2024. szeptember 11.
Alig több mint egy év telt el a tavaly nyári Barázdák EP óta, és a Bipølaris máris egy új anyaggal kecsegtet. A győriek következő kiadványa szintén egy EP lesz, amiről ma itt a NuSkullon debütál az első új szerzeményük, a Falak. A dal a bandától eddig megszokott zeneiséget viszi tovább, vagyis dühös, indulatos hardcore-alapokat, felettébb körmönfont és fifikás szövegekkel és hangszereléssel megspékelve, de azért van egy különleges ismertetőjegye is. Mégpedig az, hogy
vendégeskedik benne Veres Gábor, a Watch My Dying énekese,
akinek egyébként ez egy héten belül már a második megjelenése, miután a WMD épp a múlt hétvégén adta ki az új albumát, az Egyenes kerülőt. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a két zenekarnak nem is ez az első kapcsolódási pontja, hiszen a Bipølaris tavaly egy nagyrészt instrumentális, basszusgitárcentrikus feldolgozást is kihozott az esztergomiak Holtsúly című dalára, ami szintén rajta lesz a leendő új kislemezükön.
A Falak szövegét az utóbbi évek egyik leginkább ikonikussá vált hazai falfirkája és sajtófotója ihlette, erről a Bipølaris frontembere, Németh Attila „Soma” ezt meséli:
Még 2022-ben, amikor a régi Dürert elkezdték lebontani, beakadt egy kép a fejembe, amit a a Telexen láttam, a képpel kapcsolatban pedig egy érzés. Ez az érzés inkább a haraggal kevert gyűlölet és megvetés volt, hogy ebben az országban bármit megtehetnek velünk… Ez volt az egész iromány epicentruma, ez képezi a dal utolsó pár sorát. 2023-ban egy bősárkányi reunionból hajnalban hazafelé született a fejemben a kántálás, mikor el- és külföldre költözött barátokkal találkoztam és azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha nem menekülne el mindenki a jobb élet reményében.
Aztán az elmúlt évek egy kicsit szélesítették az antipátia spektrumát:
A folyamatos hazugságok a munkáltatóktól, a COVID alatt a munkaviszonyom megszüntetése, az élelmiszer- és üzemanyagárak, a hiteláradat miatt egyre romló életszínvonal tulajdonképpen szolgasorsba taszítja az itthon élő embertársaimat, és a legszörnyűbb az, hogy semmi sem elég. Lerothad az egészségügy, tönkreteszik az oktatást és azzal együtt a gyermekeink jövőjét.
Kénytelen vagyok kiemelni, hogy ez nem kifejezetten pártspecifikus. Sokkal inkább haragszok az önkéntesen vállalt vakságra és arra, ahogy ehhez rengeteg magyar polgártársunk örömmel asszisztál, mert hallgatni és bólogatni baromi kényelmes. Menetelünk a hétköznapok egyre sivárabb, szegényebb útvesztőjében, ellehetlenítve, betegen, amíg egyszer már csak lábunk sem lesz. Ott állunk majd romjainkban szegregálva, kibelezve, mint a régi Dürer. Ez egy olyan magunkra szórt átok, amit ha hagyunk kiteljesedni, a fiatalok fogják a legjobban megszívni. Mi ez, ha nem a saját karmánk apátiával végzett transzplantációja a jövő generációjára?
Ahogyan ez a sor megszületett, azonnal tudtam, hogy kinek a légcsöven kitódulva lenne a legvelőtrázóbb. Ezúton is hatalmas köszönet Veres Gábornak a Watch My Dyingból! Pergessétek az Egyenes kerülőt!
Az új dal felvételeit és hangzását a Bipølaris basszere és házi stúdióguruja, Kis Ádám egyengette, a számhoz készült koncertezős klip pedig a SignalitFilm műhelyéből gördült ki.
A zenekar következő koncertje október 4-én lesz a Dürerben, ahol fellép a No Martyr Collective-hez tartozó összes testvérzenekaruk (Beerzebub, Devoid, Witchthrone), valamint a szintén győri Phrenesis is.
Koncertfotó: Vitéz Marcell
Falfirka fotó: Bődey János – Telex