Hétperces groove-szörnyeteggel vezeti fel első nagylemezét a Vendetta Inc.

vendettaincFotó: Pásztor Csaba

Aki rendszeresen követi, mi történik itthon a mogorvább, koszosabb, déliesebb hangzású metálzenék frontján, az jó eséllyel találkozhatott már a Vendetta Inc. nevével. A fővárosi groove metal banda már ötödik éve hódol a műfajnak, ennek első kézzel fogható eredménye a két éve megjelent Bristle with Rage EP volt, májusban pedig Blight címmel érkezik a folytatás, az első nagylemez is, amiről most itt nálunk hallgathatjátok meg az első előzetes dalt.

Az albumot a csapat az idei év elején rögzítette a Standing Waves stúdióban, és kilenc szám, köztük két akusztikus átvezető szerepel majd rajta. A most debütáló Shred of Existence a maga közel hét perces játékidejével egy igazi szörnyeteg, mi a magunk részéről főleg a szám kíméletlen középrészétől fogtunk padlót, de megér egy misét a valamivel emelkedettebb hangvételben fogant refrén is. A dal egy szövegvideóval együtt jelenik meg, ezt Kispál László készítette.

A Vendetta Inc. a következő hónapokban az alábbi bulikon lesz élőben is elkapható:

Április 23. – Dunaszerdahely, Soul Hunter Music Pub
Május 28. – Tatabánya, Roxxy
Június 3. – Székesfehérvár, 8-as műhely
Július 9. – Tiszaalpár, Alpárfeszt