Éléskarma – Debütál az Atom új kislemeze és klipje

A debreceni-berettyóújfalui Atom zenekart 2018 tavaszán alapította Pásztor Tamás énekes-gitáros (Gatsunami, ex-Pluto) és Méhes Károly dobos (ex-Pluto, ex-Hopetobelieve, ex-Sinners), majd év végén csatlakozott hozzájuk Szőke Richárd basszusgitáros (BetterThanEver, Boobstorm). A kaliforniai punkot játszó trió azóta eléggé termékeny: kiadtak két albumot, most pedig nálunk mutatják be Éléskarma című új kislemezüket. Tamás mondja róla a tudnivalókat:

Az Éléskarma a harmadik lemezünk a sorban a 2019-es Audiodopping és a 2020-as Slamasztika nagylemezek után. Az új anyagra öt dalt választottunk végül, amelyek szövegvilágban kicsit alternatívabbak, néhol kísérletezősebbek, elvontabbak. A tempón is tekertünk egy kicsit az előző két albumhoz képest. A dallamosságot az optimális Atom-értéken hagytuk.

A lemezről még szeptemberben érkezett meg az első előfutár, az Átjáró című dal, amelyhez klipet is forgattak a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontban az Atomic Mediával. Most pedig egy másik tétel, a Termék a polcon is kap egy vizuált, amit a zenekar frontembere készített egy új, itthon is újdonságnak számító módon, mesterséges intelligenciával. Erről Tamás ezt meséli:

Ennek az érdekessége maga a technika – az utóbbi hetekben, hónapokban robbant be az AI, azaz a mesterséges intelligencia által generált képek és animációk (lásd az új Architects-videót). Az AI music video egy új stílus lett, és már jönnek is az első ilyen videoklipek, borítók, amik hamarosan ellepik majd az egész tartalomgyártás területét. Dall-E, Midjourney, Stable Diffusion – ezek az egyelőre független kutatólaborok olyan mesterséges intelligenciát szabadalmaztattak, amelyekkel a szöveges leírásból vizuális tartalom generálható. A technológia nagyon gyerekcipőben jár még, van hová fejlődnie, de alapjaiban változtattja meg a művészeti világot.

Nagyon-nagy a vita ennek a művészeti értékéről, sokan azzal érvelnek ellene, hogy bárki tud utasítást adni a motornak, nem feltétlenül az a végeredmény, ami a fejben megszületett, és hogy túlságosan is érződik a végeredményen a nem emberi teljesítmény. Én ezzel ellentétben azt gondolom, hogy nagyon nehéz jó kódot írni, de ki lehet hozni az elvárást, az ügyesebb AI prompt engineerek pedig túl is szárnyalják még a saját képzeletüket is. Azokkal értek egyet, akik mellette vannak – ha a végeredmény érzelmeket vált ki belőled, akkor technikától függetlenül művészetről beszélünk.

Az EP felvételei, a keverés és a maszter is a Grenma Studióban készült Botlik Matyi (The Grenma, Kies) felügyelete alatt. Az Éléskarma már Spotify-on is hallgatható, továbbá limitált példányszámban CD-n is megjelent, és a Bass-Atom Records oldaláról megrendelhető. A borító, ahogy a zenekar egész grafikai megjelenése is, Tomster (Pastorbot Design) munkája.

A srácok ősszel élőben is bemutatják az új kislemezt: október 22-én a Counter Clockwise, a Helo, Zep! és a Kétes társaságában Hajdúszoboszlón a Rock Caféban, majd november 5-én a tízéves szülinapját ünneplő Kozmosszal Budapesten az Akváriumban.

Fotó: Bódi Attila