Sorozatkörkép III/IV

A rendhagyó zanza harmadik része egyben a legváltozatosabb gyűjtés is: egyformán lesz itt szó drámáról, humoros sorozatról, és humoros drámáról is, lesznek újoncok, és régi motorosok, rajzolt, és élőszereplős szériák is. A House-t gondolom nem kell senkinek se bemutatni, ahogy a Family Guy-t sem, hiszen itthon kevés népszerűbb sorozat van ennél a kettőnél, plusz a Férjem védelmében is egyre népszerűbb – ezekkel ellentétben a Glee és a Modern Family inkább internetes körökben ismert csak. Hogy melyik mennyi figyelmet érdemel, és hogy alakultak az eddigi epizódok/évadok? Nagyjából az következik most.

Doktor House S7
(kezdés: szeptember 20.)

Egy egyszerű felvetés: mi lenne, ha Sherlock Holmes orvos lenne, de a karakter Doyle-i kontúrjait Poirot-i tartalommal töltenénk meg? A köröm alatt lévő piszok helyett az emberi motivációk és kapcsolatok által inspirált, mérhetetlenül cinikus és zseniális doktor kétségtelenül az orvosi sorozatok legnagyszerűbb karaktere, a minden rejtélyt megoldó, ám közben gyógyszerfüggőségtől és személyiségi problémáktól szenvedő karakter történetét elég ügyesen tekergették az írók: kellő figyelmet kap a csapata, a fizikai és lelki problémái, mindegyik szálnak van csúcspontja, és közben nem feledkeznek meg a gegekről és az érdekes esetekről sem. A hatodik évadra aztán minden rendeződni látszott, és sok kisebb problémát kellett kitalálniuk az íróknak, de sikerrel vették a feladatot (enyhén első évados érzésem volt végig), és az évad végére előrántottak egy régi, de mindig újra és újra visszatérő dolgot, hogy aztán öt perc alatt meg is oldják. Nem tudom, mit merjek várni az új évadtól, hiszen lassan kikerültek a képből azok a szenvedések, amelyek szinte hozzánőttek a sorozathoz, de eddig nem csalódtam a stábban, szóval nem hinném, hogy most fogok. Mi ennyire várjuk: 8/10.

Family Guy S9
(kezdés: szeptember 26.)

A köztudottan lamantinok által írt sorozat kilencedik évadja várhatóan teljesen ugyanolyan lesz, mint az eddigiek, így leginkább azt kell felülvizsgálni, hogy szeretjük-e a sorozatot. Így, hogy nem vagy amerikai tévénézők, feltehetően a poénok fele nem is esik le, a fárasztó musicalbetétektől egyszerűen nem tudnak megszabadulni az írók, és számos olyan jelenet van, amely a néző türelmét teszteli. Valamiért mégis nézem, nézzük a Family Guy-t, és ez a valami az az abszurd humor, amit élőszereplős változatban csak irtózatos költségvetéssel lehetne megcsinálni, a rajzolt világban azonban minden szabad, és ezt ki is használják. A folyamatos popkulturális és politikai utalásokkal telített sorozat karakterei, és eredeti valamint szinkronhangjai is fogalommá váltak már, és a South Parkkal ellentétben nagyjából minden évad ugyanazt a minőséget hozza – igaz, a kilencedik évad környékén még a SP is jó volt. Akik vevők az abszurdra (ilyen téren nálam a polgármester, Adam West visz mindent), a néhol nézőkínzó jelenetekre, és az eszement poénokra, azoknak a kilencedik évad is bizonyára tetszeni fog, akik viszont nem ennyire fogékonyak Peterék humorára, azoknak felesleges újra próbálkozni a szériával. Mi ennyire várjuk: 6/10.

A férjem védelmében S2
(kezdés: szeptember 28.)

A tavalyi szezon nagy amerikai szenzációja a többszörösen díjazott A férjem védelmében volt, amit én jódarabig cinikus nemtörődömséggel, újabb unalmas jogi sorozatnak tartva egyszerűen kihagytam. Az Agymenők egy kiváló jelenetének (az utolsó rész elején Raj teleszkóppal nézi a sorozatot, ahogy az egy másik lakásban megy, majd halálosan komolyan felnéz, és azt mondja: „The good wife is crying. Something’s very wrong.”) köszönhetően azonban tettem egy próbát a Hallmark által először itthon halálra ítélt, majd a TV2 által megmentett sorozattal, és abszolút pozitívan csalódtam. Julianna Margulies-ról például abszolút nem tudtam, hogy ennyire jó színésznő, és sosem gondoltam volna, hogy egy ügyvédes sorozatba oltott dráma ilyen érdekes tud lenni. Ugyan sokkal inkább szólnak az epizódok nőknek, mint férfiaknak (pl. a központi férfi karakterrel lehetetlen szimpatizálni, és csak a női karakterek vannak rendesen megírva), de bőven élvezhető ez mindkét nem számára. Minimálisan talán képben kell lenni az amerikai politikát illetően ahhoz, hogy minden leessen, de legutoljára én 13 évesen a JAG kapcsán élveztem ennyire pereket és intrikákat. Jöhet a következő évad. Mi ennyire várjuk: 8/10.

Modern Family S2
(kezdés: szeptember 22.)

A The Office óta nem hinném, hogy bárki számára is fura vagy meghökkentő lenne egy félig, vagy teljesen dokumentarista stlíusban forgatott komédia. A Modern Family is ilyen „mockumentary”, és mivel nem túl ismert itthon, ezért leginkább a bemutatásával foglalkoznék: adott három család, akiknek a mindennapjairól szól a sorozat. Van egy átlagos kertvárosi család három gyerekkel, és két roppant rámenős, fárasztó szülővel; van két meleg pasi, akik adoptáltak egy vietnami csecsemőt; és van egy (Ed O’Neill, avagy a nagyon megöregedett Al Bundy által alakított) öreg pasi, aki friss házasságban él egy kolumbiai származású bombázóval, és annak temperamentumos, ám kissé duci fiával. Alapból a három család külön-külön is frenetikus poénokat hoz, de – ahogy arra számítani lehetett – már a pilotban elárulják, hogy valójában ők egy nagy család: az egyik meleg srác és a „klasszikus” családból a feleség idősebb Bundy gyerekei, így aztán még ezek a karakterek is folyamatosan konfrontálódnak. Gyakorlatilag az összes „átlagos” sitcom és komédia közül ez épít leginkább a mindennapokban rejlő poénokra, csupán sűríti azokat a dolgokat, amelyek egy átlagosan diszfunkcionális famíliában megeshetnek. Nem is olyan görbe ez a tükör, nem? Mi ennyire várjuk: 10/10.

Glee S2
(kezdés: szeptember 21.)

Már nem csak a második, de a harmadik évad is be lett rendelve. A kritikusok a Halottnak a csók és az American Idol találkozásáról beszéltek. Úgy általában szinte lehetetlen volt úgy sorozatokról olvasni az interneten, hogy 09/10 közönségkedvencébe, a Glee-be ne ütközzön az ember. A valahol talán a High School Musical sikerét tényleges színvonalával baromi ügyesen meglovagló sorozat nagy nevek nélkül lett gigantikus siker – illetve azért egy nagy név volt: Ryan Murphy, a Kés/alatt alkotója. Nem akarok ebbe belemenni, mivel semmi gondom a melegekkel, de ahogy a Halottnak a csóknál, úgy a Glee epizódjainál is erősen érezni, hogy a sorozat kitalálója homoszexuális: alapból az egész egy középiskolai musicalcsoportról szól, de annyira magávalragadó bájjal van megáldva minden rész, minden dalbetét, hogy egyáltalán nem a HSM, hanem inkább a Hajlakk fog az eszünkbe jutni. Emellé még annyi zenei utalást, tematikus részt, és tinidrámát tesznek az írók, hogy a recept kiválóan működjön. Aki szerint a „tini” nem feltétlenül a „szar” szinonimája a kultúrában, az bírni fogja. Mi ennyire várjuk: 9/10.

A következő ötös: Boardwalk Empire, Undercovers, No Ordinary Family, Terriers, The Event.