2017. október 12.
2015 után újfent a Nuskull Magazin hasábjain köszönthetitek viszont a dallamos hardcore és poszt-hardcore elegyében utazó Crashlander nevű fővárosi formációt. Az akkor megjelent egészen ügyes Dawn of the Living című EP óta viszont sajnos nem változott a zenekar helyzete: külföldi munkáknak és ösztöndíjaknak köszönhetően továbbra is egy mondhatni stúdióprojektként működik a csapat. A most megjelenő új EP, a Life Is Strange viszont újra bebizonyítja, hogy egy nagyon tehetséges zenekarról van szó, a kislemez a múlt és jelen impulzusait vegyíti, de elhint jövőbe mutató gondolatokat is fogós riffekkel és együtténekelhető témákkal.
A stúdiómunkák újfent Bodnár „Bogyó” Petivel készültek a Zsiráfban, a cél pedig mindenképpen az volt, hogy egy modernebb hangzást érjenek el a fiúk az előző EP-hez képest. A gitárfelvételek ismét otthon történtek, de Attila Owls Are Watching-os öccsének köszönhetően egy jó reampolós kört is mentek a srácok Bogyó stúdiójában. A dalok előkészítésében Nagyváradi Nelli segítette a fiúkat, amit a premier hasábjain is köszön a zenekar. A borító alapvetően a Crashlander tagjainak ötlete volt, a grafikai munkát viszont Juhász Lali készítette el, aki a videojáték-iparban dolgozik. A grafikán ismét felbukkan a csapat Deadlander nevű hőse pár elrejtett poén mellett, amit az ügyesebbek könnyen kiszúrhatnak.
Az öt új dalból kettő szám még anno a tervezőasztalon maradt demók ráncfelvarrásából született meg, vagy mondhatni született újjá: az egyik ilyen dal, az Alive egy beteljesült szerelemről szóló tétel, míg a Save Us egy közel tíz évvel ezelőtt írd demo aktualizálása lett. A kislemez címadója, a Life Is Strange egy korábbi Crashlander koncertdal újragondolása más szöveggel, illetve más szerkezettel: „a tétel a netes, korlátokat nem ismerő fényképes magamutogatásról, és az ebből törvényszerűen következő lelki bezuhanásról szól.” – állítják a fiúk. A birkaszellemiséget taglaló Reasons Unheard című dal viszont már teljesen új nóta, a különlegessége az, hogy a többi dallal ellentétben külföldön íródott. A kislemez végének bemutatására viszont mindenképpen átadjuk a szót a srácoknak:
Az utolsó dallal egyfajta hagyományt honosítunk – az előző EP utolsó dala is egy magyar nyelvű, melodikus HC ihletésű tétel volt. A lemezt most is így zárjuk, mindezt megcsavarva még annyival, hogy egy akusztikus José González nóta által ihletve a „Keresztek” című dallal vezetjük le a lemez fáradalmait. így igyekeztünk megint egy energiadús dologgal zárni, és egy nagyképű mic droppal aztán jól magára is hagyni a hallgatót. (Aki ezt a dalt amúgy az album címével, koncepcionális ihletésével is összerakja, az vendégünk egy nagy vállveregetésre!)
Hallgassátok meg a Life Is Strange-et, és kövessétek be a zenekart facebookon:
Facebook || Crashlander