“Le kell futni a kötelező köröket és megkapni a pofonokat” – premier és interjú a Pass On Hope zenekarral!

Újabb hónapon vagyunk túl, két hőhullám között ismét egy interjú-premier kombó következik! Ezúttal a győri Pass On Hope zenekart kaptuk el, akik befejezték legújabb EP-jük, a Layers munkálatait, és nálunk mutatják be a kiadványt. Az énekes-gitáros Waldmann Szilárdot kaptuk el néhány kérdésre és úgy gondoltuk, mivel Szilárd prominens képviselője a hazai underground promotereknek, ezért kissé rendhagyó módon a zenekart érintő kérdéseken kívül kifaggattuk a koncertszervezés körülményeiről, nehézségeiről, a hazai közönségről és a színtérrel kapcsolatos egyéb kérdésekről. Jó olvasgatást kívánunk!

11722229_796497860465185_5632856916253658911_o
A zenekar facebook elérhetősége

Szia! Mielőtt belevágnánk a kicsit más témákba, beszéljünk egy kicsit az új kiadványotokról! Hogyan zajlott nálatok a dalírás? Mennyire működik nálatok a „munkamegosztás”?

Nem létezik kifejezett módszertan nálunk zeneszerzést tekintve. Általában én és a gitárosunk hozzunk témákat, majd ezeket összepofozzuk a teremben és adott esetben többi tag is hozzá tesz valamit, egyébként nálunk a kijelölt zeneszerző pozíció aligha működne, annál hálistennek mindenki kreatívabb. Max. irányok vannak kijelölve, Peti hozza a dallamosabb dolgokat én meg inkább a zúzósabbakat, nagy várományosunk az új bőgősünk Danika is.

11751761_796486293799675_7377214951054405340_nA(z egyébként remekül sikerült) borítón rengeteg olyan szimbólumot találhat az ember, amiről mai modern világra asszociálhat. Mit ábrázol pontosan az artwork és miről szólnak maguk a dalok?

Annyi szarság halmozódik fel a világban, hogy a gondolkozó ember, ha egy ideig képes is szőnyeg alá söpörni azt a rengeteg frusztráló hatást ami éri, előbb–utóbb az annyira púpos lesz, hogy nem lehet rajta járni. A borító az én értelmezésemben azt hivatott kifejezni, hogy a nagyhatalmak béke címszó alatt belerondítanak más államok szuverenitásába pusztán gazdasági érdekből, majd miután kiszipolyozták, magukra hagyják őket és a felborult társadalmi rend következtében kitör egy vallási–etnikai polgárháború, ami rendszerint létrehoz valami szélsőséges szörnyszülöttet. Napjainkban erre jó pár példa van. A szövegek is erről szólnak nagyjából.

Ti alapvetően egy  riff és groove-centrikus zenében utaztok. Kik, illetve mely zenekarok tartoznak a legfőbb hatásaitok közé és szerinted merre tart ez a fajta metal zene itthon vagy akár globálisan nézve? A Panterát természetesen nem kell mondanod. :)

Szerintem, aki kedveli a modernebb poszt-hardcore elemektől se mentes, melodikus és riffcentrikus muzsikát az nem tévedhet velünk.  Modernebb hatások tekintetében talán a legközelebb a The Ghost Inside és az Obey the Brave áll. Régebbiek közül a millennium utáni poszt-hardcore elemeket is magán hordozó metál zenekarok.  Én úgy gondolom, hogy függetlenül a nagy djent és deathcore őrülettől, ami most kezd kifújni már, mindig marad egy réteg, aki kedveli az ilyen zenéket. Természetesen nem tömegekről beszélek, de a visszajelzések alapján azért sokaknak bejön ez a fajta zenei megközelítés. Én simán metálnak szeretem nevezni egyébként.

Mik a terveitek a zenekarral idénre? Vesztek fel klipet valamelyik új dalhoz? Esetleg ki akarjátok adni fizikai formátumban?

Őszre van eddig tizenvalahány koncert időpontunk. Szeretnénk sokat koncertezni persze ésszerű határokon belül. Online formátumban gondolkozunk természetesen ingyenesen. Klippet szeretnénk mindenképpen. De esetünkben mindig inkább a koncertezésen van a hangsúly, mint az online szereplésben.

Evezzünk át egy kicsit más, személyesebb vizekre! Rengeteg bulit szervezel, főként vidéken, de azért a pesti bulikba is be szoktál segíteni. Mesélj egy kicsit erről! Te miben látod az alapvető különbséget a fővárosi és a vidéki bulik között (ha egyáltalán látsz ilyet) pro és kontra? Vannak esetleg kedvenc koncerthelyszíneid (akár szervezőként, akár zenészként is)?

IMG_4809A főváros alapjaiban egy sokkal impulzívabb környezet nagyobb zenészbázissal és nyilván jobb koncertezési lehetőségekkel. Ez szükségszerűen hozza magával, hogy sokkal több banda nyomul aktuális trendeken belül és általában a modern metál világot tekintve nagyrészt ő termeli ki az iránymutató formációkat. De a nagy számok törvénye alapján itt bukkan fel a legtöbb egy napos „csoda” is. Pesten olyan iszonyatos zenekar rotáció van, hogy amikor nézzem a line up-okat legalább a harminc százaléka mindig új. Ez sokat elárul egyben a minőségről is sajnos. Ezzel szemben vidék annyira le van maradva mind infrastruktúrálisan mind pedig zenében, hogy egy sima headliner metalcore banda elé is szinte lehetetlen műfajon belüli előzenekart találni egy kisebb településen. Egy 30 ezres városban, ha sikerül összerángatni egy normális koncertképes modernebb hangvételű bandát az általában már meg is marad, mert annyi szarságon megy keresztül mire leszervez egy normális turnét, hogy kitartásból már egyben le is vizsgázott, lásd pl. Stubborn. Ezzel szemben a pesti kezdő bandák képtelenek kiszabadulni vidékre, irreális elvárásaik vannak úgy, hogy egy vidéki koncertjük nem volt, de legtöbbjük már úgy hiszi, hogy ismeri milyen áldozatokkal és költséggel jár mondjuk egy 10 állomásos vidéki turné, rendszerint ezután jön is a  kiábrándultság következtében a széthullás.

Tapasztalataid szerint milyen a hazai koncertkultúra underground szinten? Nő vagy csökken a bulikra járók száma, merre tart ez az egész?

Ezer egy évig lehetne elemezni, hogy mi vezetett a mostani helyzethez. Azon kívül, hogy nyilván a zeneipari változások elindítottak egy lavinát, meglátásom szerint nem szükségszerű az, hogy ez az egész szubkultúra ennyire a béka segge alatt legyen. Én úgy gondolom, hogy a kilencvenes évekhez képest a legnagyobb különbség az emberi kapcsolatokban és az általános érdeklődéshiányban van. Nagyon kevés már az olyan undergound közösség a cyber tér miatt, ami társadalmi hatások következtében kontraproduktív lenne mind előadóban, mind pedig hallgatóságban. Valahol a metal zene mindig is társadalmi kérdéseket feszegetett és volt mondanivalója érzelmileg és társadalmilag egyaránt, nyilván nem az unikornis hátán lovagló sárkányölő paplovagokat megéneklő power vonulatra gondolok itt. De addig ameddig a fiatalok nem szabadulnak a „kurvák-YOLO-SWAG” szentháromságtól és csak felületes dolgokra vágynak, addig törvényszerű, hogy a kemény zene takarékon van és az úgynevezett tizenéves célközönség is inkább ott ragad a kocsmában vagy vedel a klub előtt, minthogy bemenjen a koncertre, majd hazamegy és válogat valamelyik kedvence 15 kamerás felvételeiből a videómegosztón.

Mik jelentenek számodra nehézséget a koncertszervezésben mind közönség mind zenekari részről? A látogatók számától eltekintve persze.

A felgyorsult világban jönnek, mennek a trendek. Úgy vettem észre, hogy 16 éves kortól a legfogékonyabbak a fiatalok az élőzenére, de valamiért ez az érdeklődés olyan 20 éves kor körül az esetek nagy többségében kifullad és azok után ugye már csak a harminc pluszos rocker van, aki hallani se akar egy modern zenei aspektusról. A legnagyobb nehézség mindig, a fiatalabb generációkat bevinni a klubba és megismertetni velük az élőzene varázsát. Valamiért egyébként el kell fogadni azt is, hogy a tizenévesek nagy többsége sajnálja az ötszáz vagy ezer forintos beugrót egy koncertre, de cserébe a többszörösét elissza aznap este. Előadó szempontjából nagyon felhígult a kínálat. Eszem ágába sincs visszasírni azokat az időket, amikor egy márkás hangszerhez is sokkal nehezebb volt hozzájutni és félmillió alatt hozzád se szóltak, ha egy normális felvételt akartál. De ez a mai lehetőségekkel szemben egy természetes szűrőként működött és igényelt némi kitartást, ha minőséget akartál produkálni. Manapság bármelyik hangszerboltban leakasztasz egy kiváló hangszert és minimális hozzáértéssel tudsz készíteni egy jó felvételt otthon sufniban. Ez hozza magával a törvényszerű hígulást, illetve a drámát a színpadon.

Mik az alapvető dolgok amiket szerinted egy szervezőnek biztosítania kell egy fellépőnek? Mi volt az eddigi leghülyébb dolog amit egy fellépő zenekar elvárt tőled? :)

Mára az egész underground annyira önszerveződő lett és annyira nem rentábilis hogy nagyon nehéz jó bulit szervezni. Korlátoltak a lehetőségek anyagilag és klubok tekintetében is. Ha egy szervező garanciát vállal arra, hogy biztosít normális hangosítást, backline-t megfelelően promózza a bulit és némi útiköltség is van kilátásban az már kiemelkedő ajánlat. Ezeket azért úgy gondolom illik biztosítani, mert ha magát nem veszi annyira komolyan egy szervező, hogy a lehetőségekhez képest nem a maximumot hozza ki, akkor semmi erkölcsi alapja sincs arra sem, hogy őt komolyan vegye akár a zenekar, akár a közönség. Viszont az érem másik oldala: ha én, mint szervező garanciát vállalok ezekre, mert mondjuk szenvedélyem az élőzene, akkor a fellépő zenekar is tegyen meg mindent a gig sikerességéért. Ha fenti dolgok teljesítve vannak és mondjuk, bejelentkezik egy banda és nem kíváncsi rá senki akkor, ha tetszik, ha nem az a banda ennyit ér. Tehát itt jön be az, hogy sajnos a zenekaroknak is kell áldozatokat hozni és nem irreális költségekkel előállni. Nagyon sokan el vannak tévedve meg kéne tanulni, hogy a közönség alanyi jogon nem jár. Le kell futni a kötelező köröket és megkapni a pofonokat, ez 2015-ben egy ilyen szopóroller magyar viszonylatban.

IMG_4885
(A képeket Gombás Ákos készítette.)

Szerveztél-e már esetleg turnét magatoknak vagy más zenekaroknak? Ha igen, hogyan zajlott mindez, mik a legnagyobb buktatói ennek? Ha nem, miért nem vállaltad be, mik a nehézségei illetve kockázatai ennek?

Természetesen, folyamatosan szervezek az én bandámnak és más zenekaroknak is, illetve ha mondjuk, az én formációm megy egy headliner elé, akkor abból is mindig kiveszem a részem. Ha komolyabban nekivágsz egy turnénak szerintem alapfeltétel, hogy ebben az országban ne egy recept alapján dolgozz. Az már rég nem működik, hogy felhívsz egy klubot és megegyezel valamilyen százalékban meg bérelsz hangosítást. Sokkal körültekintőben kell gondolkozni, ismerni a városokban a zenekarokat, piackutatást kell végezni, illetve célszerű turnétársban gondolkozni, mert akkor egyből feleződik minden költség. Csak úgy lehet nekivágni komolyabban koncertezni, hogy teljes backline-al rendelkezel, illetve legalább elméletben felméred a rizikófaktorokat és készítesz vészforgatókönyvet az utolsó húrcserétől az első defektig. Mindig úgy állj neki, hogy bukfenc lesz anyagilag, max. kellemes meglepetés ér. Valamint vidéket tekintve ne legyenek elvárásaid klubok tekintetében, a legtöbb hely egyszerűen katasztrofális Én már nagyon sok mindent nem vállalok be, a fenti problémák hatványozott jelenléte miatt.

Mely vidéki (és akár pesti) helyszíneket tudnád esetleg ajánlani egy „kezdő” szervezőnek?

A kemény zene annyira mostoha helyzetbe került, hogy most már olyan bandákat is nehéz benyomni klubokba, akik anno simán produkáltak két-háromszáz fizetőt. Teljesen máshogyan gondolkoznak a klubtulajok, mint tíz éve. Nem is tudnék olyan komolyabb klubot mondani egyébként egy-két nagyon picin kívül, akinek kizárólagos profilja a kemény zene. A pesti lehetőségek úgy gondolom adottak és ismertek. Vidéken keressenek a zenekarok vagy menedzserük szervezőket, valamint kontaktoljanak más bandákkal, akik jártak valahol. Nem gondolom, hogy ez az internet korában nehéz lenne.  Ha nem vagy orbitális seggfej, és van benned kellő alázat illetve az idáig felsorolt kritériumokat teljesíted, előbb–utóbb bekerülsz a körforgásba.

1233430_418534991590401_1637662003_n
(
A képeket Nagy-Németh Péter készítette)

Hogyan látod a mai underground színteret? Mik az erényei és mik esetleg a negatívumai? Mind közönség (vagy akár közösség), mind zenekarok szempontjából.

Én úgy gondolom, hogy abba kéne hagyni az idősebb arcoknak az arrogáns, kioktató retorikát. Rohadt unalmas azt látni, hogy bármely fórumos konstruktív vitát mindig szétbarmol valami sokat tapasztalt az „én idősebb vagyok” kártyával. Igen nekem is rohadt intenzív volt a kilencvenes évek zenei miliője és ért a legtöbb hatás, de ezer másik ember szintén így szocializálódott, mégse veri a taknyát non-stop minden topicban. Ez nem privilégium és nem jár érte önmagában tisztelet. Ha azt látom, hogy olyan emberekkel beszélgetek, akik túl vannak nyolcszáz koncerten és nyoma sincs a fenti pökhendi stílusnak akkor bizony elgondolkozok és velem párhuzamosan több száz fiatal, akitől levont valami nagy okos éppen kétszáz színtér pontot. Van valami behatárolhatatlan közös elitista dolog, amire minden idősebb arc hivatkozik, de senki nem tudja mi az, de ettől függetlenül, feljogosítva érzi magát, hogy legitimen osztályozzon embereket. Szerintem a tehetséggondozás nemcsak a zenei vonalon kell, hogy megtörténjen, kell tudni átadni egy olyan életérzést, ami vele jár ezzel az egész szubkultúrával. Illetve szerintem nagyon sok előadótársam szintén megköszönné, ha azok a notorius elemek, akik egyből lehúznak minden hazai kiadványt minden felületen, inkább koncerteket látogatnának. Az intenzívebben koncertező zenekarok, már ismerik egymást és az esetek nagy többségében jó viszonyt ápolnak egymással. Ha sokáig bent van valaki egy ilyen szűk szintérbe, akkor az annak az ismérve, hogy nem seggfej. A trend lovagok és tiszavirágoknak a kifutási ideje úgyis max. egy-két év.

Térjünk ki egy kicsit kényesebb témára: a tribute zenekarokra. Rengeteg vitát, veszekedést, facebook-posztot vált ki a tribute-zenekaroknak már csak a létjogosultsága is, mit gondolsz erről a jelenségről?

Én szeretem a saját megfogalmazásomban első és második tribute időszakként megnevezni a dolgot. Ugyanis vétek lenne, mondjuk egy lapon említeni a mostani dömpinggel olyan tribute bandákat, mint a Vulgar Display of Cover, Remembering the Steel vagy akár a Subscribe RATM tribute-ja. Ezek a zenekarok és tagjaik rengeteg hozzátettek egyénileg is a színtérhez és olyan sikereket értek el, ami mellett eltörpül a tribute szereplés és hihető, hogy csak szórakozásból csinálták. Szerintem egyébként az, hogy az emberek most tribute bandák koncertjeire nagyságrendekkel többen járnak, az nem érinti az undergroundot, mert akinek ennyire bejön egy nagy név „debil kisöccse” (by Jakab Zoltán) azt aligha érdekli az eredetiség. Előadói és zenész szempontból viszont egy kardinális vasszeg az undergorund koporsójába. Ha azt látják a kezdő előadók, hogy ebben van a lehetőség, akkor az automatikus híguláshoz vezet és el fogunk jutni oda, hogy az ezeregy tribute-zenekar országa leszünk, nulla közeli underground potenciállal. Nagyon sokszor hallom egyébként kifogásként, hogy „de hát van saját zenekarunk is”, én meg őrülnék, ha ezek a bandák folyamatosan turnéznák körbe az országot, de ez sajnos valamiért nem releváns.

Melyik volt az eddigi legjobb és legrosszabb koncerted eddig mint promoter? Zenekarokat nem muszáj megnevezni, itt inkább történetekre lennénk kíváncsiak. :)

Voltam olyan helyen ahol kutyák futkostak a színpadon. Egyszer akkora tömegverekedés tört ki, hogy le kellett állítani a bulit. Pozitív élményből nem szeretnék kiemelni egyet sem, mert hálistennek nagyon sok volt. Volt nem egy zenekar aki megjelent egy pár dobverővel koncert előtt, illetve a rekord beállás az több mint egy óra volt és utána is küzdöttek az életükért a színpadon és volt olyan zenekar is aki képtelen volt eljátszani egy számot is leállás nélkül.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk!

PASS ON HOPE – NARCISSISTIC


Az EP-t ingyenesen letölthetitek INNEN!