#Hírek
december 10.
2016. április 1.
Még az év elején azt írtuk a pécsi Sirens Chantről, hogy 2016 egyik legnagyobb hazai dobása lehet, valamint az év legvártabb hazai lemezeiről készült cikksorozatunk első részében is szerepeltettük a srácokat. A januárban bemutatott Losing Ground levett minket a lábunkról, a fiúk egy nagyon pazar atmoszférájú dallal jelentkeztek pár év után, most pedig végre megjelent a poszt-metal/poszt-hardcore/poszt-rock zenekar debütáló kislemeze is, a Tabula Rasa, amely akár az év debüt kiadványa címre is könnyen pályázhat. A fiúk első kislemeze a Nuskull Magazin hasábjain debütál egy interjú keretében, amely során részletesen beszélgettünk a csapattal a Tabula Rasa EP minden fontos paraméteréről, az elmúlt években bekövetkezett kényszeres zenekari „szünetről”, a pécsi színtér jelenlegi kicsit kilátástalan helyzetéről, a formáció főbb hatásairól és kedvenceiről. 2016 újra egy nagyon pazar évnek ígérkezik, akár erősebbnek is, mint tavaly, az év már eddig is dúskált erős kislemezekben, ezekhez pedig a Sirens Chant debüt kiadványa, a Tabula Rasa is felkúszik. Nagyon ajánljuk, hogy meghallgassátok!
SIRENS CHANT || FACEBOOK
Sziasztok, fiúk! Már nagyon vártuk ezt a pillanatot, hogy bemutassátok debütáló kislemezeteket, hiszen az év eleji háromrészes „az év legvártabb hazai lemezei” sorozatunk első részében, a hardcore közeli ágak számvetésekor titeket is megemlítettünk, mint figyelni való zenekart. 2013-ban be is mutattunk titeket, azóta viszont érezni, hogy kicsit hányattatott volt a sorsa a projektnek, meséljetek kicsit arról, hogy hogyan éltétek meg ezt az időszakot, és mi volt az indítórugója annak, hogy a Tabula Rasa végül elkészült?
G: Szia! Az eredeti felállásból mára csak Norbi maradt, Zsombi és én 2013 őszén csatlakoztunk a zenekarhoz. ‘13 tavaszán keresett meg Norbi azzal, hogy basszusgitárost keresnek (,ekkor én még a Heroes Never Die-ban voltam Zsombival). Első hallgatásra nagyon megtetszett a dolog és addigra a HND is kihaló félben volt, szóval szeptember 3-án megejtettük első közös próbánkat. Zsombi, Ligner Simon (,aki kettőnkkel együtt szállt ki a HND-ből) és én csatlakoztunk a Norbi és Ricsi pároshoz, később pedig Simit Dénes váltotta gitár poszton… Ekkor következtek az énekes problémák.
ZS: Helló! Hát igen…a zenekar a folyamatos tagcserék miatt nem nagyon tudott előre haladni, ezért amíg a jelenlegi formáció fel nem állt, mondhatni sajnos egy helyben “toporogtunk”. Viszont megérte várnunk, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy végre stabil és működőképes felállás jött létre. A Tabula Rasa tulajdonképpen ennek az „ördögi körnek” a lezárása és egyben a mostani útunkon való első lépés.
N: Nem volt egyszerű. Biztos vagyok benne, hogy minden zenekarnak vannak jó és rossz időszakai, hát nekünk az utóbbiból jócskán kijutott, nagyon sok nehézséget követően sikerült csak eljutnunk erre a pontra, ahol most tartunk. De mindhármunknak rengeteget jelentett ez a zenekar a kezdetek óta, mindig is szerettük csinálni, amit csak tudtunk beleadtunk és próbáltuk előre vinni a dolgokat.
2014-ben új énekes után kellett néznetek, amely szerepkört most Márk tölti be a zenekarban, ő hogyan került a zenekarba, és milyen vele együtt dolgozni?
ZS: Márk, Dénes ajánlására került hozzánk és elég hamar kiderült, hogy emberünkre leltünk benne. Eleinte talán volt némi stílusbéli eltérésünk, de nem mondanám számottevőnek. Az elvárásainkat pedig szövegírás és hangtechnika terén meglepően túlszárnyalta.
M: Én a Sirens előtt a Dirt Not Buried nevű felállásban tevékenykedtem és sok koncerten voltunk túl mikor feloszlott a banda. Egyszer próbálkoztam csatlakozni a srácokhoz, de akkor épp nem kellett új énekes. Pár hónappal később keresett meg Dénes, hogy most lenne lehetőségem kipróbálni a közös zenélést.
N: A korábban említett nehézségek, személyekben való csalódások után bármennyire is szereti csinálni az ember, előbb-utóbb elérkezik arra a pontra, amikor ő maga is elveszti a kellő motivációját. Velem is ez történt, és egy amolyan utolsó lehetőséget adva a dolognak, ebből a gödörből rántotta ki Márk ezt a zenekart. Azóta is ez a legstabilabb felállásunk, ami remélhetőleg így is marad most már.
Pécsről érkeztek, amelyről nem mondható el az, hogy a fiatal hardcore/metal underground generáció egyik legtermékenyebb városa lenne. Kelet-Magyarországhoz és a fővároshoz képest miben érzitek a lemaradást, milyen a mozgástér Baranya megye mondhatni szívében?
ZS: Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy siralmas. Mind zenekar, mind helyszín terén teljes kihalás van nálunk. Gyakorlatilag nincs egy hely sem, ahová el tudna menni az ember koncertezni. Továbbá a hasonszőrű zenekarok száma is meglehetősen kevés.
N: Eh, szinte mindenben…:D Én nagyon szeretem Pécset, itt születtem, ide is köt minden, de zenélés szempontjából halott az egész. Szerintem sose volt jelentős ez a fajta zenei színtér errefele, de nem is olyan régen még voltak klubok, koncertek, ahová el lehetett járni akár fellépőként, akár a közönség sorait erősítve. Mára ezek a lehetőségek gyakorlatilag mind eltűntek, hiába egyetemváros Pécs rengeteg fiatallal.
A zenétekben egyszerre keverednek a poszt-metal, a poszt-hardcore, valamint a poszt-rock különböző elemei, a súly, az atmoszféra és egy rakás szenvedély jellemez benneteket, és talán az sem nagy titok, hogy egy Devil Sold His Soul-dalról kapta a zenekar a nevét. Mennyire változott a hangzás, amit el akartatok érni a Tabula Rasán, mint ahonnan a formáció elindult? Miben érzitek a fejlődést leginkább, a hatásaitokat továbbra is a zenekar alakulása kori kedvencek (pl. Devil Sold His Soul, Amia Venera Landscape stb.) fémjelzik vagy azóta lettek olyan kedvencek, közös favoritok, amelyek némiképp olyan benyomást gyakoroltak rátok, hogy végül egy-egy Sirens Chant-dalra is hatással legyenek?
M: Őszintén megmondom, én nem nagyon hallgattam olyan zenét, mint a többiek. Sőt… a legtöbb zenekar számomra totál ismeretlen volt. Dénessel volt némi közös kedvencünk, de egészen más kategóriában. Talán az első anyag, amit Norbi mutatott és nagy hatással volt rám, az a David Maxim Micic féle szólóprojekt. A Sirens előtti időszakban nagyon leszűkült a zenei világom a black, death és egyéb keményvonalas dolgokra. Igyekszem már nyitottabban állni más stílusok felé újra.
N: Mivel most már gyakorlatilag évek teltek el az induláshoz képest (főleg ha azt is beleszámítom, hogy ez az egész anno egy egyszemélyes „myspace-es szobaprojektként” kezdődött), így szerintem egyértelmű, hogy időközben rengeteg hatás ért engem és a többieket, és a zenekar hangzása is átalakult valamelyest. Kezdetben sokkal tudatosabban próbáltam egy bizonyos irányba haladni zeneileg, és valóban a Devil Sold His Soul volt anno talán a legnagyobb hatással rám, de mostanra ez az egész sokkal inkább ösztönösebb. Én személy szerint azóta se távolodtam el ezektől a zenéktől, az utóbbi időben pedig talán a Deafheaven vett le leginkább a lábamról, ami félig-meddig közös kedvencünk zenekaron belül, és ez valamennyire a számírásra is hatással volt már akarva-akaratlanul is.
Gyönyörűen szól ez az EP! Le a kalappal, hogyan készültek el a felvételek? Dolgoztatok esetleg együtt valakivel vagy próbáltátok saját, házi körülmények között megoldani a sávok feljátszását és mix/masztert? Esetleg botlottatok-e bármilyen nehézségbe?
ZS: Amit most hallhatunk, teljes egészében Norbi keze munkáját dicséri. A felvételek és a master is az Ő embertpróbáló kitartásának és fáradhatatlan munkájának gyümölcse. Nehézségként talán a nevében is felróhatom, hogy egy rikácsoló papagáj mellett meglehetősen nehéz masterelni.
G: De szerencsére a papagáj olyan probléma, amit ha letakar az ember, megszűnik. :D
N: Köszönöm, ezt azért elég jól esik olvasni! Nincs még sok ősz hajszálam, de ami van, az nagyrészt szerintem a felvételek készítésének köszönhető…:D Idáig mindent zenekaron belül, saját magunk oldottunk meg, kezdve a különböző grafikáktól, a zenekari fotózáson keresztül a Losing Ground videójáig, és mivel régebb óta készítek saját célra, és néha másoknak is felvételeket, így adta magát a dolog, hogy ezt is mi csináljuk. Ennek egyébként egyrészt nyilván a költséghatékonyság az oka, másrészt pedig az, hogy így tényleg minden pont olyan lesz, mint ahogyan azt szeretnénk. Felmerült annak a gondolata, hogy a felvételek elkészülése után a masterelést külső fülre bíznánk, de végül az utolsó hang is általam került a helyére. Egy nagyon egyszerű laptop/külső hangkártya/sm57 mikrofon felszerelésem van csak, és igazából ez okozott csak néha nehézséget, mert kevés volt a gépem teljesítménye, de a lemez befejezéséhez sikerült beruháznom egy komolyabbra, amivel sokkal gördülékenyebben tudtam már dolgozni.
Az újév első napját egyből egy videóval nyitottátok, a Losing Ground atmoszférája bevalljuk minket is levett a lábunkról, hogy-hogy a kislemez szinte intróként funkcionáló dalát választottátok ki az EP ízelítőjeként?
ZS: A Losing Ground a legaktuálisabb nótánk. Frissessége és viszonylag rövid időn belüli elkészülése mellett ez a dal tükrözi legjobban a mostani zenekart, emiatt nem nagyon volt kérdés, hogy ezzel a számmal adjunk-e magunkról újra hírt.
M: Egy kiforratlan anyagból indult az egész. Nekem nagyon megtetszett, ahogy megszólított az a kis részlet, amit, ha jól emlékszem, Norbi tett fel a közös dropboxba. Írtam rá egy spoken word szösszenetet, amiből végül közösen egy számot alkottunk. Kimondottan intronak is szántuk. Ez volt az első olyan produktum, amiben már nagyobb részt tudtam kivenni, hiszen minden más számot a srácok már megírtak. Az, hogy ebből videó legyen, már nem emlékszem kinek az ötlete volt.
Sok tiszta énekkel, és spoken word-szerű elbeszélő rigmusokkal tarkítjátok a dalokat, milyen témákat próbáltatok megfogni a tételek szövegvilágával? Esetleg van-e valamilyen központi motívum, ami átível a kislemezen vagy mindegyik dal önálló jelentéstartalommal és üzenettel rendelkezik?
M: Persze. Igyekeztem összevonható, de külön-külön is értelmezhető szövegeket írni. Ezek közül a Falling Constellation és a Monochrome a korábbi énekesek munkája, én csak módosítottam, hogy jobban passzoljon a végső koncepcióba. Nem akarom megmagyarázni, hogy kinek mit mondjon a szöveg, hiszen ahány ember annyi interpretáció, de a sajátomról tudok beszélni. Számomra a Losing Ground a reménytelenség, a süllyedés. Onnan pedig különféle viszályokon, kétségeken keresztül haladunk az Ascension felé, ami már az újjászületés, újrakezdés, bármennyire is szívfacsaró a dolog. Olyan mint egy ember első levegővétele: fájdalmas. Ez ugye összeköthető a Tabula Rasa címmel, ami Norbi ötlete volt. De mint mondtam, mind külön-külön is értelmezhető és lehet, hogy kontextusból kivéve teljesen mást mond a hallgatónak. Összességében azt mondanám főleg személyes és nagyon emberi problémákkal foglalkozik az EP, amihez szerintem jól passzol a spoken word és a tiszta ének is.
Az Ascension eddig a leghosszabb dal, amit valaha írtatok, egy igazi monstrum egy elég szívfacsaró végkifejlettel. Mivel még nem jelentkeztetek összefüggő tételcsokorral, azért talán érdekes lehet, hogy milyen szerkesztési szempontokat vettetek figyelembe, amikor összeállítottátok a kislemez dalait, figyeltétek-e a kohéziót, cél volt-e egy nagyobb, „epikusabb” lezárás? Hogyan érzitek az Ascension leltárra vesz mindent, ami Sirens Chant?
G: Nekem ez a szám személyes kedvencem, talán azért is mert ez volt az első amit közösen készítettünk el. Mikor megkapta a végleges formáját szerintem nem is volt kérdés, hogy ez lesz az anyag “záróakkordja”, egyszerűen adta magát.
N: Hossza ellenére talán ez volt a legkönnyebben megszülető dalunk. Sose írtam még ilyen hosszú számot, kezdetben erről se hittem volna, hogy ez lesz belőle, aztán előbb-utóbb azon kaptuk magunkat, hogy már 8 percnél járunk vele…2015 júliusában akkor álltam neki felvenni a lemez anyagát, amikor már véglegesnek hittük az anyagot, mégis rengeteg újabb ötlet jött elő a felvételek során és szinte a lemez elkészüléséig formálódtak még a számok. A lemez megírásánál részemről nem volt különösebb koncepció, és mivel ez az 5 szám is csak több év alatt készült el, így szerintem nem is nagyon álhatott volna emögött koncepció, mert annyi minden történt azóta velünk, de végül mégis úgy gondolom, hogy összeállt egy egésszé. Ehhez Márk szövegei nagyban hozzátettek, de végighallgatva az albumot az elejétől a végig zeneileg is van egy íve szerintem, és tart valahonnan valahová. Én úgy vélem, hogy az Ascension, amiben tényleg szívünk-lelkünk benne van, méltó lezárása a lemeznek, és ezzel együtt a zenekar eddigi korszakának is, mely után talán tiszta lappal léphetünk tovább.
2016-ban mennyire igyekeztek majd színpadra vinni az anyagot? Mik ilyen tekintetben a terveitek?
ZS: Minél több helyen szeretnénk végre megmutatni magunkat az elkövetkező időben, továbbá nagy meglepetésünkre meghívást kapott a zenekar az idei Rockmaratonra, tehát ha valahol, akkor ott biztosan ott leszünk.
D: A többiekkel ellentétben nekem még nem volt egy fellépésem se, de mindennél jobban szeretnék színpadra állni ezzel a bagázzsal!
M: Nagyon rég koncerteztem utoljára és teljesen más stílusban. A mostani is nagyon közel áll hozzám, de kicsit tartok az első fellépéstől, hiszen ez számomra egy új világ és másképp kell kifejeznem magam. Nagyon várom a koncerteket és remélem sok is lesz, de azért kicsit tartok is a dologtól. :)
N: Mindenképp szeretnénk minél több helyre eljutni vele, és minél több emberhez eljuttatni, amin évek óta dolgoztunk már. Bízom benne, hogy erre lesz is lehetőségünk.
Kicsit más vizekre is terelve a szót, a Black Hourglass nagylemeze nagyot dörrent 2013 végén, mivel színtérileg Pécsett ők állnak hozzátok talán a legközelebb, ezért adódik a kérdés, hogy ti hogyan viszonyultok a Szétfoszló Ég, Szélre Várhoz? Illetve, ha van itthon esetleg olyan hazai csapat, amelynek a munkásságát különösen elismeritek, akkor melyik az?
G: Már régóta figyelem a munkásságukat a srácoknak. Még abból a korszakból ismerem őket, mikor hero.com néven futottak és mindig is szerettem, amit csináltak.
A Szétfoszló Ég, Szélre Várral először 2013-ban Rockmaratonon találkoztam még megjelenés az anyag megjelenése előtt. Miután végignéztem a koncertet úgy éreztem, hogy már ezért megérte ott lenni a fesztiválon. Ezután természetesem nagyon vártam az albumot, ami nem okozott csalódást. Rajtuk kívül nagyon kedvenc még a Petofi, Stubborn, de szerintem sorolhatnám jó sokáig, mert az elmúlt években rengeteg tehetséges zenekart ismertem/ismertünk meg itthonról.
ZS: A Szétfoszló Ég, Szélre Vár a mai napig nagy kedvencem, továbbá az új Petofi lemez is elég gyakran forog nálam.
N: Nagyon régóta ismerem személyesen is a srácokat, és minden elismerésem az övék az említett lemezért. A bemutatkozó anyagukat még kicsit kiforratlannak éreztem, de a Szétfoszló ég, szélre vár nagyon magasra tette a lécet.
Szerintem egyébként meglepően sok ígéretes zenekar lett az utóbbi időben a hazai színtéren, szinte havonta jelennek meg jobbnál jobb lemezek ami mindenképp örömteli dolog. Csak hogy néhányat említsek a teljesség igénye nélkül azok közül, akiknek a munkásságára felkaptam a fejem, azok például a Stubbornos fiúk, Anderson Pose-ék, Petofiék, Orient Fallék, Silent Homesék, Anchorless Bodiesék, de szerencsére tényleg lehetne még folytatni ezt a felsorolást.
Végül pedig mivel 2016 igencsak izgalmasnak ígérkezik, szeretnénk megkérdezni tőletek, hogy Idén mely lemezeket várjátok a legjobban? Esetleg van-e olyan zenekar, akit szívesen megnéznétek Magyarországon?
D: Az idén eddig megjelent anyagoktól kicsit többet vártam volna. Többek között az új Dream Theater és ATB anyaggal sem békéltem meg teljesen, szóval nem igazán tudom, hogy mit várjak a későbbiekben. Az új AVL-re viszont biztosan tudom mondani, hogy kíváncsi vagyok. Koncertek? Talán augusztusban AAL+Plini.
M: Az új Stubborn anyag hihetetlenül keményre sikerült. Nagyon várom az EP-t. Amit megnéznék az a Behemoth, mert tavaly Rockparton lemaradtam róla.
G: Talán az új Amia Venera Landscape, amit leginkább várok idén, de például az új Architects is jónak ígérkezik. Illetve reménykedem benne, hogy kapunk valamit a The Arusha Accord-tól is. :)
ZS: A hamarosan megjelenő AVL és Cult of Luna anyagot is nagyon várom már. Koncert ügyben pedig rettenetesen sajnálom, hogy a Deafheaven kihagyta idén Magyarországot. Nagyon megnéztem volna őket.
N: Mindenképp megemlíteném én is az évek óta készülő Amia Venera Landscape anyagot, de emellett nagyon várom még a visszatérő Thrice lemezt, Architectsék új albumát, a szeptemberben érkező 7. Norma Jean nagylemezt, és ha jól tudom Igorrrnál is készül már valami, amire nagyon kíváncsi leszek. Közülük bárkit szívesen megnéznék hazánkban, de Zsombihoz csatlakozva egy Deafheaven koncertnek is nagyon örülnék.
A kislemezhez pedig gratulálunk! Egyben pedig köszönjük, hogy az interjúra rendelkezésünkre álltatok!
N: Köszönjük szépen a gratulációt és az interjút is, valamint, hogy a Nuskullon debütálhattunk a bemutatkozó lemezünkkel!
