Hallgasd meg a „soproncore” Blizard új kislemezét! – debütál az Endless Darkness

Korábban már híreztünk nektek a soproni Blizard nevű formációról, akik már nem csak több EP-vel, hanem már egy nagylemezükkel a hátuk mögött is töretlenül törnek előre 2015-ben, amelynek az újabb állomása érkezett meg a mai napon. A metal banda több műfajból is táplálkozik, ráadásul az új kislemezükön minden eddiginél jobban kibontakozik a zenekar zenei elképzelése, erről már az egy hete megjelent Choke című új daluk is számot adott. Az évek során pár tagcserén átesett zenekarral beszélgettünk az Endless Darkness premiere kapcsán, amely a GarageLive Records egyik friss igazolásaként a kiadó gondozásában jelenik meg december 4-én digitálisan az összes nagy áruházban; próbáltunk körbejárni a zenekar jelenlegi helyzetét, illetve az EP munkálatainak a körülményeit. A cikk végén pedig a GarageLive Records soundcloud felületén meg is hallgathatjátok a srácok legújabb anyagát!

BLIZARD || FACEBOOK x GARAGELIVE RECORDS || FACEBOOK

Sziasztok, srácok! Mivel ez az első alkalom, hogy a Nuskull Magazin hasábjain interjúztok, ezért elsőként mindenképpen azzal szeretnénk kezdeni, hogy mutassátok be az olvasóknak kicsit a zenekart, a jelenlegi felállását, úgy tudjuk volt némi mozgás tavalyhoz képest (is) a zenekarban!

Sziasztok! Először is nagyon köszönjük a lehetőséget!

A zenekar soproni székhelyű és 2007 óta tevékenykedik. Túl vagyunk 3 EP-n (FROM HEAVEN TO HELL, THE NIGHT TIME REVOLUTION, IDEGEN VILÁG) és egy nagylemezen (DESOLATION). A stílusunkat nem nagyon szeretjük behatárolni, modern metálnak mondjuk, amiben megtalálhatók HC vagy akár Deathcore elemek is. Összefoglalva nevezzük SopronCore-nak. :) A zenekar tagjai: Pap Gergő – ének Cihlár Helmut – gitár Csordás Bálint – basszusgitár Kocsis Dániel – dob Az utóbbi pár évben volt mocorgás tagok tekintetében, míg kialakult a végleges felállás. 2 éve távozott a zenekarból két alapító tag, Ács Norbert énekes és a testvére Ács Balázs dobos, emiatt egy ideig csendben voltunk. Ekkor érkezett Kocsis Dániel dobos, valamint Pap Gergő énekes. Egy éve Jokesz Anna helyére Csordás Bálint került, így alakult ki a mostani Blizard felállása.

2007 óta nagy utat tettetek meg, több EP és egy nagylemez is a hátatok mögött van, hogyan érzitek hogyan formálódott a zenekar zenei világa az egyes kiadványokon, és hogy érzitek hol tartotok most?

Ezeken a kiadványokon hallható, hogy nem volt még kialakult stílusunk, rengeteg dolog keveredett rajtuk, nem volt egy igazán egységes anyag egyik sem. Az új EP-n végre érződik, hogy sokkal tudatosabban írjuk a számokat, végre egyben vagyunk. Most úgy látjuk, hogy jó úton haladunk, szeretjük amit csinálunk. Arra a kérdésre, hogy hol tartunk most, csak annyit tudunk mondani, hogy reméljük még nagyon az elején. :)

Angolul írjátok főleg a dalaitokat, tavaly mégis megjelent egy teljesen magyar nyelvű számokat tartalmazó kislemezetek is. Gondolkodtatok azon, hogy a későbbiekben fogtok még anyanyelvünkön dalokat írni? Az egy hete megjelent Choke című dalt hallgatva mindenképpen járható útnak érezzük ezt, ti hogy álltok vele? A terv része volt most is a magyarul történő üzenetközvetítés?

Igen, alapból angolul íródnak a dalok. Ennek az egyik oka talán, hogy úgy érezzük, ennek a stílusnak a nyelve nem a magyar. Nagyon sokszor mondták már, nyilván nem csak nekünk, hogy meg kell próbálni a saját anyanyelvünkön is. Megtettük, szeretjük, s ha egy számunknak úgy érezzük, jól állna a magyar szöveg, nem zárkózunk el attól, hogy megcsináljuk ismét magyarul.

Mikor kezdődtek meg az Endless Darkness munkálatai, esetleg hevertek a fiókban olyan ötletek, hátramaradt dalmaradványok, amelyeket felhasználtatok az elkészítése során vagy teljesen nulláról húztátok fel a számokat a próbateremben?

A munkálatok már egy éve megkezdődtek, de az említett tagcsere miatt kicsit ülnünk kellett rajta, reményeink szerint most már sokkal sűrűbben fogunk jelentkezni friss dolgokkal. Egészen konkrétan 1 gitártéma van az egész anyagon, ami egy régebbi számkezdeményből lett átemelve az egyik új számba, de az új EP egy ’’Tiszta lap’’ a zenekar életében.

Esetleg van-e valamilyen koncepció, tematika a kislemez mögött? Szövegileg most milyen irányba mentetek el?

A szövegek hétköznapi dolgokról szólnak, az érzéseinkről, problémáinkról, félelmeinkről, csalódásainkról.

November 22-én jelent meg az első dalotok az Endless Darkness-ről, miért ezt a dalt választottátok, hogy először megosszátok a rajongókkal? Ez esetleg a közös kedvenc vagy úgy érzitek ez adja a legjobb képet a kiadványról?

Az összes számot nagyon szeretjük a mostani kislemezről, szóval erre nehezen tudunk válaszolni. Az igazat megvallva, zenekar grafikusának, ehhez a számhoz született meg egy kép a fejében, amit meg szeretett volna valósítani és a szövegvideót látva döntöttünk úgy, hogy ez legyen az első.

Úgy tudjuk Simivel dolgoztatok együtt a No Silence-ből az anyagon, egyenesen elutaztatok Sopronból Gyulára, hogy elkészítsétek nála az EP-t, vagy elküldtétek neki a felvett nyersanyagot, hogy elvégezze a hangmérnöki munkát? Milyen élmény volt vele dolgozni, volt már korábban vele tapasztalatotok?

Az anyagot teljes egészében Sopronban rögzítettük a próbateremben. Simi a nyersanyagot kapta készhez, amit teljesen rábíztunk. Bízunk a tudásában, nagyon ügyes, dolgoztunk már vele, s ez a jövőben is így lesz valószínűleg.

Nagy hangsúlyt fektettek a színpadképre, valamint igyekeztek a koncertek mennyiségében is helyt állni, igyekeztek majd minél több helyen bemutatni az új EP-t? Mire számíthatnak a rajongók?

Folyamatosan szervezzük a bulikat, szeretnénk az új EP-vel annyi emberhez eljutni, amennyihez csak lehet, itthon és külföldön egyaránt. A 2016-os év elég mozgalmasnak ígérkezik, amit mi egyáltalán nem bánunk. Ebben az évben még két koncertünk lesz, de szervezés alatt vannak már a jövő évi dolgok is :) -2015.12.26 – Salgótarján – Ady Klub -2015.12.30 – Sopron – Bohémia Klub -2016.01.09 – Budapest – ShowBarlang.

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltatok erre a rövid beszélgetésre, a legjobbakat kívánjuk az új EP-vel!

Mi köszönjük a lehetőséget!

BLIZARD – ENDLESS DARKNESS (EP)