2015. május 12.
A sludge, doom és groove metal körökben fiatalnak mondható (a jelenlegi felállással 3 éve működő) Blackhoney végre eljutott arra a pontra, hogy 2013-as reményteljes Kneel Down című EP-jét végre az ilyenkor rendszerint érkező nagylemezzel folytathassa. A Karma Saliva című nagylemez pedig hamarosan meg is jelenik, de addig is a srácok úgy gondolták, hogy bemutatnak egy dalt még a nagylemez premierjét megelőzően, amelyhez a Nuskull Magazin örömmel társult partnerként. Egy ilyen megjelenéshez illően pedig egy elég részletesnek mondható interjút készítettünk a csapattal, amelynek olvasása után nem csak jobban megismeritek a zenekart és a benne játszó tehetséges zenészek ízlésvilágát, de betekintést nyerhettek a Karma Saliva elkészülésébe, a felvétel hátterébe, valamint a srácok tapasztalataiba is. Az interjú végén pedig meghallgathatjátok az első dalt az új nagylemezről, a Death Row című tételt, amely egyben a negyedik dal a lemezen. Olvassátok el a srácokkal készült mélyinterjúnkat, valamint hallgassátok meg az interjú végén a dalt! Íme a több mint öt percen át döngölő Death Row!
A Blackhoney facebook elérhetősége.
Sziasztok, fiúk! Mivel mondhatni ez az első szereplésetek a Nuskull Magazin hasábjain, és mivel egyből premierrel nyittok az olvasóinknak, ezért szeretném, ha mindenekelőtt mielőtt belevágnánk a közepébe, hogy mutassátok kb. be a zenekart, hogy kik is vagytok, mikor kezdtétek el a közös zenélést a Blackhoney név alatt és miért ezen a sludge/doom/groove metal vonalon indultatok el?
Feri: Szervusz! Viszonylag fiatal zenekarnak titulálnám magunkat, ugyanis ebben a formációban 3 éve zenélünk, de a Blackhoney már előtte is létezett egy másik basszusgitárossal és egy teljesen más zenei iránnyal. Holit már gyerekkorom óta ismerem és pont az elmúlt napokban beszéltük, hogy már 10 éve zenélünk együtt. Balázst pár éve ismertük meg Holival, mikor is egy koncerten ő csinálta a hangosítást az akkori zenekarunknak. Először engem csábított el a Blackhoneyba Bazsi, majd hónapok múlva a basszusgitáros poszt megüresedése után Holi is képbe került és jóformán innentől vagyunk azok, akik. Azt, hogy miért ezen a vonalon indultunk el, mi sem tudjuk konkrétan, egyszerűen ezek vagyunk mi. Nyilván a műfajból adódóan mind a hárman szeretjük a hasonszőrű muzsikákat, de most már inkább metal zenekarnak mondjuk magunkat, mint stonernek vagy doomnak.
Meséljetek egy kicsit arról, hogy zenei jellemfejlődésetekre mely zenekarok, illetve előadók voltak a legnagyobb hatással? Kik inspirálnak bennetek? A hazai szcénából kik az igazán nagy kedvencek?
Holi: Itthonról számomra az abszolút kedvenc a debreceni Hatred Solution. De hazai top zenekarok számomra még a Neck Sprain, főleg a Heavyweight anyaguk, vagy a nyíregyházi Strangel, az Early Morning Vision is nagy hatással volt rám, ja meg persze a Subscribe. Sajnos a hazai metál szféra annyira nem tükrözi a zenei ízlésem. Az abszolút favorit, amit bármikor képes vagyok hallgatni és már sok gondon át volt kísérőm az a Pantera. Külföldről még a The Dillinger Escape Plan (főleg a korai munkásságaik), a Meshuggah, Into the Moat meg az efféle betegebb zenék varázsolnak el teljesen. De van, hogy egy egész hétre Miles Davis-re lazulgatok. Így ez a zenei káosz halmaz, ami a teljes, végső képemet adja. Szinte mindenből képes vagyok valamit tanulni vagy ötletet meríteni.
Feri: Én már nem is emlékszem, hogy mi volt rám a legnagyobb hatással. Az első „kedvenc” zenekarom 12 éves koromban a System of a Down volt, erre emlékszem! Azóta, meg utána persze nagyon sok zenekart megismertem és mindig más és más volt rám hatással. Nagyon sok zenét hallgatok; Muddy Waterstől a Panteráig, Björkön át mindent szeretek, ami számomra zene. Itthonról talán akik valami igazán különlegeset és maradandót alkottak, az az Isten Háta Mögött szerintem. De emelem kalapom a Subscribe és a Neck Sprain előtt, és a hazai post-rock istenek, a Pozvakowski előtt is. Inspirációt tekintve pedig mindig is azok a zenekarok és emberek inspiráltak, akik mertek valami újat alkotni, de megőrizték az adott műfaj zenei gyökereit és értékeit.
Balázs: Édesapám és nagybátyám mindig is nagy metálosok voltak, és így születtek azok a VHS felvételek is, amikor a szoba közepén pörgök egy műanyag gitárral a kezemben, utánozva a videoklipben látott hosszú hajú bácsikat. Ezáltal mondhatni pelenkás koromban eldőlt, hogy a rock/metál zenei világ lesz a legmeghatározóbb hátralevő életemben. Az első műfaj, ami igazán mély nyomot hagyott bennem, az a grunge volt. Pearl Jam, Alice in Chains, Nirvana, Melvins, stb. Majd később szintén elvarázsoltak a lassabb, vagy éppen olykor gyorsabb mélyre hangolt riffek is, mint például Down, Pantera, Gojira, stb. Hazai zenekarok közül nálam a Neck Sprain az egyik nagy kedvenc. Iszonyatos riffelések, kiabálások és csépelés… Azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Az Apey & the Pea trio is szeret tanítani a színpadon, csípem őket is, volt is már szerencsénk játszani velük. Valamint hogy még egyet említsek, a Grand Mexican Warlock zenekar, akik igazán „érdekes” zenét játszanak. Persze ezt jó értelemben értve.
Mi a véleményetek a hazai stoner/sludge/doom/groove vonalról? Mik a céljaitok?
Balázs: Vannak jó zenekarok és törekvések, hogy minél népszerűbb legyen maga a műfaj illetve a zenekarok ami egy szuper dolog, viszont ennek ellenére nehéz áttörő sikereket elérni. Lehet ezt fogni arra, hogy nem érdekli az embereket, vagy éppen arra, hogy pénz kell hozzá, vagy akármi. Mindenki szeretné, hogy az a zenekar, amiben játszik, ismert és elismert legyen, de sokszor nem azt látjuk hogy segítenék egymást a zenekarok, vagy a zenekarokat a szervezők, hanem megy az áskálódás, a fika, meg az ócsárlás. Valaki nem képes elismerni azt, ha valami jó, vagy őszintén örülni más sikerének… ez is bosszantó szerintem. Mindenképpen bele kell kötni, vagy csak a rosszat leírni. Na, de ha már itt tartunk, valami jót is mondjak, ne csak a tipikus magyar pesszimista kesergés. Nyilván ismerünk sok olyan zenekart is, akik hasonlóképpen vélekednek a dolgokról, mint mi. Segítünk egymásnak, kontaktokat cserélünk, szállást kerítünk külföldi zenekaroknak… vagyis ott segítünk, ahol tudunk.
Feri: Ezek a műfajok a meglátásom szerint egyre jobban kerülnek a felszínre és pár netes portálnak hála, egyre több ember ismerheti meg. Szerintem sosem lesz a műfaj egy mainstream kategória. Nem egy könnyen befogadható stílus, bár sok mostani zenekarra ráhúzzák, hogy stoner meg doom, akik kanyarból sem hallottak például Winoról vagy a Saint Vitusról. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a műfaj egyre szélesebb körben terjed itthon, ami megosztja a véleményeket, de ez így van jól.
Holi: Őszintén mondom, hogy nekem nagyon nagy rálátásom nincs erre a vonalra. Igazából mikor bekerültem a zenekarba, engem éppen nem érdekelt, hogy hogyan nevezik ezt a muzsikát. Tetszett és élvezettel csináltam, csinálom. Az EP és az LP között érezhetően hatalmas a távolság. Az LP-t személy szerint nem tudnám bekategorizálni, míg a Kneel Down-ra rá lehet húzni bizonyos stílus jegyeket. Nem tudom már, hogy kitől és hol hallottam, de én a zene terén ezt vallom: kétféle zene van. Ami tetszik, meg ami nem tetszik. Amit mi csinálunk, az nekem nagyon tetszik és mérhetetlenül élvezem. Minden alkotói vágyam ki tudom benne élni. Az meg már csak szerencse, hogy nem csak a saját, hanem Feri és Balázs örömére is. Közös cél, hogy ezt a vonalat tovább építsük. Nagyon ráéreztünk egymásra és mind a hárman nagyon motiváljuk egymást. Nekem a személyes célom, hogy ezt az örömzenélést folytassuk. A jövőben szerintem ettől az anyagtól még sokkal-sokkal többre vagyunk képesek.
A fotót Szepesi Bogi készítette.
Március 3-án a legendás Crowbar előtt léptetek fel Debrecenben a Roncsbárban, milyen élmény volt ez számotokra?
Balázs: Én tulajdonképpen a kedvenc gitárosommal, és mondhatni a kedvenc zenekarommal játszhattam együtt. Óriási élmény volt egyáltalán látni őket élőben, pláne hatalmas megtiszteltetés játszani velük egy színpadon. Abszolút közvetlenek voltak, talán egy kicsit fáradtak, ami érthető a folyamatos turnézás miatt, és még pár szót is tudtunk velük váltani. Örök élmény marad az tuti!
Feri: Miután letisztázódott, hogy mi toljuk előttük, fel sem fogtam a dolgot. A koncert előtti egy hétben végig csak a bulin járt az agyam, aztán mikor elkezdtük a show-t, minden gátlásom elszállt. Ez köszönhető a színpadon lévő komfortérzetnek és a fasza hangosításnak. Először csak páran néztek meg minket, majd a buli végére szép számmal begyűltek az emberek. Találkozhattunk Kirkkel, lőttünk is egy közös fotót és egy pár szó erejéig a dobos Tommy Buckley-val is sikerült beszélgetni. A zenekar eddig legnagyobb élménye volt, reméljük lesz még lehetőségünk ilyen kaliberű zenekar előtt játszanunk!
Holi: Felejthetetlen, eszméletlen és a fellépés előtt már-már katartikus. Ahogy közeledett a koncert, egyre jobban paráztam tőle. A szűkebb környezetemnek is sikerült ezzel az agyára menni. De szerencsére, mint általában, az első lepengetett hang után sikerült észhez térnem. Részünkről szerintem egy nagyon korrekt buli raktunk le aznap este. Szerencsére ebben mások is megerősítettek bennünket. A Crowbar koncert utána meg már csak hab volt a tortán. Sajnos túl sokat beszélgetni nem tudtam a fiúkkal, amit már bánok. Azért remélem még sok hasonló pozitív élményben lesz részem zenei pályám során.
Idén voltatok pl. Szatmárnémetiben is, milyen érzés külföldön játszani? Szívesen megragadjátok az ilyen lehetőségeket?
Holi: Már másodjára fordultunk meg Szatmárnémetiben, első alkalommal a La Damburi nevű fesztiválon játszottunk a The Idoru társaságában. Na az is egy olyan emlék számomra, amit soha az életemben nem fogok elfelejteni. Idén egy klubbulira voltunk hivatalosak. Szerencsére jól sikerült az is. Ez a milyen érzés külföldön játszani pedig annyira nem jött át, mivel az emberek zöme magyarul beszél arrafele. Annak viszont nagyon örülök, hogy sikerült kis hazánk határain kívülre is eljuttatni a zenénket. Rajta is vagyunk, hogy több szomszédos vagy akár távolabbi országot is meglátogatunk, de ezeknek a dolgoknak a részletei most még nagyon ködösek. Egyelőre a nagylemezre koncentrálunk és arra, hogy itthon amennyire csak lehet, megmutassuk azt és magunkat.
Balázs: Érdekes módon a határokon kívül van, hogy sokkal jobban megőrülnek az emberek egy koncert alkalmával, mint itthon. Most ha kifejezetten Szatmárnémetit vesszük, az ottani emberkék hatalmas szívvel fogadják a magyar zenekarokat. Eddig kétszer voltunk, és mindig őrületes buli kerekedett. A legelső alkalommal az Idoru előtt játszottunk egy fesztiválon, ahol a koncertünk alatt a tömeg iszonyatosan csépelte egymást, circle pit is volt, és nyilván ennek láttán mi is sokkal jobban megőrültünk. Minden lehetőséget megragadunk, amit csak lehet nyilván, pláne ha ilyen bulikon kell játszani, ahol ilyen hálás a közönség.
Tavaly a Hands of Doom válogatáslemezén megjelent a Fangs című dalotok, amit egy hazai amerikai futballcsapatnak írtatok. Mesélnétek kicsit a dalról és a készülésének a körülményeiről? Ez a dal szerepelni fog a nagylemezen is majd?
Feri: A hajdúszoboszlói Rhinos csapat keresett meg minket, hogy írjunk nekik egy indulót. Megtisztelő volt, mert konkrétan minket akartak. Maga a dal egy tipikus ösztön nóta, nem agyaltunk rajta, csak jött. Nyilván a csapat vezetői elmondták, hogy mik a koncepciói és egy próba után már tudtuk is tálalni nekik a nótát. Mi is és ők is meg vagyunk elégedve a végeredménnyel, jó kis élmény volt a zenekarnak. A dal nem fog szerepelni a nagylemezen, ugyan már a lemez nótái akkor is megvoltak javarészt. A Fangs egy felkérés volt, amit szívesen elvállaltunk és koncerteken ugyanúgy toljuk és tolni is fogjuk a nótát.
Ha már szóba is került a nagylemez, akkor beszélgessünk főként a hamarosan megjelenő, Karma Saliva című debüt nagylemezetekről! Mikor kezdtétek el írni a dalokat? Úgy tudjuk több tétel már korábban megíródott, csak az íróasztal fiókjának mélyét nyomta. Kb. mi volt a koncepció, mire számíthatunk zeneileg és mi az üzenet, amit át akartok adni az egyes dalokkal?
Balázs: Az előző hangzónk befejeztével rögtön írogattuk az új számokat. Egy-két dal már megvolt ugyan a Kneel Down kislemezünk felvételének idején is, végső alakját viszont csak később nyerték el. Ahogy írtuk a dalokat, akarva-akaratlanul is sikerült egy koncept lemezt összehoznunk. Valahogy adta magát az egész. Az egymás után következő számok sorrendjének miértje, valamint a hozzájuk tartozó dalszövegek is. Szavakba önteni, valamint leírni, hogy miről szólnak az egyes dalszövegek vagy számok, nem tudom. Ha egyben végighallgatja a lemezt az illető, akkor vagy belekerül egy hangulatba, ami által érhetővé válnak a zenei váltások és a szövegvilág, vagy egyáltalán nem ragadja meg. Mindenkinél másképp fog lecsapódni.
Januárban vonultatok stúdióba, miért pont a debreceni MMP Studiót választottátok? Meséljetek kicsit a felvételekről és a tapasztalataitokról!
Holi: Én úgy emlékszem, hogy először Balázs vetette fel az MMP Studiónak az ötletét. Sok alternatívát végiggondolva pedig itt tettük le a voksunkat. Azt kell mondjam, hogy ilyen elégedett saját felvétellel még nem voltam. Pisti és Moszi hozzáállása pedig példaértékű és vérprofi. A basszussávokat három nap leforgása alatt sikerült rögzíteni. Teljesen sikerült elfelejtenem azt, hogy hol is vagyok és mit is csinálok, egyáltalán nem voltam lámpalázas. Rengeteg új tapasztalattal jöttem ki onnan. Mind zeneileg és technikailag. Ez a felvétel szerintem nagyon nagy erősítő hatással van/volt a mi kis családunkra.
Balázs: Sokáig keresgéltünk, és igazából nem a referencia, inkább a szimpátia és a környezet miatt választottuk őket. Én nem szerettem volna, ha elmegyünk egy olyan stúdióba ahol kurva sokat kell fizetni azért, hogy megmondják, hogy szóljon a gitár, a dob meg minden, valamint a hangmérnökök teljes mértékig a saját ízlésükre formázzák az anyagot, vagy hogy úgy szóljon a lemezünk mint minden második zenekarnak Magyarországon. És itt most inkább a masterelésre gondolok, valamint a tipikus csattanós dobhangokra és a szénné editált gitárokra. Pisti és Moszi a kezdetektől fogva érezte a zenekart, és ahogy haladtunk előre, ők is teljesen a magukénak érezték a számokat és tudták mit akarunk. Megvalósították a hangzást, amit szerettünk volna. A felvételek mindig nyugodt körülmények között zajlottak. Kávé, cigi, hülyéskedés, vagy éppen komolykodás. Az otthonos környezet, és az ő hozzáállásuk is sokat segített abban hogy ki tudjam magamból adni azt, amit el akarok mondani az egyes ének, vagy gitártémákban. Az egyik számunkban van egy effekt, ami talán egy kőkalapács hangjához hasonlít, ami egy vas szeget ver bele egy barlang falába. Ezt a hangot nyilván le lehetett volna tölteni bárhonnan jó minőségben, vagy ehhez hasonlót, de mi ragaszkodtunk hozzá, hogy Feri adja ki ezt a hangot valamilyen eszközzel. A két denevérfülű azonnal rákattant, és elkezdték megfejteni a stúdió ajtó rácsának a lecsengését, amit egy vasrúddal és fa baseball ütővel egyszerre püfölt Feri. Zseniális a két csávó : D
Ki tervezte az album borítóját? Meg vagytok elégedve a végeredménnyel? Szerintünk jól tükrözi a zenekar zenei világát, ti hogy vélekedtek?
Feri: A borítót a ThisShit-es Juhász Máté grafikus barátunk tervezte. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, így úgy éreztük, hogy ő tudná a legjobban visszaadni a zenei világunkat egy képben. A végeredménnyel teljesen meg vagyunk elégedve és a legelejétől fogva közösen álmodtuk meg az egészet. Máté amúgy is kijárt próbáinkra és bátran mondhatom, hogy mindig élvezettel volt kint. Így a zenénk ismeretének tükrében ő volt a lehető legjobb választás.
A mai premierünk tárgya a Death Row című dal, amely az első tétel, amit bemutattok a nagylemezről. Miért pont ezt választottátok első bemutatandó tételnek? Mi a dal mögött az üzenet, mennyire ad betekintést a majd érkező nagylemez zenei világába?
Balázs: Amikor erre a kérdésre került sor, hogy mi is legyen az első dal, amit teljes egészében megmutatunk, mindhárman egyöntetűen a „Death Row”-ra szavaztunk. Ez a negyedik dal a lemezen, az album érzelmi közepe, ebben a számban minden megtalálható, ami az album egyes számaiban is. Ez alatt értem a különböző hangulatú zenei részeket, valamint a szövegvilágot.
Blackhoney – Karma Saliva lemezbemutató EVENT: Manőver / Frogshow / Phaidon / Blackhoney (lemezbemutató)
Tartatok lemezbemutató koncertet? Ha igen, akkor mit lehet tudni róla?
Balázs: Május 30-án a debreceni Roncsbárban fogjuk először megmutatni teljes egészében a kis szörnyecskénket. Aznap este a Phaidon és a Frogshow társaságában fogjuk tolni, a buli pedig ingyenes lesz. 20:00 kor van kezdés, a Blackhoney pedig 23:00 kor kezdi el koptatni a színpadot.
Idén mely lemezeket várjátok a legjobban? Illetve, ha lehet, mely zenekartól szeretnétek új matériát hallani?
Holi: Azt hiszem, hogy a Gojira idén fogja kiadni az új nagylemezét. Na, azt nagyon várnám. Egyébként sajnos a legtöbb zenekar, amiket gyakran hallgatok már feloszlottak (See You Next Tuesday, Animosity stb.). Én elég furcsa zenehallgató vagyok, nem feltétlen a legújabb zenéket veszem elő. Pl. a Dillingernek az Option Paralysis c. albumukat is most vettem jobban górcső alá. Első nekifutásra nem nagyon tetszett, de azóta ez változott. Amúgy nekem nagyon gyors ez az internetes világ, egyszerűen nem is vagyok képes követni a napról napra megjelenő, újabbnál újabb zenéket. Nekem ’98-ban senki nem mondta, hogy a Meshuggah az djent-et játszik, mikor ezzel szembesültem csak pislogtam, hogy ezt így nevezik. Manapság meg sorra jönnek ki a belőlük kisebb-nagyobb sikerrel merítő zenekarok, hogy nesze: djent.
Feri: Számomra az idei év nagy várós lemeze az új Slayer! Iszonyú kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak össze Gary Holttal és ismét Bostaph-al. A már kidobott két dalt rongyosra hallgattam és várom a többit is. Nekem mindig is a Bostaph-os lemezek tetszettek jobban, ha lehet ilyet mondani. Azokra a lemezekre tökéletes példa, hogy ha újítani akarsz valamit a zenéden, cseréld le a dobosod. Bostaph az egyik nagy példaképem és szerintem az egyik legváltozatosabb és technikásabb thrash metal dobos. Ettől független a régi lemezeket is imádom és tisztelem és nélkülük nem lennének azok, akik. A Slayer mellett pedig még várom a soron következő Deftones, Lamb of God és Gojira lemezeket is!
Balázs: Egy új Neck Sprain hangzót simán el bírnék viselni, no de ez nem ilyen egyszerű.
2015-ös tervek? Videóklip szóba került már köztetek?
Balázs: Természetesen. Folyamatosan tervezgetjük, még az idén várható egy klip, de hogy melyik számból fog készülni és mi a koncepció, az maradjon meglepetés : )
Mi a részünkről már nagyon várjuk a debütlemezeteket, reméljük kiugró sikert tudtok vele aratni! Emellett köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltatok! Az olvasóinknak pedig azt ajánljuk, hogy hallgassák meg itt az interjú végén a Blackhoney debüt nagylemezének első dalát, a Death Row című tételt!
