Hallgasd meg a Stubborn nagylemezét, és olvass interjút a tagokkal!

Lassan közhelyszámba megy, hogy egy Stubborn koncert akkora élmény, hogy rögtön elfeledteti veled a hazai metalzene összes bosszúságát és jóízlés elleni merényletét. Most azonban digitalizálva hallhatjátok az új anyagot, és el is olvashatjátok Halák Árpi, Kaldenekker Feri, Varga Máté és Bodor Peti gondolatait az albumról és az élő fellépésekről, de az előzetesek alapján biztosak vagyunk benne, hogy otthon, a hangszóró előtt is be fognak találni a banda holnap megjelenő nagylemezének dalai. Aki esetleg lemaradt a srácokkal készített korábbi interjúkról, az itt és itt elolvashatja őket, illetve az elmúlt hetekben egy remek videósorozat is napvilágot látott a banda jóvoltából, amiből megtudhattok mindent, ami az interjúból kimaradt.

stubbornKinek a fejéből pattant ki a lemezhez gyártott logó? A tyúk volt előbb, vagy a tojás? Úgy értem, a lemezcím, vagy a logó?

Árpi: Az az igazság, hogy a tojás volt hamarabb :)  Ugyanis megvolt már bennünk az elhatározás, hogy kell egy logó a zenekarnak, ami mutatós, könnyen felrajzolható, és ami megmarad az emberekben. Aztán nekem beugrott ennek a szíves dolognak az ötlete. Utána jött a lemezcím, és nyilván össze lehet kapcsolni a kettőt, sőt! Úgymond kapóra is jött! De ez a minta mindenféleképpen egy zenekari logóként funkcionál inkább.

Mit láttok a nagylemezzel elért legnagyobb előrelépésnek az EP-s dalokhoz képest?

Feri:  Elcsépelt válasz, hogy „érettebbek, jobban átgondoltak, tudatosabbak a dalok”,  de ez valóban így van. A The Ache Of Love tételei sokkal inkább olyanok, mint amilyenek Mi magunk vagyunk. Sokkal több érzelem, düh, és szeretet van bennük. Nem arról van szó, hogy az eddigi dolgainkon ne azt csináltuk volna, amit szeretünk, és ami belülről jött, de a lemez megírása közben forrt ki valami, ami egységesebb, mint, amit valaha is csináltunk.

Milyen módszerrel íródnak nálatok a számok? Előre megírjátok a nagyját, vagy próbán jammeltek?

Máté: Azt hiszem mondhatjuk,hogy a dalok 100%-osan közösen íródnak. Persze vannak riffek amiket valaki hoz ( legtöbbjüket a gitárosok) de aztán a számok felépítését, majd a bele illő témákat midig közösen csináljuk. Gyakran beleszólunk egymás dolgába, mármint a hangszereket illetően, ami mindenképp egy pozitív dolog a dalok megírásának szempontjából. Ehhez persze kell a másik tisztelete. Mindig végighallgatjuk a másikat és szinte sohasem fordul elő, hogy valamilyen ötletet ki ne próbálnánk. A jammelés nem túl jellemző, azért nagy ritkán előfordul, de nem sűrűn lesz  belőle valami. Inkább előre kitalálunk egy riffet, vagy egy szám felépítést, aztán azt alakítgatjuk, ami nagyon hosszú folyamat is lehet. Például van olyan számunk, amit nyáron megírtunk, akkor azt hittük, hogy majdnem végleges, a lemezre pedig már teljesen más riffekkel és más felépítéssel került fel. Pont a napokban hallgattuk újra a nyári felvételeket és találtunk is néhány ötletet a következő lemezhez.

Hol, milyen körülmények között készült a lemez? Elvileg már a nyáron rögzítettétek, hogyhogy csak most jelenik meg?

Peti: A lemezfelvételeket a demózás után, a dobok rögzítésével indítottuk Kecskeméten, a Nova Prospect zenekar házi stúdiójában, majd ezt követték a gitárfelvételek Budapesten Pillinger Tominál szintén mini/házi stúdióban. Az éneksávokat a Supersize-ban rögzítettük Dexter segítségével, és ugyanitt készült el a reamp, valamint a végleges master is. Ahogy mondod, a felvételek már nyáron elkezdődtek, de csak év elejére került olyan ’’állapotba’’ a lemez amit bátran merünk a nyilvánosság elé tárni. Természetesen minél előbb szerettük volna kihozni a The Ache Of Love-ot, de már a lemez megírásának megkezdésénél leszögeztük a srácokkal, hogy semmiképpen sem szeretnénk elkapkodni semmit, hiszen nem vagyunk időhöz kötve, és mindenképpen azt akartuk, hogy ha ezt kihozzuk, azt csakis úgy tegyük, hogy mindannyian 100%-ig elégedettek vagyunk az eredménnyel minden értelemben!

Az EP-n Kókai Barni vendégszerepelt, a nagylemezen hallhatóak hasonló „sztárvendégek”?

Árpi: A válasz határozottan igen! Méghozzá a betyárok legbetyárabbja! Ráadásul magyar nyelven szaval el egy költeményt Nagy Viktor a Téveszméből, de hát ezt úgyis meghallgathatjátok a Visions című dalban!

A Ghostchant EP-je bakeliten is megjelent, ti gondolkodtok ilyen formátumú lemezkiadáson?

Árpi: Én személy szerint nagyon odavagyok a lemezekért! Kezdő gyűjtő vagyok még ugyan, de szerintem nagyon nagy plusz úgy zenét hallgatni, hogy felteszed a lemezt, és végigpörgeted. És igen, szeretnénk ilyen formában is megjelentetni majd a zenénket, de az elhamarkodott kijelentés lenne, hogy a The Ache of Love is hallgatható lesz bakeliten…

Már elég régóta csak a lemezen dolgoztok, várjátok már, hogy újra színpadra lépjetek? Hol fog ez először megtörténni a közeljövőben? Sokat fogjátok koncerteztetni a The Ache Of Love-ot?

Máté: Nincs olyan próba vagy sörözés ahol ne hangozna el, hogy mennyire szeretnénk már jól megkoncerteztetni a lemezt. Iszonytatóan szeretünk koncertezni és már lázad a testünk, elménk és a lelkünk a koncertezésért. Március 21-22-én lesz egy két napos lemezbemutató buli, különböző zenekarok társaságában. Ez a kilenc állomásos magyar turnénk megnyitó ünnepélye. Valamint idén még tervezzük, hogy külföldön is megmutatjuk a lemezt.

Még mindig négyen vagytok, Pillinger Tomi kiválása óta nem találtatok basszusgitárost. Ilyen nehéz megfelelő embert találni? Esetleg van jelöltetek a pozícióra?

Máté: Mivel Kerekegyházán nem dúskálunk basszusgitárosokban, akik rá is érnek. Így egy fokkal nehezebb ez a része, mintha mondjuk egy nagyvárosban élnénk. Szerencsére a turnékra tudtunk beugróst szerezni méghozzá az ex TSO-s Tóth Gábor személyében. Ezúton is köszönjük,hogy elvállalta!

Mik a terveitek a jövőre nézve? Ha jól tudom, megint lesz európai turné, erről mit lehet tudni? Milyen állomások lesznek, megy veletek más magyar banda is?

Peti: Első körben szeretnénk nagyon megkoncerteztetni a lemezt, hogy minél szélesebb körben elterjedjen. Terveink szerint készíteni fogunk több vizuális anyagot is a lemez dalaihoz. Természetesen most nem ez az elsődleges, de az új dalok írásának szempontjából nem tétlenkedtünk sokáig, hiszen máris elkezdtünk munkálkodni egy lehetséges új anyag dalain. Igen, jól tudod, minden bizonnyal menni fogunk külföldre, már tervben van egy tavaszi és egy őszi kiruccanás is. Erről a későbbiekben értesülni fogtok, ha aktuális lesz.

Hogy tapasztaljátok, van valahol nagyobb számú követőtök Magyarországon kívül?

Feri: Úgy gondolom, mivel még kis zenekar vagyunk, nem igazán beszélhetünk nagyobb számú külföldi követőkről, de a közösségi oldalak kimutatásainak köszönhetően látjuk, hogy hála az égnek, egyre több ember ismerkedik meg velünk külföldről is. Lengyelországot kiemelném, mivel az elmúlt években többször is jártunk Krakkóban, és van is ott egy kis bázis, akik mindig kedvesen várnak minket, és a szállásunkat is Ők biztosították mikor legutóbb ott jártunk, és ezért elképesztően hálásak is vagyunk Nekik.