Legsúlyosabb arcát mutatja az új Képzelt Város – dalpremier és interjú

kepzeltvaros-bodnardavid

A 2016-ban alapos változásokon átesett budapesti Képzelt Város hosszú hallgatást követően tavaly decemberben adott ki egy új számot, melynek a mai napon megérkezett a folytatása. A Lights Out című a poszt-rock zenekar eddigi talán legerősebb dala, egészen magával ragadó hangulattal varázsol el: mélyebben szállunk a föld alatti égen, mint valaha.

A szám egy videó kíséretében itt a NuSkullon látható először, mindemellett pedig a zenekar két oszlopos tagjával, Győrffy Mátéval (gitár, basszusgitár) és Kovács Ákossal (ének, gitár, billentyű) beszélgettünk is egyet a zenekar jelenlegi helyzetéről és jövőbeli terveiről, dalszerzésről, koncertekről és a majdani következő lemezről.


2016-ban beszéltünk utoljára, akkor épp egy átalakuláson ment át a Képzelt Város. Hogy néz ki most a zenekar tagsága? Hogy állt össze ez a felállás?

Máté: 2016 őszétől új a felállásunk, Mici (Bos Michaela) akkor csatlakozott hozzánk csellistaként, Szilveszter helyett pedig én kezdtem el basszusgitározni, tehát hat helyett ötfősre fogyatkozott a tagságunk.  Már az elején nagyon bevált a dolog, mostanra meg szerintem teljesen be is érett. Sokkal jobban tudunk együtt alkotni, mint régen.

Ákos: Igen, nagyon jól működik, szerettünk hatan zenélni, de ebben a felállásban új lehetőségek is megmutatkoztak, nagyon élvezzük.

Másfél év után tavaly decemberben kijött egy új dalotok, a Homing, most pedig egy újabb szám, a Lights Out debütál. Mikor íródtak ezek? Vannak köztük még régi ötletek?

Máté: Ha jól emlékszem, a Homing első vázlatai már az első pár közös próba alatt összeálltak 2016 végén, a Lights Out pedig 2017 júniusában, amikor három napra kiköltöztünk egy erdészházba Nagyvázsony mellé, hogy csak a zeneírásra tudjunk koncentrálni. De mindegyik most ősszel lett befejezve, miután elkészült a saját stúdiónk és igazán adottak lettek a lehetőségek az alkotásra.

Ákos: Az előző próbahely megszűnése után sajnos hosszú idő kimaradt a stúdió megszületéséig. Nem is nagyon próbáltunk, de most olyan körülmények között tudunk próbálni, mint még soha, aminek nyilván megvannak az alkotást ösztönző hatásai.

Van-e ezúttal egységes koncepció, mint az Anatolijnál, vagy inkább mindegyik dal egy külön érzést testesít meg?

Máté: Az utóbbi egy hónapban kristályosodott ki igazán, hogy merre megyünk tovább, ami már a Homingon és a Lights Outon is túlmutat egy kicsit. Ez a két dal most önmagában áll még, de van egy olyan érzésem, hogy a többi szám, ami most készül, nagyon erősen fog egymáshoz kapcsolódni. Többünknek is elég nagyot változott az élete a közelmúltban, ami azt hiszem, sok inspirációt hoz most a zenekarba.

085

Hol vettétek fel a számokat, illetve a most bemutatott videót?

Máté: Októberben készült el végre a saját stúdiónk, a Kepler, Marcival [Miskolczi Márton gitáros/billentyűs] csináljuk ketten. A két új dal már teljesen itt készült. A Lights Outhoz a klipet is itt forgattuk. Szerettünk volna egy olyan klipet, amiben csak zenélünk és nem mellékesen meg szerettük volna mutatni a jelenlegi tagságot. A Lights Out a tempójával és a sok váltással eléggé alkalmas erre. Nem akartuk nagyon túlbonyolítani a dolgot, egyszerűen csak el akartuk kapni a pillanatot, ahogy koncerten szoktunk zenélni, vagy talán még inkább azt, ahogy mi meg szoktuk élni a zenélést. Ehhez kicsit az idővel játszottunk, a dalt nem csak eredeti tempójában játszottuk el, hanem felvettük gyorsabban és lassabban is, majd ezeket lassítottuk és gyorsítottuk vissza. Ennél a klipnél is, ahogy az Ég veled, Anatolijnál, Marci öccse, Miskolczi Péter az operatőr, a vágó pedig egy volt évfolyamtársam az építészkarról, Balogh Máté, aki úgy tűnik, szintén elhagyja azt a gyönyörű pályát, mint én. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, megérezte a zenekar ritmusát.

A két évvel ezelőtti interjúban elmondtátok, hogy a Ködön előtérbe helyezett ének lehet, hogy később háttérbe szorul. Most, hogy már a második friss dal is kint van, kijelenthető, hogy az instrumentális dolgok kerülnek a középpontba. Az új felállásnak köszönhető ez a változás, vagy más áll a háttérben? Mi az új Képzelt Város iránya?

Ákos: Igyekszünk ezt is változtatni időnként, most egy ilyen időszak van megint. Én alapvetően gitározni szeretek, nem énekelni, ennek nyilván köze van a dologhoz, mint ahogy annak is, hogy az ilyen zenék állnak hozzám, hozzánk legközelebb. A többiek is ebbe az irányba húznak, így egészen biztosan lesz több instrumentális dal is a közeljövőben.

Máté: Mindig is az instrumentális rész készült el először, és általában úgy, hogy az akár önmagában is meg tudja állni a helyét. Szerintem hat most erre az új felállás is, mert nagyon jókat zenélünk együtt, és az új számok is így alakulnak, hogy játsszuk őket körbe-körbe, amíg össze nem ér minden. Ettől nagyon organikus az egész és egyszerűen van, hogy nem igényli a dal az éneket, mert önmagában is van mondanivalója.

1_kepzelt_varos_2017_komroczki_diana

Miért váltottatok a dalszövegekkel angolra?

Ákos: Egy zenekar működése során több dolgot is kipróbál, ez is egy ilyen terület. Mindenekelőtt a kihívás és a kíváncsiság mozgatott bennünket, szerettük volna egy ilyen oldalát is megmutatni a zenekarnak. Nincs mögötte semmi magasztos gondolat, sem az, hogy így majd több embert ér el a zene, ebből a szempontból ez indifferens számomra, de ha sok év múlva visszahallgatom, talán azt fogom mondani, hogy tök jó, hogy ilyet is csináltunk.

Máté: Már régóta téma volt ez a zenekarban, egyszerűen az angol nyelv ritmusa és dallama sokkal jobban bele tud simulni a zenénkbe. A Homing premierje óta érezzük, hogy ez most nagyon sok emberbernek furcsa és hiányzik nekik a magyar nyelv, de szerintem ez hamar be fog érni és az új dalokban is megtalálják azt, amit keresnek. Ákos meg angolul is erős szövegeket tud írni.

Ha jól tudom, az új számokat folyamatosan emelitek be a koncertprogramba. Mikorra várható a következő anyag bemutatása, akár lemezen, akár koncerten? Mik az elképzelések az idei évre nézve?

Máté: Folyamatosan dolgozunk az új dalokon, most nem tűztünk ki magunknak konkrét határidőt, de még ebben az évben azért talán összeáll az új lemez. Ráálltunk arra, hogy kipróbáljuk koncerten a majdnem kész dalokat, most is lesz majd ilyen az Instantban, meg olyan is amit már másképp játszunk, mint mondjuk fél évvel ezelőtt.

Ákos: Az biztos, hogy elsietni nem szeretnénk a dolgokat, de az idei évben szeretnénk egy komoly anyagot megjelentetni és bemutatni, ha lehetőségünk lesz rá.

Legközelebb február 10-én játszotok az Instantban. Ezen a koncerten mit várhatunk tőletek?

Máté: Egy pillanatkép lesz, hogy hol tartunk most, a koncert harmadát legalább már az új számok teszik ki. Tavasszal nem nagyon fogunk koncertezni, mert az írásra szeretnénk koncentrálni, szóval aki nem szeretne lemaradni, az jöjjön el. A vendégünk a kecskeméti Fleet Goes Norh lesz, akik a legutóbbi EP-jüket nálunk vették fel és nagyon megszerettük őket.

A koncert eventje itt található, alább pedig az új klip: