Hallgasd meg a Bury What’s Left debüt nagylemezét, a The Fall of Mant!

A júniusi hónapot is egy újabb premierrel kezdi a Nuskull Magazin szerkesztősége, ezúttal örömünkre szolgál, hogy a Hope Dies With Age című, az Anchorless Bodies és a Dryvia oldalán kiadott split után újra vendégünk a Bury What’s Left legénysége. A mai nap apropója pedig nem más, mint a pár hónapja beígért The Fall of Man című nagylemez megjelenése, amelyhez partnerként társult be az NSk egy interjú keretében. Amellett, hogy kicsit boncolgatjuk a zenekar eddigi tevékenységét, igyekszünk rávilágítani a lemez fontosabb sarokpontjaira is, főleg a témavilág, a hangzás, a korong szövegkörnyezete és pár szakmaibb jellemző került a középpontba. Ehhez a zenekar készségesen a rendelkezésünkre bocsátott egy promó anyagot, amelynek köszönhetően kellően ki tudtuk boncolni nektek előre a lemezt, de az igazán lényeges pontokat így is meghagytuk a zenekarnak, hogy rávilágíthassanak a The Fall of Man körülményeire. A lemezhez kellemes perceket kívánunk, illetve mellé olvassátok el a Nuskull Magazin interjúját a csapattal, hogy teljes legyen a kép az év egyik legbravúrosabb hazai megjelenéséről!

Bury What’s Left: FACEBOOK || BANDCAMP || YOUTUBE

Sziasztok, srácok! A mai nap mindenképpen egy mérföldkő a csapat életében, hiszen végre megjelent a debüt nagylemezetek, a The Fall of Man! Mióta bemutatkoztatok, ez már sokadik megjelent hanganyagotok, ezért talán kezdhetnénk azzal, hogy mi áll e mögött az erős alkotói vágy mögött? Illetve ki a fő dalszerző a csapatban?

Tomi: Üdvözlünk mi is mindenkit! Talán azért tudunk gyorsan dolgozni, mert nincs konkrét zenekar. Hárman vagyunk, így könnyebb haladni. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megírom a zenei alapot, felveszem, átküldöm Petinek, ő pedig kb. egy óra múlva már dalszöveggel, feldemózva küldi is vissza a dalt. Majd az egész legvégén jön Gergő, felbőgőzi, és meg is vagyunk. Szóval alapvetően nagyon gördülékenyen megy a munka. Ez a lemez is nagyjából másfél hónap alatt kész is volt.

Peti: Az erős alkotói vágy mögött semmi különösebb dolog nincs. Szeretünk dalokat írni. Amíg van bennünk olyan gondolat és érzelem, amit ki akarunk adni magunkból és az eredmény számunkra hiteles, addig így fogunk tenni. A dalokat Tomi írja, nagyon ritkán számszerkezetileg néha beleszólok a dalokba, hogy itt ott legyen vége vagy ez a téma 2x vagy 4x menjen le. De a zenekar zenei agya egyértelműen Ő.

Idén főként aktivizáltátok magatokat, hiszen szerepeltetek egy dallal a Dryvia és az Anchorless Bodies oldalán a Hope Dies With Age című spliten. Kinek az ötlete volt az a kislemez, és miért azt a dalt választottátok ki, hogy felkerüljön rá?

Peti: Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennünk, zenekarokban, amikor a Dryvia és az Anchorless Bodies fellépett az A38-on. Összefutottunk és beszéltük, hogy mivel bírjuk egymás zenéjét és emberileg is jól kijövünk egymással, ki kéne dobni egy közös splitet. Semmi hátsó marketing által vezérelt szándék nem volt a dologban. További tervek voltak, hogy a split anyagot megkoncerteztetjük, de mivel a BWL jelenleg még nem színpadképes, így ezt az ötletet ideiglenesen elvetettük.

Tomi: Egyértelmű volt, hogy szeretnénk részt venni a dologban. Akkor két dalunk volt készen, ezt éreztük erősebbnek, ezért ez került fel a splitre.

Ezután nem sokkal megjelent a korábban beígért Art Is Dead című kislemezetek, mesélnétek kicsit a mögötte meghúzódó koncepcióról? A borító ötletét a mai napig mosolyogjuk.

Tomi: A borító érdekes sztori :) Először azt találtuk ki, hogy legyen sima fehér aztán kész, semmi pompa. Közben már agyaltunk a Fall of Man borítóján is, ekkor kerestem meg Vékony Zsoltot, akinek az egyik képét már egy régi zenekarom borítójánál használtuk. Megtaláltam a képet, amit szerettem volna a lemezhez, de aztán találtam egy másikat is, egy régi, lelakott épület fala, rajta rettenetesen szarul ráfirkálva, hogy “Ön foscsavaró”. Úgy gondoltam ez eléggé kifejező lehet az Art Is Dead koncepciójához, csináltam egy vázlatot, elküldtem viccből a Petinek, aki természetesen beleszerelmesedett. Végül nekem az már sok lett volna, így rábeszéltem a Petit erre a másik ötletre.

Peti: Koncepció annyi volt, hogy a művészet halott. Persze ez így elég erős túlzás, de sajnos egy olyan időszakban, amikor a zenészek szögre akasztják a saját zenekaraikat és tribute-ozásba kezdenek, mert nagyobb a felvevő réteg és a befolyó pénz, a közönséget nem érdekli, csak hogy részegen valami ismerős jól bejáratott dallamot üvölthessen,  amikor profit- és sikerorientált zenekarok lepik el a színteret, működő zenei gazdaság nélkül, és tapossák egymást a földbe egy fesztiválfellépésért, egy igénytelen és értékeket nem ismerő generációnak, amikor a „haver” zenekarok egymás háta mögött fikázzák egymást és irigykednek a másik sikerére, mert aki 2 lépésnél tovább jut mint te, azt már „nyomja” valaki… na… ott picit nálam is elszakadt az a bizonyos cérna… főleg amikor elmész egy zenekar koncertjére, akik szívvel-lélekkel a saját gondolataikat adják elő és ott vagytok 4-en, 5-en… na ezek a dolgok mellett nem mindig tud az ember szó nélkül elmenni… Persze nem feltétlenül mi vagyunk a leghitelesebb zenekar itthon, akiknek ezt a témát, ilyen formában boncolgatnunk kéne. De megtettük. Az, hogy az üzenet eljut-e bárkihez is és meg is érkezik-e a megfelelő helyre, az már más kérdés. A borítóra több tervünk volt, de talán ez jellemzi legjobban a dalok mondanivalóját. És igen, van benne egy kis keserédes humor, ami jól jellemzi, hogy hol is tartunk most. Persze emellett vannak nagyon jó és kitartó zenekarok és kezdeményezések, de pozitív tartalmú dalokat írni nem hinném, hogy sokat fogunk.

Alapvetően a dallamos hardcore és a metalcore mezsgyéjén keveredik a zenétek, a The Fall of Man pedig a zenekar eddigi legerősebb anyaga. Hogyan készült ez a lemez? Mik voltak a fő inspirációk?

Tomi: Amikor elindult ez az egész, akkor az volt az elképzelés, hogy csináljunk dallamos hardcore-t, aztán hamar kiderült, hogy nem biztos, hogy sikerülni fog. Még az első anyagnál talán érezhető volt, hogy az akarna lenni, de mostanra már nincs is nagyon törekvés erre. Amikor elkezdtük írni a lemezt, volt egy fajta koncepció a fejemben, hogy most mivel most több a dal, talán több dologhoz lehetne nyúlni. Talán lehetne egy fokkal változatosabb, mint az előző anyagok. Így jöttek képbe a zongorás dolgok is például. Vagyis az inkább úgy, hogy Peti mondta: “Jó, ez dal is fasza, de kell csömör, zongorás dal is”. Aztán lett csömör, zongorás dal :) Nem igen tudom már, mik voltak az inspirációk. Természetesen azok a zenék, amiket hallgatok, hatnak arra, amilyen témákat írok. Mostanában rengeteg egy szál gitáros amerikai folk zenét hallgatok, Noah Gundersen utolsó albuma például elképesztően jó, de kétlem, hogy a Fall of Manre hatott volna :)

Peti: Anno amikor elkezdtük az egészet, egy stúdió projektnek indult az egész. Akartunk írni egy dallamos hardcore anyagot. Ez már ott érezhetően bukásra volt ítélve, hogy én például nem hallgatok dallamos hardcore zenekarokat (a La Dispute nem tudom mennyire tartozik ide, de azt szeretem), és a hardcore színtérnek se vagyunk tagjai. Szóval nem tudom mennyire tudtuk hitelesen hozni a színtér elvárását, már ha van ilyen, de jó érzés volt megcsinálni a „There Is No Solace in the End” anyagot, és a visszajelzések is pozitívak voltak. Onnantól kezdve már nem érdekelt minket, hogy milyen stílusú lesz, amit csinálunk. A lényeg az volt, hogy legyen „csömör”. Én főleg a The Chariot – Long Live, a Fear Before The March Of Flames – Always Open Mouth és a Burst – Origo albumaival hoztam hangulatba magamat az énektémák megírása előtt.

A dalok általában úgy készülnek, hogy Tomi átküldi a zenei alapot és otthon a kis alaplapra integrált hangkártyámmal ráüvöltözök, visszaküldöm neki a nyers sávokat, ő sűrű szentségelések közepette csinál belőle egy hallgatható demo mixet, amit addig hallgatunk és módosítunk, míg a végeredmény mind a kettőnknek tetszik. Amikor pedig elérkezettnek látjuk az időt (ez általában akkor van amikor meló mellett tudunk kis szabad időt szakítani), Tomi felutazik Budapestre és egy rendes mikrofonnal, a DreadWolf próbateremben felüvöltözöm a dalokat, ő megkeveri és az utolsó két esetben elküldjük a kész sávokat és a keverést Siminek, hogy ő nyomja meg rá az Amerika gombot.

Ha már itt tartunk, Pencs Tamás ugye az Absent Distance egyik fő dalszerzője, a Bury What’s Left pedig egy merőben más zenekar. Áprilisban kiraktátok a Defeater feldolgozását facebookra, ő mióta éli a hardcore dallamosabb ágát? Hogyan sikerül a két zenekart összeegyeztetnie? Ugyanez a helyzet Petivel is, hogyan oldjátok meg ezeket?

Tomi: Egyik zenekarom, projektem sem igazán aktív mostanában, szóval annyira nem nehéz. Főleg, hogy a BWL tényleg az a zenekar, amivel csak akkor foglalkozunk, ha kedvünk van hozzá, vagy időnk engedi.

A dallamos hardcore-t nem tudom mióta élem :) Volt egy rosszabb időszakom, akkor éjjel nappal Touché Amoré-t hallgattam, talán azóta.

Peti: Egyszerűen. Az első anyag után volt pár hónap szünet, amíg Tomi az Absent-tel lemezt írt meg koncertezett. Amikor ennek vége lett megírtuk a második anyagot és így szépen sorjában a többit.

Kicsit kollektívabb kérdés, de hogyan látjátok a hazai dallamos hardcore jelenlegi helyzetét? Nagyon sok zenekar tevékenykedik jelenleg ebben a műfajban, ti is több csapattal vagytok barátságban (elég csak a splitet felhoznunk). Mit láttok benne pozitívnak, és mi az, ami szerint szerintetek nem jó irányba halad a hardcore hazai dallamosabb értelmezése?

Tomi: Egyre több fasza zenekar jelenik meg, ez mindenképpen pozitívum. Rengeteg zenekar van itthon is akiket szeretek és hallgatom őket.

Peti: Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk állapítani, legalább két-három turnét le kellene tolnunk az érintett zenekarokkal, hogy lássuk az Ő, a közönség és más zenekarok hozzáállását a dologhoz. Részemről az Anchorless Bodies és a Dryvia zenekarok zenéjét szeretem. Ezen kívül van sok jó zenekar a színtéren, akiknek a létezésüket és a zenei teljesítményüket elismerem, viszont nem hallgatom a zenéjüket, mivel nem az én ízlésemnek való. Ettől függetlenül tök jó, hogy vannak és tolják. A napokban főleg a Torn from Earth EP-jét hallgattam a legtöbbet, mert gecirekurvajó lett.

A ma megjelenő debüt nagylemezetek felvételei és utómunkálatai egészen májusig elhúzódtak. Meséljetek kicsit a felvétel körülményeiről, mi ment a legkönnyebben, mivel gyűlt meg legjobban a bajotok, illetve kivel dolgoztatok együtt a korongon!

Tomi: A zenei alapot itthon, egyedül játszottam fel, szóval az viszonylag könnyen ment. Az éneket együtt vettük fel Petivel, nagyjából 3-4 óra alatt kész is voltunk, szóval még könnyebben ment, majd a legvégén a bőgőfelvétel Gergővel, ahol szintén nem volt különösebb gond. A keveréssel kicsit meggyűlt a bajom, nehezen jutottam a végére. Aztán elküldtük Siminek a cuccot a No Silence-be, masterelésre. Már az Art Is Deadet is ő csinálta, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezt a fázist most is rá bízzuk. Most kicsit a keverésbe is besegített a végén, helyrerakta amit elrontottam, szóval innen is nagy pacsi neki :) Ahogy már korábban említettem, a borítóban pedig Vékony Zsolt volt a segítségünkre.

Peti: A felvételek nagyon hamar megvoltak. Az éneket például 3 óra alatt felrántottuk a próbatermünkben. A keverés és a master tartott sokáig, mivel kerestük azt a hangzást ami mindannyiunknak tetszik és illik is a lemez és a dalok hangulatához.

Peti már ecsetelte, hogy titkolt szándékkal a Norma Jean 2010-es Meridional c. lemezének a hangzását kívántátok megcélozni. Hogyan érzitek, ezt mennyire sikerült elérni?

Tomi: A Petinek fogalma sincs, milyen hangzást akartunk megcélozni. De alapvetően elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Mindenképp egy sötétebb tónusú dolgot akartunk kihozni, szerintem sikerült.

Peti: Ezek a törekvések az utolsó pillanatban jöttek. :) Alapból nem ez volt a terv. Nekem nagyon tetszik, ahogy szól. 100%-osan meg vagyok elégedve Simi teljesítményével.

Hogyan tudnátok összefoglalni a lemez témavilágát? Eddig elég színes és kiemelten üzenetközvetítő zenekarként ismerhettünk meg benneteket, amely egyre inkább kikarcsúsodott az Art Is Dead EP-n. Most milyen tematikájú szövegekkel találkozhatnak a hallgatók a The Fall of Manen?

Peti: A lemez arról szól, hogy van 7 férfi, akik egyik napról a másikra megölik azon közösség tagjait, aminek eddig tagjai voltak. Nőt, gyermeket, mindenkit, majd az egész várost, ahol eddig laktak, porrá égetik és szétszélednek. A lemez innentől kezdve a 7 szereplő bűnhődését mutatja be. Azt, hogy mi inspirálta őket ezen szörnyű tettre, egy következő anyagban szeretnénk megmagyarázni. Ez a lemez kivételesen nem szól másról, csak a bukásról és a bűnhődésről. A témát főleg Darth Vader és egyéb olyan negatív karakterek adták, akik mind valamilyen esemény vagy esemény sorozat áldozataként váltak azzá, akik.

A dalokon jól hallani, hogy sokkal átgondoltabbak, mint az első kettő EP tételei, az idén megjelent dalaitok jóval letisztultabbak, mint a tavalyiak. Több a lassú rész, és néha már-már lírikusnak mondható hangvétel. Miben változott a dalszerkesztésetek? Mintha meglenne a The Fall of Man dalain a törekvés, hogy még többet és változatosabbat mutassatok magatokból. Nem mondható nagynak a váltás, de tényleg mintha új oldalaitokat ismernénk meg. Mit gondoltok erről?

Tomi: Igen, ahogy említettem valamilyen szinten tudatos volt. Tempókban is igyekeztünk változatosabbak lenni, igazából most tényleg a nagyon lassú dolgoktól a blastbeateken át minden belefért.

Peti: Mivel teljesen eldobtunk magunktól minden stílusi megkötést, így úgy gondoltuk, hogy kipróbálunk pár olyan dolgok, ami nem feltétlenül megszokott tőlünk. Volt, amit elvetettünk, de ami mindannyiunknak tetszett azt meghagytuk. Így van ez a dallamos énekkel, a szövegmondással és egyéb témákkal, amik az előző anyagokon eddig nem kaptak helyet…

A The Fall of Man dalcsokra mintha minden eddigi anyagotoknál jobban összpontosítana az atmoszférateremtésre. A Hope Dies With Age spliten már hallottunk titeket billentyűvel is operálni, de itt több dalban is, pl. az intrónak minősülő Wall of Souls-ban vagy a Last Night-ban is előkerül a zongora. Sőt, a Nauseating Pain című dalban (és a zárótételben is) mintha a kortárs dallamos hardcore zenekarokhoz hasonlóan ti is poszt-rock-szerű gitártémákhoz nyúltatok volna, de még sorolhatnánk. Hogyan látjátok ti ezt a kérdést, a The Fall of Man dalai mennyiben fejlődtek ebben a szegmensben a korábbi számaitokhoz képest?

Tomi: Igen, ennél a zenekarnál nekem mindig is a hangulaton volt a hangsúly. Sok helyen vannak szőnyegszerű gitárok, ahol tényleg nem is az számít, mi történik a hangszeren, hanem hogy mennyit ad hozzá az atmoszférához. Mondtuk korábban, hogy most sok minden belefért, de van egyetlen egy szűrő, ha valami egy picit is vidám, akkor az kuka :) A post-rock pedig nagy szerelem mindannyiunknál.

A Dreams of the Free World elejének hallgatása közben hirtelen a Converge egyik legkörberajongottabb dala, a Sadness Comes Home, illetve annak pár röpke témája jutott az eszembe. Hogy álltok egyébként a zenekarral, hatással van rátok a munkásságuk?

Tomi: Néha hallgatom őket, de nem mondanám magam nagy rajongónak.

Peti: Részemről szeretem és tisztelem a Converge munkásságát. Nagyon örültem, amikor meghallottam ezt a pár témát a Tomitól. Ha tudatosan nem is, de tudat alatt biztos, hogy hatással van ránk a zenekar, hiszen ösztönzi az embert, hogy olyan dolgokat merjen belevinni a zenébe, amiket korábban nem mert.

A tiszta ének egyre többször fordult elő a The Fall of Man dalain, mint bármikor korábban. Igyekeztek ennek a mértékét növelni a későbbiekben vagy megtartjátok egyelőre, mint csak színesítő eszközt és nem adtok nagyobb teret ennek?

Tomi: Inkább nevezném ezt dörmögésnek, mint éneklésnek. Már a saját részeimet. :) Úgy voltunk vele, hogy ha nem teljesen szar vagy vállalhatatlan a végeredmény és hozzátesz valamit, akkor legyen. Ha adja magát egy ilyen téma, akkor biztos lesz még hasonló, de természetesen nem kell óriási dallamokra számítani.

Peti: Egyáltalán nem terveztünk dallamos éneket a lemezre. Csak úgy magától jött. A jövőben se tervezünk nagyobb teret adni neki. Ha dalírás közben a dal hangulata megköveteli, akkor, ahogy írtad, színesítő eszközként alkalmazni fogjuk.

A záró tétel egy több mint hét és fél perces monstrum lett. A The Tale of Seven Ravens mintha ténylegesen leltárt képezne arról, hogy miről is szól a Bury What’s Left. Mit gondoltok zeneileg erről a dalról? Nem gondoltátok esetleg, hogy merész vállalkozás lesz egy ilyen hosszú dallal előrukkolni?

Tomi: Ez teljesen véletlenül lett ilyen hosszú. Annyi a lényeg, hogy írtam két eléggé hasonló dalt, ráadásul ugyanabban a tempóban. Aztán kitaláltunk, hogy legyen egy dal az egészből, ne válasszunk a kettő közül. Egyébként így utólag hallgatva a dalt tényleg igaz, amit mondasz, valóban nagyjából minden benne van amiről ez a zenekar szól.

Peti: Ez a dal korábban két külön dal volt, de a mondanivaló és a hangulat miatt egybe gyúrtuk. Nem nagyon van mitől félnünk. Olyan dalokat adunk ki amilyeneket akarunk és ez a legszebb az egész zenekar működésében.

Nagyon hatásos spoken worddel zárul a lemez, kb. mikor íródtak meg a sorai? Mi a sorok mögöttes tartalma? Miért döntöttetek egy ilyen lezárás mellett?

Peti: A spoken word a The Tale of Seven Ravens megírása után készült el. Ebben a dalban az utolsó megmaradt férfi a 7 közül elmeséli a történetüket. Nem bánja meg a tettüket, csak abban reménykedik, hogy az ok, amiért ezt tették, újra a feledés homályába merül. Valamint hogy akik arra a sorsra jutnak, mint ők, mihamarabb feloldozást kaphatnak, ami nem más, mint a halál. Ahogy már írtam, egy következő anyagban szeretném elmesélni, hogy mi volt az a felső hatalom, ami arra kényszerítette őket, amit tettek.

Tervezitek, hogy a lemez fizikai hanghordozón is megjelenik? Esetleg egy klippel számolhatunk a későbbiekben?

Tomi: A fizikai megjelenést én nem erőltetném, klipet viszont tervezünk. Nem tudjuk melyik dalra, azt se mikor lesz ez, de szeretnénk nagyon.

Peti: Amennyiben lesz igény a fizikai formátumra úgy lehet, hogy készítünk, de részemről felesleges pénzkidobásnak tartom, amíg nincs rá igény. Klipet szeretnénk csinálni viszont ez anyagi és időbeli problémák miatt most sajnos eléggé távoli tervnek néz ki.

Kicsit így lazításként a végén: idén mely lemezeket várjátok a legjobban? Ér hazai kiadványt is mondani!

Tomi: Most nem annyira vagyok képben milyen lemezek jönnek majd. De ha már korábban említetted a Defeatert, róluk tudom, hogy készül valami új és nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.

Peti: Mivel kijött a Rolo Tomassi új lemeze, én erre az évre már megkaptam mindent, amit szerettem volna. De kíváncsian várom a Lakossági Palméri vezetésével létező Szelepes zenekar nagylemezét, hogy jól lefikázhassam, valamint ha idén kijön a Billognak valami cucca, abba is biztos, hogy belehallgatok, és bár tarot kártya vetéssel se lehet megjósolni az Orient Fall lemez megjelenését, de ha az idénre esik, biztos, hogy azt is meglesem.

Amellett, hogy köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltatok az interjúhoz, először gratulálunk az egészen erős nagylemezes bemutatkozáshoz! Ha még van, amit el szeretnétek mondani a lemezről, merchről, vagy esetleg üzenni szeretnétek az olvasóknak, akkor azt most mindenképpen megtehetitek!

Tomi: Köszönjük szépen, és köszönjük mindenkinek, aki akár csak belehallgat a lemezbe. A Bandcampről ingyen le lehet majd tölteni, a régi anyagokkal egyetemben.

Peti: Köszönjük a lehetőséget. Akinek nem tetszik a lemez, az csináljon jobbat.

 BURY WHAT’S LEFT – THE FALL OF MAN

BURY WHAT’S LEFT BANDCAMP

NSK AJÁNLÓ: A lemezt meghallgathatjátok a zenekar bandcamp oldalán is, de itt a The Fall of Man című nagylemez nem csak meghallgatható, hanem ingyenesen le is tölthető. A termékeny zenekar minden eddigi anyagát megtalálhatjátok itt. Töltsétek bátran!