Fontos, hogy a zenélésben megtaláljuk magunkat, mi legyünk az, amit csinálunk - Premieren az Atlasz Alszik első EP-je
2022 őszén lesújtó hír érkezett az igényesebb földalatti gitárzenék egyik zászlóshajójáról: a Képzelt Város 17 év működés után szögre akasztotta a hangszereit, hatalmas űrt hagyva a honi lebegős posztrock porondján - amit többek közt talán majd a Törzs az idén megjelenő új lemezével betölthet. A KV kimúlásával azonban új élet sarjadt, és tavaly tavasszal bemutatkozott az Atlasz Alszik, a fedélzeten a Képzelt Város különböző szakaszainak énekeseivel, tehát Oláh Gergellyel (2007-2013) és Kovács Ákos Andrással (2013-2022). Ákos egyébként még a kísérletezős indie rockos Marionette ID-ban is alapító volt, szóval elég patinás a srácok cv-je ilyen szempontból.
A páros a bemutatkozással együtt ledobta első dalát, a Hiányzó darabot, ami kicsit olyan, mintha a Képzelt Város egy évfolyamra járt volna az Óriással és az IHM-mel. Júniusban kijött a második daluk, a Fele-fele, ami már egy fél fokkal jobban hajazott a megboldogult zenekar Hús érájára, ennek ellenére a fiúk leszögezték, hogy nem kívánják direktben tovább vinni az előd hangzását, olyan zenét fognak játszani, amilyen jön belőlük. Ekkor már azt is elejtették, hogy készülnek egy párszámos EP-vel, ami 2024-ről idénre csúszott, de most végre itt, a NuSkull hasábjain hallható először a két korábbi dalból + 4 új trekkből összeálló Lélegeztess EP. És hogy miért pont Lélegeztess?
Szinte magától értetődő volt, hogy emeljük az EP címévé ezt a szót. Az egyik legérdekesebb dal a lemezen, szövegében és témáiban is a kettőnk zenei világának sallangoktól mentes metszeteként gondolunk rá.
A zenekar emellett több fontos dolgot is megosztott velünk, például hogy mi az, ami miatt zenélnek, mi motiválja őket:
A zenélés egyfajta kapcsolódás a világ egy olyan részéhez amit nem igazán lehet szavakkal leírni, inkább csak érezni. Olyan mint egy kötetlen nyelv, amit ha kicsit is beszél vagy megért valaki, akkor boldog lesz tőle. Akár hallgatod, akár csinálod, szabaddá tesz és pont ez a szennyezetlen szabadság az, ami minket is inspirál.
Mennyire érzik másnak a kreatív folyamatokat most, mint a korábbi zenekaraikban, illetve hogy a nagyközönség vagy a saját maguknak való megfelelés dominál:
Sokban hasonlít a korábbiakhoz amit csinálunk, hozzuk a témákat, szétszedjük, megrágjuk, vagy épp félretesszük pihenni. Talán abban különbözik, hogy az elejétől kezdve más füllel hallgatjuk, inkább producerként, mint gitárosként vagy énekesként. Fontos, hogy a zenélésben megtaláljuk magunkat, mi legyünk az, amit csinálunk. Csak így lesz őszinte a dolog.
Meg természetesen, hogy milyen zenék inspirálják (vagy épp nem) őket:
Leginkább a csendet szeretjük. Elképesztő zaj van, ömlenek az online zenei hirdetések, a posztok és minden elérhető, pörög a világ, dolgozol, alszol, nincs idő levegőt venni. Néha olyan érzés, mintha egy a nyári nap sugaraitól felpuffadt kukászacskóban próbálnál mediterrán gasztronómiai élményt keresni. Néha pedig hosszan rá tudsz hangolódni valamelyik előadónak a világára. Elég vegyesek a zenehallgatási szokásaink, az új generációs popból és mainstreamből viszonylag kevés dolog köt le és az is csak röviden. Ha szól valami, az a rock vagy a jazz, de a klasszikus zene sem áll távol. Szóval minden, de egy-egy dal inkább az, ami megmarad a saját playlistben, az, amelyik zeneileg vagy mondanivalójában épp megérint.
Az Atlasz Alszik soron következő tervei közt szerepel a színpadra állás, és egy dobos bevétele is, úgyhogy hajrá dobosok (akiknek mondjuk nincs mellé még 5-6 egyéb projektje), addig pedig, amíg élőben nem adhatjuk át magunkat a srácok zenéjének, marad a banda első hat dala az amúgy kiváló stúdiós minőségben:
