én viszem egyedül az éneket…azonban nem volt olyan energikus a hangom, inkább csak dallamos langyi-rock amitől erőtlenebb lett a produkció. Így jött a képbe Peti, akivel Danika már próbált Pesten és azt mondta nagyon jó hangú srác. Eléggé szkeptikusan fogadtuk Lali után, hogy megint jön egy problémás tipikus rocksztár-stílusú egyéniség; nem akartunk újabb csalódást. A próbák során világossá vált az, hogy itt nem egy Lalit helyettesítő emberről beszélünk hanem egy teljesen más karakterről, teljesen más hangi adottságokkal. Bejött a kreativitása, a gondolkodásmódja  és az, hogy fiatal kora ellenére mennyire együtt tud velünk működni/dolgozni! A basszusgitáros keresése során először egy nagyon profi “session zenész” basszeros ismerősünkkel gyakoroltunk, viszont akármennyire is profin adta elő az általunk írt dalokat nem éreztük azt, hogy érezné hogy miről van szó. Ezért inkább egy olyan basszusgitárost akartunk keríteni, aki emberileg beillik közénk. Nem akartunk olyat akinek van másik zenekara, vagy ilyesmi, ugyan olyan „balfasz” kellett mint mi. Ekkor jött a képbe egy baromi régi ismerősünk, Karácsony István aka. SteveChristmas, aki gyakorlatilag egy két lábon járó Duracellnyuszi. Vele egy óra alatt annyi dolog történik mint egy „normális” emberrel egy héten. Semmi cuccal nem rendelkezett…csak tudtuk hogy ő kéne mert már zenélt itt-ott, a tapasztalata megvan és emberileg egy pont olyan valaki akire szükségünk van. Élete az körülbelül 0 a pénze meg még annyi se, de ennek ellenére a felszerelése már majdnem teljesen összeállt, úgyhogy látszik, hogy nagyon akarja csinálni.

Év elején kiadtatok egy dalt Black Sea címmel, amin Lipták Zoli énekelt, hogyan emlékeztek vissza ennek a dalnak az írására, mik voltak a körülmények (ugye ezen már nem Lali énekelt, mint a 2014-es Open Scars című dalban)?

Zoli: Ez a dal elég különleges számunkra.Régebben minden koncert végén eljátszottam egyedül a Nine Inch Nails Hurt című dalának részletét, amíg a többiekkel mi már a pakolással foglalkoztunk. Aztán jött egy ötlet, hogy mi lenne ha ez a záró egy saját dal lenne, amit persze ugyanúgy én énekelnék egyedül. Ezt az ötletet végül áthoztuk a lemezre is, így a Black Sea az a ma megjelenő kislemez záró dala lett.

A már említett Black Sea című szerzeményen érezhető, hogy egy kicsit más irányba kalandoztatok el ezen az új dalon. Minek köszönhetjük ezt az új irányt? Mely zenekarok voltak rátok hatással az EP megírásakor?

Zoli: Ezt a dalt egy komor hangvételű szerzeménynek szántuk. Benne van minden, amit egy baráttal vagy bármivel/bárkivel való „szakítás” eredményez lelkileg. Arról szól, hogy attól hogy az ember nem mutat ki semmit, attól még lehetnek mély érzelmei. Mindenkinek van egy másik oldala és mi nem akarunk kifejezetten egyfajta stílusú banda lenni. Mindig olyan dalokat írunk amilyet épp megkívánunk vagy amilyen kedvünkben vagyunk; az EP valójában teljesen különbözik ettől a daltól. Nagy inspiráló hatással volt ránk a While She Sleeps vagy a Hands Like Houses, de a Thrice vagy az Alexisonfire is állandó közös pont.

11714512_10204635871441204_1541088299_n

Szövegek terén mik voltak az elképzeléseitek, miről szólnak a dalok? A lemez egésze felölel valamilyen koncepciót, vagy a számoknak különálló értelmük van? Ki írta a szövegeket?

Zoli: Mindhárom dal másról szólA lemez szövegeit Peti írta. Nem volt egységes koncepció, mindegyik dal egy kicsit másról szól, egyfajta következetesség azonban megjelenik azzal, hogy személyes dolgokról, érzésekről vagy eseményekről szól, ugyanúgy mint az előző lemez dalai is.
Peti: A kezdő dal Invisible témáját Zoli találta ki, de ehhez is én írtam meg a szöveget. Azokról a pillanatokról, időszakokról szól, amikor úgy érzed a világ és benne mindenki ellened van és minden erőfeszítésed ellenére láthatatlannak érzed magad. Amellett, hogy a szövegek személyesek, az is cél volt, hogy mindenki magáénak érezhesse, hiszen az Invisible megszületését megelőző események egyáltalán nem egyediek, mindenkit érnek kudarcok, amikre ott és akkor azt hiszi képtelen lesz feldolgozni, de ez persze nem így van. :) Így van ez a My Demise-nál is, a szöveg nagyon személyes és talán túl mély is ahhoz, hogy pontosan ki tudjam fejezni. Arról a dologról szól, amikor találkozol valakivel, vagy valamivel és olyan módon forgatja fel az addigi megszokott világodat, amennyire azt nem is gondoltad volna. Lehet ez egy ember, aki a részeddé válik, egy ember akiről csak szeretnék, hogy az életed része legyen. Az életed során lesz pár ember akik ilyenek számodra és amilyen hirtelen megjelentek úgy el is tűnnek, mind két alkalommal nagy hatást gyakorolva az életedre. A Keep Holding On a lemez leggyorsabb és legpozitívabb dala, valamint a szerzemény egyik sora a lemez címadója is. Nagyon tömören és röviden le lehet írni miről szól; Remény. Elcsépelt lehet, de valójában igaz, nem szabad feladni, nem szabad félni az álmaid megvalósításától, az úttól ami előtted van, vagy attól, hogy önmagad legyél. Mindenkinek szánt valamit az élet és mindenkinek szánt valakit, ezeket a dolgokat viszont meg kell találni. :)

Beszéljünk egy kicsit a kiadvány külsőségeiről! Mi volt a koncepció a borítótok mögött? Kit bíztatok meg a megalkotásával és mennyire kapott szabad kezet a tervezésre?

Zoli: A koncepció egyszerű. A kitartás, alázat és a remény háromszöge. Attól, hogy valami véget ér még semmi nincs veszve; ezért lett ez a borító és ez a cím (amellett, hogy pozitív és inspiráló üzenetet akartunk átadni, ez az egész erősen reflektál az elmúlt másfél évre). A madár általában a szabadság szimbóluma, itt a borítón a madár maga a remény, amint kitartóan próbál kiszabadulni. A ”death is birth” koncepciót követi. Sokáig nem tudtuk ki fogja elkészíteni a borítót, az utolsó utáni pillanatban bíztuk meg Nagy Lalit a tervezéssel. A jó viszony, mint említettem megmaradt és már az előző lemez borítóját is ő készítette, tudtuk, hogy pontosan azt fogja elkészíteni, ami nekünk kell…elmondtuk neki az ötleteinket, teljesen szabad kezet kapott és pár nap alatt elküldte az első terveit amivel mindenkit levett a lábáról.

Hogyan fogjátok promózni az anyagot? Terveztek esetleg új klipeket felvenni, vagy kiadni valamilyen fizikai formátumban is a lemezt?

Zoli: Fizikai formátumra gondoltunk. Pontosabban bakelit lemezre, mert az most új virágkorát éli, de igazából nem hisszük hogy bárki is venne belőle ezért nem valószínű, hogy lesz belőle valami. Mindhárom új dalhoz tervezünk klipet. Valamelyikhez csak lyric videót de van amihez normál klipet szeretnénk, rengeteg ötletünk van, de hogy melyiket tudjuk megvalósítani az majd később kiderül. Emellett valamiféle merchandise-t tervezünk készíteni, ha úgy érezzük van rá igény! :)

Szerintetek milyen a hazai underground színtér és ti hol helyeznétek el a The Heartless Aishát benne?

Zoli: Igazából sehol. Nem vagyunk összeesküvés-elmélet gyártók, de borzalmasnak tartjuk a mai hazai undergroundot. Vannak tényleg nagyon színvonalas zenekarok, de az ellenkezőjével is találkoztunk már amikor nagy archoz nem társult semmi. Mi szeretünk suttyó vidéki zenekar lenni, még ha 2 tag a zenekarból Budapesten is él. Persze sok minden Budapesten történik ehhez az is hozzátartozik hogy biztos nem fognak egy vidéki ismeretlenebb zenekart hívni, mert úgy többe kerül stb. Pedig nem. Van a hazai undergroundnak egy csúnya oldala, amit úgy tudnánk jellemezni, hogy vannak olyan emberek vagy elvárások, akiknek vagy amiknek megfelelsz nyert ügyed van és nagyobb ismertséget szerzel, ha ez nincs meg, akkor esélyed nincs…sokan fel is adják a terveiket és inkább tribute-olni kezdenek, vagy valami hasonló.

A dalaitokból azért ki lehet hallani, hogy stílusilag sokszínűek vagytok, még a könnyedebb, rockos vonal is érvényesül nálatok. Mely zenekaroknak köszönhető ez, miket hallgattok mostanság?

Zoli: Ah mindenki mást…ötből ötfélét. Én pl. magyar zenét igazából nem is hallgatok, van pár kivétel pl. Nova Prospect, Apey and the Pea amit szeretek. Külföldről most az új kedvencem a Frank Carter and the Rattlesnakes és a Being as an Ocean vagy azok a zenekarok akiknek érzelem is társul a zenéjéhez nem csak technika. Tominál nem is tudom mi játszik, Pistinél Bring me the Horizon, A Day to Remember és AWS, Peti Our Last Night, Hands Like Houses, The Color Morale, Heartist meg a most divatos zenekarok…Danika Beartooth, Polar meg The Devil Wears Prada vonalon mozog szóval igazából zenei téren mind különbözünk és ezeket tiszteletben is tartjuk …de vannak azért közös szálak.

Újult erővel indult neki a zenekar ezzel az EP-vel a 2015-ös év második felének, mik a terveitek még az esztendő további felére, illetve hosszútávra? Szeretnétek esetleg a határon túlra is elvinni a zenéteket?

Zoli: Megpróbálunk minden koncertlehetőséget megfogni persze ésszerű keretek között. Élő zenekar lévén szeretnénk minél többet zenélni minél több helyen. Igen ha a határon túlra is el tudnánk jutni valahogy az nagyszerű élmény lenne.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

Zoli: Mi köszönjük a lehetőséget!

THE HEARTLESS AISHA – EVERYTHING THAT’S BROKEN WILL BE REBORN

11668087_10204635871521206_670956678_n (1)