2024. május 29.
Friss dalt mutat be készülő második nagylemezéről a Pennhurst. Az itt a NuSkullon debütáló Üres báb már a harmadik előzetes az albumról, a másfél éve közzétett Szörnyszülött és a tavalyi klipes Újjáéledt után. Az új számokból kitűnik, hogy a zenekar kicsit megreformálta és modernizálta a hangzását, hiszen míg az első albumon leginkább a nu metal és kiváltképp a Korn öröksége adta az irányvonalat, az új dalok már simán párhuzamba állíthatók a kortárs metal(core) vonulattal, például az Architects frissebb dolgaival is.
Az Üres báb hátteréről a banda énekese, Csárádi Róbert mesél:
A dalszöveg, melyet részben a kafkai átváltozás inspirált, azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek gyakran dugják homokba a fejüket, passzívan sodródva az árral, elfelejtve, hogy a saját életükért első sorban ők maguk a felelősek. Átváltozásuk szimbolikusan arra utal, hogy amíg arccal a homokban vegetálnak, érzékek híján fel sem fogják, mitől lettek még önhibájukból megfosztva. A szöveg helyenként szarkasztikus hangvételű, célja pedig az, hogy minél több arc emelkedjen ki a homokból.
A Pennhurst új albuma a Petőfi nagylemezprogram keretében készülhet el, a stúdiómunkálatok Simon István hangmérnök vezetésével a No Silence stúdióban zajlottak. A lemezmegjelenés őszre várható.
A zenekarnak két nyárindító koncertje lesz a következő hetekben:
május 31. – Budapest, Dürer Kert (+ Mennydörgés, Light at Night)
június 14. – Jászberény, Szabadtéri színpad (+ Tankcsapda)