2011. január 31.
Folytatódik az éves filmösszegzés, ezúttal júniustól decemberig vesszük át a magyar bemutatókat. Sajnos ígéretemmel ellentétben mégsem tűzök pennahegyre olyan filmeket, amelyek itthon nem jutottak el a vászonra, de az internet áldása eljuttatta őket a meghajtómra. Ezek a filmek majd szépen sorrakerülnek a fórumban, vagy az idei év összefoglalójában, és bár hiányuk az Oscar-díjátadó előtt azért fura lesz, az összefoglaló végére talán Ti is megbizonyosodtok arról, hogy a kiskakashoz hasonlóan lehet gyémántot találni, csak kaparni kell. Hogy mik a kaparás eszközei? Az internet mellett a kisebb mozik lehetnek jók erre a célra, igazán kár, hogy a helyzetük kezd ellehetetlenedni: amíg tehetitek, látogassatok el egy ilyenbe (pl. a Corner Film szokott remek bemutatókat tartani). Addig is lássuk, mit néztünk tavaly:
Júniusban nem igazán tesztelte több film a tízes lista második felét: a Drágán add a rétedet! és az Alkonyat második folytatása egymással versenyezve ugrottak fejest a vitriolba – betoncipőben természetesen. Mindkettőről felesleges beszélni, Brendan Fraser színészi karrierje a világ legfeleslegesebb dolgai közé tartozik, az Alkonyat-filmek kapcsán meg csak a rendező(ke)t sajnálom: attól, hogy Gordon Ramsay tartja a fakanalat, szarból nem lesz csokitorta. Júliusban jutott el hozzánk Jim Carrey és Ewan MacGregor hányatott sorsú melegkomédiája (a fordítót is sokkolhatta a sok kolbászolás, mivel nem kapott saját magyar címet), az I Love You, Phillip Morris, ami az arcához hasonlóan hullámzó karrierű színész jobb darabjai közé tartozik, de azért nem fogja senki sem újranézni. A Tetovált lány az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikerének, a Millenium-trilógiának az első megfilmesített darabja, és az utolsó tíz perc kivételével igazi skandináv minőségen mozog, nagy kár, hogy a második és harmadik film már közel sem lett ilyen jó – mellékes infó, hogy David Fincher rendezi az amerikai remake-et, és a Közösségi háló után ismét Reznort ülteti a zeneszerzői székbe. Velük egy napon futott be a Shrek negyedik része, de hát könyörgöm, kit érdekel az olcsó popkitekintések közt unalomba fúló ogre története, mikor befutott a nemrég botrányba keveredett Polanski új filmje, a Szellemíró. MacGregor másik idén bemutatott filmje a politikai thrillerek kockázatosan ásítás-pozitív vizeire evezett, és meglepően érdekfeszítőre sikeredett, még ha a végső csavar messziről integetett is. A sablonokról a Kéjjel-nappal is mesélhetne, de egyedül Cameron Diaz lett fárasztó, Cruise minden excentrikussága ellenére kiváló volt a laza Ethan Hunt szerepben, de hát 2010 a szórakoztató akcióvígjátékok éve volt.
Illetve a francokat: 2010 az Eredet éve volt. Christopher Nolan úgy döntött, hogy két Batman-film közt ismét beiktat egy „önálló” produkciót, és azt hiszem, nem sok áll maradt a helyén az utóbbi évek egyik legjobb, legösszetettebb és legsokrétűbb forgatókönyvével bíró film alatt. Mivel már méltattuk az oldal hasábjain az elme harcmezején Bond-filmként áttipró alkotást, így csak annyit fűznék hozzá, hogy az év legjelentősebb soundtrackjeit meghallgatva továbbra is Zimmernek ítélném a legjobb díját (igen, kedves Daft Punk). Jött még a nyár legmelegebb havában egy sztárkomédia olyan nevekkel, mint Sandler, Schneider, James (ezek után gyakorlatilag bárkit mondhatnék, tudni lehet: a végeredmény gyenge), valamint egy borzalmasan túlértékelt rajzfilm teljesen közepes feldolgozása, az Utolsó léghajlító. Annak ellenére, hogy az eredeti mű rajongói a fejét követelték, Shyamalan legalább tudott hozni egy középszintet, ami pozitív csalódás tőle az elmúlt évek után. Az augusztus rögtön egy fent említett, szórakoztató akcióvígjátékkal kezdett, méghozzá mindenki kedvenc TV2-es/PRO7-es sorozatélményének, a Szupercsapatnak egész estés változatával. A film viszonylag lazán hozta is az eredeti sorozat hangulatát, de azért meglátszott: a szériában sose volt több annál, hogy 40 percet kitöltsön, márpedig a film több, mint kétszer ilyen hosszú, és ez néha érződött. A közepes, említésre nem igazán érdemes filmek sorát gyarapította a Varázslótanonc és a Salt ügynök is, előbbiben Cage a vizuális effektek, utóbbiban Jolie egy fekete paróka mögött/alatt tűnt el. A Ragadozók is hasonlóan felejthető, de azért pocséknak a komolytalansága miatt nem mondható film lett, persze ki kell emelni, hogy hazánk fia rendezte, de voltak jelenetek, ahol nagyon arra kellett koncentrálnom, hogy mennyire rögös a szerzői filmhez visszavezető út.
Az augusztust egy borzasztóan unalmas témaválasztásból nem meglepően keveset kihozó római kori akciófilm, a Kilencedik légió, és egy, a Forrás által erősen inspirált, mégis kb. Alkonyat szintű, gennyes-giccses (Sick első kritikája óta várok rá, hogy elsüthessek egy ilyet) romantikázás, a Mr. Nobody zárta. Utóbbi legalább olyan üres volt, mint Jared Leto tekintete a film bármelyik jelenetében, el kéne felejtenie a színészkedést egy ilyen rockzenekar mellett. A szeptember szokásosan uborkaszezon volt, Karate kölyök, Hétmérföldes szerelem, Kaptár 4, és egy két éve halogatott bemutató, a Babylon A.D. voltak a hónap főbb eseményei. Szépen sorban: az eredeti valamilyen okból kultfilm lett, de az a báj, aminek a státuszát köszönheti, ebben nyomokban se volt fellelhető; meglepően jó romkom a távkapcsolatokról, jó poénokkal és karakterekkel; Milla Jovovich-nak kb. annyira áll jól a kőkemény akcióhős szerep, mint a mély dekoltázsos ruhák, de ebben a filmben a vásári 3D miatt ez fel se tűnt; és baromi jól indul, jól is folytatódik, de aztán hatalmas blődségbe megy át Diesel poszt-apokaliptikus, a System Of A Down basszerének hip-hop projektje által hangszerelt filmje. A hó utolsó napjára még szerencsére befutott egy Pancser police, ami kiváló zsarufilm-paródiájával (és még azt hittük, hogy három Csupasz Pisztoly után már nincs a műfajban több kakaó) feledtette velünk a Kocka rendezőjének egy héttel azelőtti, szülő-gyerek kapcsolatról szóló fél-biohorrorát. Volt Tőzsdecápák 2 is? Szerintem az az a film, amit bármennyi évértékelésből ki lehetne hagyni, és senki sem szólna érte, hiszen végülis kiket érdekelhetett? A válságban munkájukat vesztett, otthon b-filmeket habzsoló ex-brókereket? Talán, de rájuk szarunk.
Az október egy Jean Reno-féle bosszúfilmmel, a 22 lövéssel kezdett, ami kemény volt, mint a harmadnapos croissant, de Reno-nak sajnos megárott a 16 eltelt év, és a Léonnal ellentétben itt már nem hittem el neki azokat, amiket csinált. Az Őrzők legendája pozitív meglepetés volt: szórakoztatónak nem mondanám, de van egy olyan monumentális, giccses hangulata, ami képes beszippantani a nézőt, Snyder nem akar hibázni, úgy tűnik. Október 14-én, két hónappal az amerikai premier (és hetekkel a dvdscr) után futott be Stallone nagy dobása, a b-kategória sztárjait összerántó Feláldozhatók, ami elég szépen szólt: recsegett, kattogott, nyögött, és üvöltött, utána pedig napokig bűzölgött az élmény (értsd: jó volt). Valamilyen okból az Ízek, imák, szerelmeken is pont ugyanannyit halasztottak, így az amerikai mozikhoz hasonlóan az év férfimozijával az év nőimozija konkurált – nos, nem hinném, hogy az Y kromoszómám miatt, de utóbbi olyan volt, mintha valaki Coelho-t adaptált volna, ami azért predesztinál egy 1/10-et, és erre jön még, hogy Julia Roberts a főszereplő, szóval állandó számláló mellett lehet szépen felszorozni a nevezőt. A Fűrész 3D-t inkább nem jellemezném ezek után, hiszen így is több fika van ebben a cikkben, mint egy óvodás középső csoportban, maradjunk annyiban, hogy pocsék filmízléssel bíró, militáns Linkin Park gyűlölőknek kiemelten ajánlott. A horror helyett inkább a Tolvajok városáról ejtenék szót, hiszen Ben Affleck gyakorlatilag megközelítette a Szemtől szembent egy teljesen más szempontból, kisebb nevekkel, de erősebb hangulattal. Sajnos az Akadémiának ez nem volt elég, de nem szabad megfeledkezni a filmről, mivel egy nagyon szép, színészből rendezővé vedlés sarokköve lehet.
George Clooney egyre jobb és jobb lesz? A Good Night, Good Luck óta folyamatos fejlődést mutat a szexszimbólumi szerepkörből kitörni kívánó színész, és az Egek uránál úgy tűnt, hogy a végén még a régebben leginkább szépfiúnak kikiáltott Pitt-Clooney páros lesz a két legjobb nagy hollywoodi színész. Annak ellenére, hogy az Amerikai sikeres volt a kritikusoknál, engem nem tudott meghatni a lassan hömpölygő, szépen fényképezett bérgyilkosdráma: rossznak nem mondanám, viszont azért nem is egy Szellemkutya, de hangsúlyozom, ez nem Clooney-n múlt. Így aztán október 28. legjobbja nálam egyértelműen a Könnyű nőcske volt: szórakoztató, ötletes, okos, és laza, én el tudnám képzelni, hogy az utóbbi évek tinifilmjeiből egyedül az lesz hivatkozási alap, Emma Stone meg az új John Cusack minusz egy lulu. November a Gruval kezdődött, és ekkor vált bizonyossá, hogy 2010 tényleg remek év animációs szempontból: a DW és a Pixar munkáihoz hasonlóan ez is jó lett (később a Megaagy is csatlakozott a sorhoz). Természetesen még novembern is törlesztették a forgalmazók az előző évet, így Coenék fekete komédiája, az Egy komoly ember is bemutatásra került, és bár Coenék egyik legnehezebben emészthető filmje, de ahogy ez már korábban bebizonyosodott számomra: az egyik legjobb is. A Terhes társaság az év egyik legnevesebb párosát állította kamera elé, de talán pont ez volt az oka annak, hogy a léc ehhez az ugráshoz túl magasra lett téve, és a két kiváló komikushoz nem ért fel a forgatókönyv. Befutott a Tetovált lány folytatása is, de ami sokkal fontosabb, hogy az év legjobbjának rengetegszer kikiáltott Közösségi háló is: én imádom Finchert, és néhány szempontból rendhagyó és izgalmas volt a filmje, de egyszerűen közel sincs ahhoz a felhajtáshoz, amit a sajtó köréteremtett. November 18. számos bemutatót hozott: a dán Antikrisztus tavalyi adósság volt, aztán mégis 2010-ben nem tudott tőle aludni az, aki megnézte, mert ebben legalább annyi súly volt, mint a Fekete hattyúban; a Jackass 3D hozta azt, amit egy Jackasstől, és egy bevallottan „occó” háromdés filmtől várhatunk, lehet ezt szidni, de a 80%-a igazi bűnös szórakozás; az Ördög (milyen rossz poén már, hogy egy napon mutatták be az Antikrisztussal?) egy démoni kamaradráma volt Shyamalan tollából, és bár egy gyenge csavarra épített, a kisebb fordulatok életben tartották a filmet; a Száguldó bomba szakmai elismerését máig nem teljesen értem, de az igaz, hogy a gyengébb Scott legjobb filmje az utóbbi pár év(tized)ben.
A hónap végére még jutott egy Harry Potter 7 és ½, ami teljesen korrekt volt, csak a könyvhűség kapcsán sajnos ekkora pénzeknél nem lehet egy dolgot szem előtt tartani: csak akkor kell hűnek maradni az alaphoz, ha az jó. A Machete volt az ellenfele a pénztáraknál, és utóbbi pont úgy bukott el, mint a film az újranézés próbáján. Elsőre a gegek nyilván padlóra küldik az embert, másodjára viszont elviselhetetlen a közéjük pakolt, az akciókhoz hasonlóan C-kategóriás, de komolyan gondolt ideologizálás a bevándorlókról, szóltam is Consuelának, hogy mondja vissza a jegyfoglalásomat, és hozzon egy Margaritát. És elérkeztünk az utolsó hónaphoz, ami mindig erős szokott lenni: most egy Aranyhajjal nyitott (újabb jó rajzfilm, szinte érthetetlen a dolog), egy Reddel folytatta (a legjobb akcióvígjáték az évben), majd jött a fent már említett Megaagy. Sajnos olyan szemszögből is lehet nézni az év utolsó 31 napját, hogy jött egy gyenge romkom (Ilyen az élet), egy újabb felesleges Narnia-film, valamint egy ezer sebből vérző másfélórás Daft Punk videoklip (Tron), a torta tetejére pedig az Utazó rakta fel a gyertyát, amit kénytelen voltam bojkottálni, mivel Depp érezhetően kezd meghülyülni, plusz a francia eredeti is dögunalmas volt. Gyorsan összefoglalva az év mozis részét: jó volt, határozottan megvolt az esélyünk arra, hogy ha kedvünk támad moziba menni, akkor találjunk legalább egy jó filmet, és néha akár nehéz választás elé is állítottak minket. Sajnos negatívumként mindenképp ki kell emelni a rengeteget késő, vagy ide el sem jutó filmeket, és emiatt nem a forgalmazókat kell legyávázni, hanem a szomszéd körmére kell nézni, aki Fűrész mozijegyre költi a pénzét.
Plusz idén azért számos 2010-es alkotás eljut hozzánk: be van tervezve az első félévben a Félszemű, a Király beszéde, a Harcos, a 127 óra vagy a Fekete hattyú is, de kisebb kaliberből a Fa, a Buried, valamint a London Boulevard is. Az akciófilmek szerelmesei olyan filmekben találhatják meg a számításaikat, mint a Rohanás, a The Mechanic, vagy a Féktelen harag, a sci-fi rajongóknak pedig a Föld inváziója és a Super 8 lesz bekarikázva a naptárban (vagy akár a Limitless). Fantasy kategóriában az Álomháború okozhat kellemes meglepetéseket (bocsi, csak azért sem fogom azt írni, hogy álmatlan éjszakákat), netán a Cowboyok és űrlények, a komolytalanabb műfajban pedig a Király! és a Paul a legvártabb darabok a Másnaposok 2 mellett. Folytatódnak olyan szériák, mint a Transformers, a Karib-tenger kalózai, a Mission Impossible és a Halálos iramban, vagy a Harry Potter, és ígérhetjük, ebben az évben a tavalyinál többet fogunk foglalkozni a jelentősebb filmekkel (még filmes zanza is lesz!). Addig is jó mozizást kíván a Nuskull.hu!
