Sorozatok: Sons of Anarchy

Az FX elsősorban egy férficsatorna, legyen ezt bármilyen hímsoviniszta is kimondani 2011-ben, mikor csak Sylvester Stallone meri kijelenteni, hogy Y kromoszóma nélkül felesleges beülni a filmjeire. Ugyan voltak olyan, többségében nők által nézett műsoraik, mint a Nip/tuck, a Damages, vagy a Dirt, de a mérleg másik tányérját olyan nevek nyomták le, mint a végtelenül cinikus és sötét Rescue Me, a női karaktereket teljesen hanyagoló The Shield, vagy épp újabb sorozataik közül a minden pillanatában kemény és cowboykalapos Justified. Ezzel gyakorlatilag egyedül állnak a nagy amerikai adók közt, hiszen a hasonló színvonalon mozgó Showtime, HBO és AMC is törekszik mindkét nem kiszolgálására, hiába viszi a Showtime még mindig a nagyon macsó Californicationt (érdemes megnézni a sorozat női karaktereit, egy drogos kozmetikus és egy hisztis ex-feleség), azért ott van a Nurse Jackie és a Weeds – és, hogy gonosz legyek, a Real L Word is. Az FX-nek pedig a fentiek mellé még van egy Sons of Anarchy-ja is, mindennek a teteje, a kvázi „ultimate” férfisorozat, aminek minden második része után úgy érzi az ember, mintha a Gladiátort, a Ragadozót, vagy mondjuk a Rocky IV-et nézte volna meg.

A sorozat alapszituációja viszonylag egyszerű, és láthattuk már a Shieldben is (a sorozat készítője ex-Shield író): az egész alapja a territoriális berögződés, a mozgástér védelme, ami Vic Mackey-éknél LA egyik negyede volt, az a SAMCRO-nak egy kisváros, Charming (a név legalább olyan beszédes, mint a Parks & Recreation Pawnee-ja). Charmingban ugyanis ők a törvény, ez a nyolc, többségében nem túl jóképű pasas: (balról jobbra) Jax, Piney, Clay, Juice, Chibs, Tig, Opie és Bobby, avagy a Nyolc Mesterlövész, ha már egy város megvédésénél tartunk. Nem kell róluk sokat tudni, mindegyik kőkemény figura, de ez el is várható egy motoros banda tagjaitól: a SAMCRO ugyanis nem más, mint a Sons of Anarchy Motorcycle Club Redwood Original, főhőseink tehát egy Hells Angels-ről mintázott banda fő chapterének vezetői. Ez a chapterezés eleinte fura lehet annak, aki motoros témájú filmekkel még nem találkozott, vagy gőze sincs a Turbonegroról és a Turbojugendről, de ez az egész szerveződés adja a film gerincét: ahogy az a sorozat eddigi epizódjaiban igen sokszor ki lett hangsúlyozva, a tagoknak ez egy második család (és a dolog apáról fiúra száll), és mindenki testvér. És itt nyer értelmet a banda neve: valahol tényleg anarchisták ők, akik magasról tesznek a rendszerre, törvényen kívül állnak (ill. ők, vagy övék a helyi törvény), és a jelenlegi társadalom helyett ezekben az összetartó, egymást segítő, önkéntes kisközösségekben hisznek. Itt nincs pózolás, a hátukon lévő cut/patch/color fontosabb, mint az életük (ez az egyik részben elég erősen nyomatékosítva is van), a klub pedig ugyanolyan fontos, mint a családjuk. Jól példázza az egész komolyságát az, mikor az egyik kirúgott tag, akinek a hibájából korábban börtönbe került Opie, felbukkan Charmingban az első évadban. A sorozat helyenként igen brutális, és folyamatosan véres a bunyók (remek például az, mikor a pilotban az addig kis Cobainnek, angyalarcúnak tűnő Jax bedurvul a kocsmában), lövöldözések, gyilkosságok miatt, de ők egy ilyen világban élnek, és ebből a szempontból maximálisan hitelesen, koherensen és következetesen van megírva minden döntésük: nincs évődés, vagy bűnbánat, csak egyfajt lovagi kódex, de ha ölni kell, akkor ölnek, ha ki kell herélni valakit, akkor kiherélik, néha élvezetből bunyóznak, mindig élvezetből kurváznak, mert nem hősök, hanem fegyvercsempészek.

Ez persze nem lenne elég egy jó sorozathoz, így képbe jön még három nagyon fontos dolog: a mellékszereplők, illetve a múltbéli események és a jelenlegi történések. Egyik jobb, mint a másik: a klubon kívüli karakterek különösen. Szerencsére család csak három klubtagnál van a képben, ezzel nem túltelítve a sorozatot, és ezzel meg is érkeztünk a SoA aduászához, Gemma Teller Morrowhoz. Ő Clay felesége, Jax anyja, és ezzel kvázi Charming királynője, illetve az egyik legkeményebb asszony, akit a televíziózás látott, és akinél nem létezik olyan, amit meg ne tenne a fiáért illetve a férjéért – de persze a legmegdöbbentőbb a casting, ugyanis ezt a gyilkoshajlamú, manipulatív anyatigrist nem más játsza (egészen zseniálisan), mint Katey Sagal, avagy mindenki bonbonzabáló, Oprah-bámuló, lángvörös Peggy Bundyja. Anno négyből négyszer maradt le Peggyként a ’Glóbuszról, Gemmaként viszont egyből megnyerte, jelezve ezzel a karaktere és játéka erejét. Mellé még kapunk az íróktól egy rákos seriffet (az egyik legérdekesebb karakter a sorozatban), és annak törtető helyettesét, egy FBI és egy ATF ügynököt, egy doktornőt, egy neonáci methkuktát, egy mexikói bandavezért, meg a fél IRA-t – velük pedig úgy bűvészkednek az írók, hogy az már-már mesteri, egyértelműen a Shield és a Wire szintjét idézi. A sorozat kezdete előtti dolgokról maga John Teller, Jax apja tájékoztat minket emlékirataiban, amelyek a sorozat előrehaladtával morális útmutatóból egyre meghatározóbb tényezővé válnak, néha bele-beleszólnak az aktuális történésekbe. De persze a lényeg a sztori: leginkább a Shield és a GTA(!) fura keveredése zseniális csavarokkal, melyek a harmadik, kvázi trilógiazáró évadfinisben tetőznek, és melyek olyan feszült jelenetekhez vezetnek, hogy az ember nyelni nem mer. Shield, mert abszolút Shawn Ryan sorozatát idézi az, ahogy évadonként más-más keseríti meg a főhősök életét, de mégis minden évad kihat a másikra, sok az átjárás, az összefüggés. És GTA, mert a szerepjátékok „menj ide, szerezd meg, kérd el tőle, beszélj vele, gyűjtsd össze” jellegét az ültette ebbe a környezetbe, és néhol tényleg olyan, mintha sok kis Tommy Vercetti rohangálna ide-oda, hogy meglegyen a küldetés. Ugyan nem olyan vicces, mint a Rockstar játéka, de azért megvan a sorozat jellegzetes, macsós, egymás ugratós humora, de kell is, hiszen ez teszi szerethetőbbé ezeket a kőből és sörből faragott karaktereket.

És a kulcstényező, ami a zseniálisan megírt sorokból, elképzelésekből, a technikai stábból, a végig hibátlan zenei felhozatalból valami egészet varázsol: a színészek. Sok az új arc, de rengetegen lehetnek ismerősek valahonnan, és ehhez nagy sorozatfüggőnek se kell lenni: Clayt például az a Ron Perlman játsza, akit senkinek se kell bemutatni a Hellboy, az Elveszett gyerekek városa, a negyedik Alien vagy a második Penge után – igen, ez élete szerepe a jellegzetes állkapcsú, és még jellegzetesebb hangú Perlmannek. A Jaxet játszó Charlie Hunnam ott mosolygott Elijah Wood mellett a Huligánok plakátján, Kim „Tig” Coates és Tommy „Chibs” Flannagan igazi tapasztalt B-filmes rosszfiúk, Half Sack (Johnny Lewis) és Darby (Mitch Pileggi) a Criminal Minds legemlékezetesebb gyilkosai közé tartoztak (Lewis volt a fiatal gyilkos srác, aki mindig más híres sorozatgyilkost utánzott le, Pileggi meg az autóból shotgunnal lövöldöző irodistát játszotta), a seriffet játszó Dayton Callie meg a Deadwoodból köszön vissza. Mark Boone Juniorról is beugrik egy idő után minden Nolan-rajongónak, hogy a Mementó recepciósát látja, de vannak sokkal egyértelműbb arcok is: az FBI-ost játszó Jay Karnes már örökké Dutch marad minden Shield-nézőnek (felbukkan Lem is), Ally Walker (ATF ügynök) pedig a ’90-es évek végén vált Sam Waters pszichológussá (bár akkorát játszik a Sons’-ban, hogy könnyen lehet, hogy elhomályosítja a Profileres szerepét). Az, hogy melléjük beállt állandó szereplőnek a második évadra Henry Rollins, a talán legnagyobb hardcore punk legenda, vagy hogy felbukkan a harmadik évadban Stephen King, és Sonny Barger, a Hells Angels egyik alapító(!) tagja, már csak a pont az i-re.

Ezek után felesleges további magyarázatot fűznöm ahhoz, hogy miért is a Sons of Anarchy az egyik legjobb, jelenleg is futó sorozat, aminek a nézettségi adatok igen szép jövőt jósolnak: a harmadik évad megdöntötte az FX nézettségi rekordját. Nem véletlenül, hiszen aki bekapcsolódik, az nem tud majd kiszállni a sorozatból. Csavaros, kőkemény, okos, és ötletes, mer váltani (a harmadik évad pár része pl. Belfastba vitte őket), nem fél meghozni nehéz döntéseket – többek közt ezért lehet kijelenteni, hogy a SoA minden pillanatában A Férfi-sorozat. Ugyan szeptemberben már kezdődik is a negyedik évad (melyhez Danny Trejo és a jó öreg C-Note is csatlakozik, és felbukkan majd David Hasselhoff is), de nem egy nagy meló az eddigi 39 részt ledarálni, nyárra tökéletes, szóval érdemes csatlakozni.