DALPREMIER: hallgassátok meg az egri Riverfalls új dalát, a Waitin’ for the lightot!

A zenekar facebook elérhetősége || A zenekar soundcloud elérhetősége

Az egri elsősorban dallamos metalban utazó Riverfalls zenekart ezen a héten pénteken mutattuk be nektek a Bemutatjuk rovatunkon belül. Akkor azt ígértük, hogy a fiúk bemutatkozó kislemezének, a Waitin’ for the lightnak a harmadik dala a Nuskull Magazin hasábjain fog debütálni, a mai este pedig eljött a pillanat, hogy bemutassuk a fiúk harmadik dalát, a kislemez címadó tételét, amellyel teljessé is válik az EP hanganyaga. A dallal kapcsolatban a zenekar gitárosát, Gyöngy Bencét szólítottuk meg, hogy beszéljen nektek egy kicsit a dal hátteréről: „Nem tartom jónak a dalszövegekről való beszámolást ugyanis úgy gondolom, hogy mindenkinek tud mást jelenteni, mindenki a saját érzései, emlékei alapján tudnak vagy fognak tudni azonosulni vele. Azonban ha mégis kellene egy pár soros jellemzés, akkor azt tudnám mondani, hogy ez a dal egy elkeseredett, megtört, tanácstalan hangulatban született, sokszor dacos és nosztalgikus közérzetű. Az üzenete pedig az, hogy rá kell ébredni arra, ami körülöttünk van. Meg kell próbálni kitörni belőle nem szabad beletörődni, mert akkor semmi nem változik. Egy tanács, egy ráeszmélés arra, hogy van megoldás. Semmi sem változik, ha csak merengünk a történteken és hagyjuk, hogy az idő elteljen felettünk.” Ezek után tényleg nincs más hátra, minthogy belefüleljetek a Last Day és a Savior című dalok után a kislemez címadó dalába is, a Waitin’ for the light-ba, íme:

RIVERFALLS – WAITIN’ FOR THE LIGHT