Inception (Eredet)

Az, hogy filmes körökben már régóta nem volt ilyen menő egy filmről beszélni az nem kifejezés, az pedig egyenesen elképesztő, hogy a beszélgetések minden egyes tagja oda és vissza is van tőle. Nem azt mondom, hogy a film tökéletes, mert szerintem nem az, de összességében rég éreztem egy mozi kapcsán azt, amit az Inceptionnél. Nem véletlen a bevezető szöveg sem, hiszen az inkább agyjátékként funkcionáló film – természetesen idézőjelben – érezhetően a Meshuggah rajongóknak ajánlott, de tény; Nolan kapcsán ez már egyáltalán nem hat meglepően ismerve Memento című alkotását. Ám egy szó, mint száz a film zseniális, jómagam pedig Malibu felkérését idő híján finoman kikerülve bátyámat kértem meg arra, hogy értékelje a 2010-es év eddig legnépszerűbb mozgóképét.

Hölgyeim és Uraim, „az incepció lehetséges, csak baromi nehéz.” Legalább is a Christopher Nolan fejébe a Mátrix által ültetett gondolat-mag, mondhatni tökéletes fává cseperedett az elmúlt tíz évben. Vagy akár, úgyis fogalmazhatnánk, hogy csupán Christopher Nolan fejében vált teljessé az összhatás, az időközbeni próbálkozásokkal szemben (The 13th Floor, Equilibrium, valamint az ötletgazda Dark City).

A filmről szinte lehetetlen spoilerezés nélkül beszélni, habár azt hiszem ebben az esetben annyira lebilincselő a látvány-hangulat kombináció, hogy a végkifejlet (de még a részletek) ismeretében is beszippant a történet. Az alapsztoriról annyit, hogy adott egy gép, ami képes egy virtuális álmot kreálni nagyon is valódi ideákkal, ily módon lehetővé téve, hogy emberek gondolatai közt töltsük időnket – akár egymás társaságában. Szerencsére a működési elvéről nem esik szó, így az egész kényelmesen elfogadható elméletként (Nolan nem bocsátkozik nevetséges magyarázatokba). Valamint adott egy csapat (a Világ legjobb álom-tolvaj csapata) és a főhős már-már klisészerű „utolsó s egyben legnehezebb melója”. A tökéletes főzethez már csupán egy dúsgazdag megbízóra és egy komoly célpontra van szükség. Összefoglalva egy mátrix-szerű álomban játszódó Ocean’s Elevent kapunk, elsőrangú agyafúrt krimi formájában.

A történet komplexitásán meglátszik a tízévnyi munka, amit Nolan a forgatókönyvön ötlött. Igencsak megdolgoztatja a néző agyát a rejtvény. Habár a történet kissé lassan indul be, a stílus igencsak átható. Habár a színekkel jól játszott a rendező – a valóságot barna, az „álmot” kék árnyalatokba öltöztette – sosem lehet tudni (sokszor a karakterek sem tudják), hol is vagyunk igazán. Sőt számomra, mivel igencsak delíriumos állapotban ültem be a filmre, még a saját valóságom határait sem igazán láttam. De, így volt csak igazán teljes az élmény. A szálakat igen jól vezeti egymás mellett, majd csavarja meg az öreg Christopher. Egészen az utolsó bravúr leleplezéséig nem lehet rájönni a csel mikéntjére. A katarzis pedig észbontó.

A színészi teljesítményről nem sok szót ejtenék. Mindenki jól teljesített. DiCaprio hozta a várt profizmusát. A hátrazselézett elegancia még mindig jól áll neki. Külön kedvencem az Ariadne-t alakító Ellen Page, a true „furcsalány”, aki végre bizonyította, hogy ki tud lépni a karakterszínészi profiljából. Nolan „kedvenc angoljai” Michael Caine, Cillian Murphy is újabb közös, sikeres munkát tudhatnak maguk mögött a Batman-ek után. Egyedül az amúgy extrasexy Marion Cotillard volt rossz választás Leonardo mellé. A karakterek pedig, akiket a nívós színészgárda alakított kidolgozottak és igazán „okosak” lettek. Főleg Ariadne eszét és a Joseph Gordon-Levitt által alakított Arthur találékonyságát emelném ki.

Végül a zene. Hans Zimmer a The Dark Knight után újra brillírozott egyedi muzsikájával. A trailerből is már ismert, állandóan visszatérő erőteljes motívumaival meghatározó karaktert kölcsönzött a filmnek. A történet végére már ez diktálta szív ritmusát. Az izgalmat az újra és újra felbukkanó, vízhangzó, Edith Piaf Non, Je ne regrette rien című remekműve fokozta, illetve tette álomszerűvé. A katarzisnál már hyperventilláltam.

Összegzés

Összefoglalva, egy jól kidolgozott, átgondolt, kiforrott verziója a „Mátrix-filozófiának”. A Nolan szokásainak megfelelően az „itt és most” hangulattal és realizmusával; valódi, épített díszleteivel egy kibővített valóságot kapunk, mely mélyre szippant. A végén a stílusosan nyitott befejezéssel mi dönthetjük el, benne maradunk-e még egy kicsit. Kétszer néztem meg. Egymás után két nap. És bizony mondom néktek, másodszor is végig álmodtam Cobb-al és csapatával. Kihagyhatatlan filmélmény. Kategóriájában ez bizony egy 10/10-es alkotás.

Írta és rendezte: Christopher Nolan
Fényképezte: Wally Pfister
Zene: Hans Zimmer
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Cillian Murphy, Marion Cotillard

http://inceptionmovie.warnerbros.com/
http://www.imdb.com/inception/
http://forwhomthefilmrolls.blog.hu/