2007. december 19.
Nelzon korábbi, ismertető szándékkal íródott cikkén felbátorodva én is elhatároztam, hogy alkalmanként bemutatnék egy-egy olyan albumot az elmúlt egy évszázad távlatából (előzetes terveim szerint 1913-tól egészen napjainkig), melyek nélkül ma nem tartana ott a zene kiterjesztett, absztrakt és állandóan változó fogalomként, mint ahogy azt mai – jobbára a média által lekorlátolt – ismereteink lefedik. Így talán jelen ismeretterjesztő sorozatot keresve sem indíthatnám találóbb kiadvánnyal, mint Frank Sinatra egyik (és számomra legkedvesebb) szólóalbumával, az 1955-ös keltezésű In the Wee Small Hoursszel.
Kezdjük talán egy kis háttérinformáció előkeresésével, melyek kellő kiindulási alapként szolgálnak majd nemcsak ezen lemez, hanem egyáltalán Frank Sinatra életének-, valamint tetteinek megértésében! Az iskola padkoptatói életvitelétől menekülő ifjú, New Jersey-beli lázadó természet megnyugvását előbb újságíróként, majd később hosszabb-rövidebb ideig betöltött, jobbára balul elsült karrierlehetőségek után énekesként lelte meg; ekkor már a ’30-as években járunk, azonban Sinatra még szólókarrierjének rebesgetése helyett nagyobb létszámú kórusokban, valamint swing zenekarokban bukkant fel (The Three Flashes, Tommy Dorsey zenekara…stb.).
Frank 1934-ben megismerte első feleségét, Nancy Barbatot (három gyermekének anyját), akivel öt év múlva egybekeltek. Azonban a házasság egyrészt időzítését tekintve sem volt bimbódzó (karrier, háború…); másrészt az évek során egyre inkább kikívánkoztak azon mentalitásbeli különbségek, melyek később váláshoz vezettek. A ’40-’50-es években Frank elsősorban saját karrierjének egyengetésére összpontosított, hiszen az 1942 óta szólópályafutással büszkélkedő énekes igyekezett felhívni magára a figyelmet mind számos hangzóanyag-, mind filmbeli szereplések során. Így ismerkedett meg második feleségével – aki egyben jelen lemez múzsája is -, Ava Gardnerrel, kivel temperamentumos, és lángoló szerelme amilyen gyorsan kibontakozott, olyan gyorsan el is halt. Frank nehezen dolgozta fel a szerelmi csalódás fájdalmait, ezért elhatározta, hogy ki nem mondott gondolatait, érzelmeit igyekszik egy koncepcióra épített lemez keretein belül a világ tudtára adni.
Így született meg 1955. márciusában Sinatra első Capitol Records égisze alatt fogant kiadványa, az In the Wee Small Hours, mely a maga ötven percével, és 16 szerzeményével mára kinőtte magát minden idők legőszintébb szerelmi vallomásává. A lemez hangulatára nem a melankolikus önsajnálat jellemző, ezáltal senki se várjon a mai korkép szempontjából szentimentális hatásokkal büszkélkedő kiadványt, hiszen az összes szerzemény keserédessége egyfajta játékos zenei körítésben bújik meg; nem véletlen, hogy az In the Wee Small Hours egyértelmű kritikusi kijelentések alapján is „A magányos férfi lemeze”, hiszen az összes, mára klasszikusnak számító szerzemény pont annyira alkalmas sebnyalogatásra, mint amennyire segít optimista gondolatokat ébreszteni a hallgatóban, ezáltal segítve annak továbblépését egy kritikus ponton. Sinatra értett az emberek nyelvén, különösen a tiszta érzések megszólaltatásában volt profi: egész karrierje eköré épült, s nem véletlen, hogy megközelíthetetlen magasságokig jutott, hiszen melegséget árasztó hangszínén túlmenően az őszinteség, és az emberi sebezhetőség is megmutatkozik, kitárul. A dalok aláfestése a klasszikus zene-, valamint a swing hatásainak szintézisén alapszik, ám az előtér joga mindvégig Frank andalító dallamait illeti meg.
Zenei-, és esszenciális értékein túlmenően a kiadvány a hanghordozó technológia terén is forradalmi újítást eredményezett, hiszen ez volt az első olyan lemez – leszámítva a számos korhű musical adaptációt -, mely már 12″-es bakelit formájában is elérhetővé vált a nagyközönség számára; ez elsődlegesen a játékidő kihasználtságát növelte.
Mára nyugodtan kijelenthetjük, hogy az In the Wee Small Hours értékeit a publikum kissé megkésve fedezte fel, ám ezt felírhatjuk mind a háború-, mind a hirtelen bekövetkezett változások számlájára is; hiszen akkortájt mindenkinek jobb dolga volt, mint az apróságok megfigyelése… Azonban afelett sem hunyhatunk szemet, hogy Frank Sinatra tényleges szárnyalását, és páratlan sikersorozatát jelen hanghordozó indította el, s noha a legnagyobb slágerek csak jóval később kerültek a mélyen megbecsült publikum elé, már az ’55-ös album is kecsegtet Sinatra jellegzetes stílusán túlmenően maradandó pillanatokkal. Végszóként azt tanácsolom, hogy aki már valaha is érzett a mellkasában szapora lüktetést, vagy ennek a lüketésnek hirtelen félbeszakadását, az keressen fényt jelen kiadványban, és… És merjen egyáltalán érezni.
