2017. május 21.
A 2010-es évek egyik legjobb hardcore punk-zenekaraként tarthatjuk számon a Hanoi brigádját, akik már lassan-lassan 10 éve koncertezik körbe Európát és országunkat, illetve szállítják nekünk a jobbnál-jobb lemezeket. A 2014-es Látóképek megjelenése óta elég sok minden történt a zenekarral, tagcserék, illetve az új EP-jük, amit Csak egyszer éltünk címmel jelentetnek meg, és aminek apropóján készítettünk egy interjút a zenekar énekesével és gitárosával, Szabókával és Kótival az elmúlt évekről, koncertezésről, hardcore-ról és persze az új anyagról. Jó olvasgatást kívánunk és persze alul meghallgathatjátok a cuccot, menjetek rá, mert nagyon erős!
FACEBOOK || SPOTIFY || ITUNES || YOUTUBE || BANDCAMP
Sziasztok srácok! Elég régen szerepeltetek utoljára a Nuskull hasábjain. Bevezetésként meséljetek egy picit arról, mi történt veletek a Látóképek megjelenése óta, milyen volt felvenni az új lemezt? Elég ritka egy hardcore punk-zenekartól, hogy a Supersize-ban dolgozna, miért döntöttetek mellettük?
Szabóka: Helloka! Először is köszi a lehetőséget az EP promozására és persze köszi mindenkinek, aki elolvassa ezeket a sorokat és/vagy meghallgatja a dalokat. A Látóképek 2014 végén jelent meg, azóta elég sok víz lefolyt a Dunán. :)
Az elsősorban kiemelendő dolog a zenekar életéből a tagcserék. 2015 januárjában csatlakozott hozzánk egy régi barátunk, Kiss Ádám (Touch, Contra), második gitárosként. Majd 2015 októberében Olivér disszidált mind az országból, mind a bandából. Helyére Demjén Ádám érkezett, akit már jól ismerhettek nem kisebb zenekarokból, mint a Semmi Komoly és a New Dead Project (meg persze a Barackca), jelenleg pedig a Warrenből. Másodsorban több koncertet is lenyomtunk itthon és külföldön is, többek között egy 10 napos mediterrán turnét (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália), amire nagyon büszkék vagyunk. Meghatározó élmény volt. Harmadszor pedig rengeteg időt töltöttünk az utóbbi másfél évben a próbateremben az új számok gyakorlásával, az utóbbi másfél hónapban pedig azok rögzítésével.
Kóti: Kívülről talán kevésbé tűnhetett mozgalmasnak az elmúlt 1-1,5 évünk, de ez az idő az új tagokkal való összecsiszolódásról szólt, aminek eredménye a most megjelenő Csak egyszer éltünk EP.
A felvételekkel kapcsolatban elsősorban nem az volt célunk, hogy mindenáron a Supersize-ban rögzítsük. Inkább Dexter személye mellett tettük le a voksunk, akivel az előző lemez munkálatai alatt nagyon jó kapcsolatunk alakult ki zenei és emberi téren is. Így egyértelmű volt, hogy visszatérő vendégek leszünk nála. Továbbá Kisádinak sem volt újdonság Dexterrel dolgozni a Touch EP felvételei miatt, Dobosádi pedig az isten tudja hanyadik felvételét készítette most vele, a New Dead Projektes múltjából kifolyólag. Szóval egyáltalán nem ritkaság, hogy a hardcore punk szintérről a Supersize-ban vesznek fel zenekarok :)
Hogyan zajlik egy Hanoi-dal megírása? Jammelgetős zenekar vagytok, vagy van esetleg egy fő dalszerző a csapatban, aki összerántja a dalokat, témákat?
Kóti: Az Ádámok beszállása a zenekarba eléggé felpezsdítette az alkotói folyamatokat. Általában Szasza vagy én viszünk le komplett számokat, amiket aztán Ádám a saját szájíze szerint gatyába szed a dobtémákat és ritmusképleteket illetően. Ezeket a számtorzókat fel szoktuk venni telefonnal (punk), hogy Szabóka tudjon rá szöveget írni, ha van kedve. De általában nincs kedve, szerintem inkább valamilyen külső/belső tapasztalás, egy sztori, vagy impresszió szokott átkattintani valamit az agyában és ekkor kapja el az ihlet. Ezért a szövegek a legvégén szoktak rákerülni. Kiss érkezésével végre két gitárral tudunk számot írni, szerintem kurva jól zenél és remek ötletei vannak. Pont ott színez ki egy-egy témát, ahol mi már kifogytunk az ötletekből, szóval ő egyfajta hab a tortán. Ezután persze még közösen 3x átírjuk az egészet, de kb. valahogy így néz ki a folyamat.
A Hanoi szövegvilága a maga nyersességével együtt azért magában hordoz egyfajta nihilizmust is. Mik határozták meg az új kiadvány témáit, mik inspirálnak (vagy demotiválnak) egy-egy sor megírásakor? Szabóka írja a szövegeket egyedül?
Szabóka: A nihilizmussal vont párhuzammal nem értek egyet, ugyanis mind egyénileg, mind zenekari szinten próbáljuk tudatosan élni az életünket, irányítani, szervezni a dolgainkat. Viszont abban megegyezhetünk, hogy mindig is a saját utunkat jártuk és ha ez összekapcsolható valamilyen szinten a nihilizmussal, akkor ám legyen :)
Erre az anyagra nagyrészt minden szöveget én írtam, kivétel ez alól a Tánc, ami Kótival közös gyermekünk. Néha becsípődik nálam egy-egy téma vagy gondolat, amin képes vagyok napokig-hetekig filózni és a legtöbb szöveg ebből a burokból esik ki végül. Egyébként a szövegek témája és a kör, amivel foglalkoznak, elég széles skálán mozog (mint eddig a legtöbb anyagunkon): a globális problémáktól a személyes vívódásokig, amiket egyébként ugyanúgy sokan átélnek, csak esetleg más perspektívákkal.
Általában sajnos kampányszerűen írok dalszövegeket, csak akkor kezdek neki, ha már a többiek nagyon baszogatnak és már tényleg csak a dalszöveg hiányzik egy dalból. Viszont ilyenkor általában elkapom a flow-t és elég hamar összerakom a szükséges sorokat.
Kóti: Szerintem sem kimondottan jellemző a nihilizmus a szövegvilágunkra. Ugyan van egy két sötétebb hangvételű szám, de ezek inkább dühös ordítások a világba, és nem hiábavalóságot hirdetnek. Szerintem a személyes fejlődésünk és a szűkebb környezetünk jobbá tétele javíthat azokon a rossz dolgokon, amiket megéneklünk és ezt az előremutató szemléletet a szövegeink is visszatükrözik.
Az új anyagon néhol már-már rock’n’rollos témákat is hallhatunk, ezek az ötletek honnan jöttek, volt esetleg valamilyen különleges inspiráció, zenekar ezekre? A női vokálokat kinek köszönhetjük?
Kóti: Öregszünk, vagy nem tudom. :D Mi is éreztük a számok írása közben, hogy ez egy fokkal rockosabb hangvételű anyag lesz, biztos sok Rock Rádiót hallgattunk, hahaha. Engem különösebben nem zavar, most csak így ez jött belőlünk. Nem szoktunk azon agyalni, hogy vajon tetszeni fog-e a hallgatóságnak, vagy hogy ezek a számok hogy viszonyulnak a régiekhez, csak csináljuk, amiben örömünket leljük. Még azt sem tudom mondani, hogy a két új tag hozta ezt a színt a zenekarba, mert gyakorlatilag egymást lovalltuk bele a csörgődobos, kettőnégyes őrületbe. Elég tág zenei palettán mozgunk a zenehallgatást illetően, ezért elképzelhetők még hardcore punk körökben szokatlan húzások a zenekartól a jövőben.
Szabóka: A női vokálok drága húgom tehetségét dicsérik, aki egyébként egy időben elég komoly szinten nyomta kórusokban. Régóta volt már szó róla, hogy egyszer majd featel egy felvételen, aztán most úgy jött ki a lépés, hogy be tudtuk adni a dolgot és tök fasza lett!
Több, mint 200 koncertetek volt már a zenekarral, több európai turnéval is. Mik voltak azok a legfontosabb tanulságok, amiket levontatok az elmúlt hét évben? Legyen az bármilyen zenéléssel kapcsolatos dolog.
Szabóka: A legfontosabb tanulság, amit most ki fogok emelni, kicsit közhelyesen hangzik, de mégis így van: csak előre! Ha lemegy egy szar buli, attól ugyanúgy felkel másnap a nap és csinálni kell, gondolj arra, hogy ezt is megélted és legközelebb már sokkal otthonosabban fogsz mozogni hasonló szituban. Ha pedig túl vagy egy jó koncerten, ne dőlj hátra, mert lesz még rosszabb (meg persze jobb is). Nem igaz az, hogy már csak jobb jöhet, viszont egyre inkább hiszek abban, hogy mindent meg kell élni, a rossz dolgokat is, hogy aztán majd a jót igazán tudd értékelni.
Másik fontos tanulság az, hogy mindenkinek kijár a megelőlegezett bizalom és az, hogy mi se okozzunk csalódást másoknak, próbáljuk a legjobb formánkat hozni, ha valaki ránk van utalva vagy segítséget kér tőlünk. Ezt most elsősorban a koncertezés, turnézás témakörre értem, de az élet minden területére igaz. Rengeteg jó fej, segítőkész emberrel ismerkedtünk meg az évek alatt és nagyon hálás vagyok azért, hogy ezeket átélhettem, és ez segít az esetek többségében abban, hogy próbáljak pozitívan állni az emberekhez (még ha néha nehezen is megy).
Kóti: Nekem a legfontosabb felismerés az volt, hogy ebből nincs kiszállás. Amikor nem koncertezel vagy a próbateremben zenélsz, akkor is biztos elfoglalja az agyad egy részét a zenekarod. Vagy azért, mert koncertet szervezel vagy intézed a háttérdolgokat, vagy mert az egyik szám megy a tegnapi próba óta folyamatosan a fejedben stb. Mindannyiunk életében meghatározó a zene, a koncertre járás, a zenélés, szóval annyi időt és energiát rakunk bele, amennyit csak tudunk és ez kurva jó, ráadásul mindezt a barátaimmal tehetem. „Felhők jönnek mennek, de az égbolt marad.” (by Demjén Ádám)
Ahogy azt az előbb említettük, többször voltatok már EU-turnén, tapasztaltatok esetleg bármi különbséget az ottani, illetve az itthoni koncertkultúrában, helyekben, emberekben?
Szabóka: Alapvetően magában a koncertkultúrában túl nagy különbségek nincsenek. Hasonlóan zajlik le egy koncert, mint itthon. Különbséget leginkább két dologban tudnék kiemelni.
Az egyik a szervezők a lelkiismeretessége. Itthon gyakran (tisztelet a kivételnek) annyiból áll a koncertszervezés, hogy az emberke meghívja a bandákat, elintézi a helyet, jó esetben összeegyezteti a backlinet aztán csókolom. Míg külföldön például alap az, hogy van kaja koncert előtt a zenekaroknak plusz sok esetben fogyasztási lehetőség is. Nem nagy dolgok ezek, de mégis más szájízzel mész haza a koncertről. Mi anno, amikor Debrecenben még csináltuk a This is Bihart, ezzel a hozzáállással szerveztük a bulikat és hidd el, hogy sokat dob a zenekarok hangulatán, hogyha érkezés után együtt a többi bandával le tudnak ülni megkajálni meg ha a színpad mellé be van nekik készítve egy zsugor ásványvíz és nem az üres kólás flakont kell koncert előtt töltögetni a budiban.
A másik különbség pedig az, hogy külföldön sokkal erősebb eszmeiség van a koncertek mögött. Ezt most arra értem, hogy erősebb például a közösségi érzés, a tenni akarás, a szerveződés a közös ügy érdekében. Ugyebár itt elsősorban DIY bulikról beszélünk…
A hazai közhangulat és politikai nívó, főleg a választások közeledtével egyre mélyebbre kerül. Ti, mint az ország egyik legnépszerűbb hardcore-punk zenekara, éreztek esetleg bármilyen felelősséget (akár teherként) abban, hogy – egy közhellyel élve- felnyissátok az emberek szemét a problémákra, esetleg megoldást kínáljatok? Szerintetek mi a felelőssége a punk színtér egészének ebben?
Szabóka: Én személy szerint nem érzem azt, hogy bárkinek is fel kéne nyitnom a szemét vagy bárkire is rá kéne erőltetnem az én politikai nézeteimet. Ma Magyarországon sajnos olyan szintű és mélységű problémák vannak, hogy aki nem veszi észre, az igazából nem is akarja. Azt viszont fontosnak tartom, hogy bátorítsuk az embereket és adott esetben egymást abban, hogy merjünk kiállni az érdekeinkért és az igazunkért, valamint, hogy merjünk beszélni a problémákról. Nincs olyan, hogy tabu téma, ez a világ faszsága. Ami tabu, arra sosem lesz megoldás. Se a politika nem tabu, sem a vallás, sem az, hogy bármilyen bajod van valakivel vagy épp saját magaddal. Ezekről a dolgokról beszélni kell.
Kóti: A punk zenéből a legfontosabb, amit leszűrtem magamnak, hogy mindig maradjak kritikus és soha ne fogadjam el fenntartások nélkül, amit épp a torkunkon akarnak lenyomni a politikusok. Minden problémát megpróbálnak úgy beállítani, hogy az emberek megosztottak maradjanak. Választhatsz A és B lehetőség közül, de a punk azt mondja, hogy létezik C megoldás, csak emelkedj felül és nézd objektíven a dolgokat. Ezt a hozzáállást szerintem bárki érezheti a dalainkban, aki elolvasta a szövegeket, de nem vagyunk egy túlságosan in your face banda. Egyértelmű, hogy ez a kormány szar, ahogy az előző is az volt, ez a rendszer is szar, de az előző is az volt, nekünk a feladatunk, hogy maradjunk emberek, bárki is dirigál, de az, hogy ki mennyire aktív politikailag, már mindenki személyes döntése.
Ehhez a kérdéshez kicsit kapcsolódva, ahogy arról már szó volt, a népszerűségetek egyre csak nő itthon. Most az lenne a kérdés, hogy ez bármilyen formában terhel vagy motivál-e titeket, akár az új dalok írása közben, akár koncerten? Hogyan élitek ezt meg?
Szabóka: Engem szövegírás közben se nem terhel, se nem motivál az, hogy hányan fogják elolvasni/meghallgatni az adott dalszöveget. Egy dolog érdekel, hogyha másnap felkelek és visszaolvasom akkor még tetszik-e. Ha igen, akkor lehet még belőle valami, ha nem, akkor kuka. Koncert szempontjából pedig nyilván az egy nagyon motiváló tényező, ha sokan vannak és főleg, ha képben vannak velünk kapcsolatban. Valahogy innen kéne megtanulnunk erőt átmeríteni azokra a bulikra, ahol ezek a tényezők nem jönnek össze. Ilyen esetekben sajnos hajlamosak vagyunk alulteljesíteni magunkhoz képest…
Kóti: Nagyon jó érzés, hogy ennyi figyelmet és pozitív energiát kapunk a közönségtől. Amikor elkezdtünk zenélni, nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással leszünk emberekre a zenénken keresztül, vagy inspirálni fogunk más zenekarokat. Ez óriási dolog, de ettől függetlenül nem érzem én se, hogy meg kéne felelnünk bármiféle elvárásoknak. Mi csak azt csináljuk, amit szeretünk és örülünk, hogy ez sokaknak bejön.
Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a magyar nyelvű szövegek írása a hardcore punk (és bármilyen egyéb műfajú) zenekarok körében. A ti (illetve a Téveszme-Petofi-Hanoi hármas) egyértelmű hatásotokon kívül szerintetek mi lehet ennek az oka? Van ennek komolyabb jövője?
Szabóka: Nem tudom, hogy ez a feltevés mennyire igaz, de ha így van, akkor örülök. A rockzene nyelve az angol, ez egy vitathatatlan tény. Viszont, ha valaki azt mondja, hogy jobban fejezi ki magát angolul, mint az anyanyelvén, az nekem gyanús. A magyar nyelvben nagyon sok lehetőség van, nagyon jó szövegeket lehet írni, de nem egyszerű. Nehéz eltalálni azt az arany középutat, ami se nem túl felszínes, ellenben nem túl művészkedős. Visszakanyarodva az eredeti kérdésre, amik mostanában rám hatással vannak magyar nyelv szempontjából, azok leginkább hip hop-dalok (elsősorban: Sör és fű, Akkezdet phiai, Funktasztikus).
Muszáj feltennem az örök sablonkérdést: milyen itthon a hardcore punk színtér, akár főváros-vidék, vagy bármilyen más viszonylatban? Kikkel szerettek játszani, melyek azok a feltörekvő zenekarok, akikre érdemes odafigyelni?
Szabóka: Azt vettem észre, hogy egyre csökken a különbség Budapest és a vidéki nagyvárosok között (vidéki kisvárosokban sajnos régen játszottunk). Ez szerintem leginkább annak tudható be, hogy nagyon sokan felköltöztek a fővárosba és egy csomó arccal találkozok egy Düreres bulin, akiket anno még valami vidéki koncerten ismertem meg.
Zenekarok, akikre érdemes odafigyelni… először is kiemelném Kiss két másik zenekarát, a Touchot és a Contrát, akkor ott van még a Tragic, nekik is nem sokára megjelenik az új EP-jük. Valamint még a Satellest szeretném megemlíteni, akikkel mostanában szerencsére egyre több közös bulink van.
Kóti: Szerintem egyre jobb a helyzet, van egy csomó zenekar és több vidéki bázis is, ahol már évek óta pörög a szintér. Kiemelném a veszprémi Szigonyt, ami egy nagyon állat vidéki punk klub.
Jelenleg Budapest európai szinten is jó helynek számít a zenei lehetőségeket tekintve. A fővárosban a hardcore punk életet pedig amíg olyan elszánt szervezők, mint a No Regret, a Tukker, az Emptiness booking stb. tartják életben, addig nem panaszkodhatunk. Hétről hétre jönnek külföldi bandák, szinte már szelektálni kell, hogy mire megy el az ember, annyi király koncert van.
A hazai színtéren elmondható, hogy mindenkivel jó kapcsolatban vagyunk, akikkel talán a legszorosabb a viszony és játszani is szoktunk együtt, mondjuk a Have No Clue és Wasted Struggle. A Touchra tényleg érdemes mostanában odafigyelni, nekem például nagyon bejön az Apey and the Pea, a Rákosi, a The Devil’s Trade is.
+1: Lesz valaha Hanoiban Hanoi koncert? :)
Szabóka: Az a poén, hogy le van szervezve egy koncertünk Hanoiba most szeptemberre egy Tajvan-Vietnam-turné keretein belül, amire a repjegyeket egy NKA-s pályázat keretein belül szerettük volna intézni. Sajnos buktuk a pályázatot, így nagy valószínűséggel a turnét is :( Egyszer talán összejön… :)
Köszönjük az interjút és sok sikert a továbbiakban!
Szabóka: Mi köszi még egyszer! Peace!
Kóti: Köszönjük a lehetőséget, csekkoljátok az új számokat!
A zenekart a közeljövőben egyelőre két helyen csíphetitek el, most pénteken, 26-án Debrecenben a This Is Bihar! feszten, illetve június 17-én Budapesten a Robotban.
A cikkben szereplő képeket Bodnár Dávid készítette.
