2007. november 27.
Hogy a hatásvadászat nem csak az alantasabb szándékú kritikusok által a közérthetőbb, és tömegekből reakciókat kiváltani képes művek szolid kigúnyolása céljából létrehozott címke, hanem olyasmi, amivel ők maguk is gyakran élnek, arra bizonyíték a Quentin Tarantino-hoz hasonló vitatottabb személyiségek kapcsán alkalmazott „vagy szeretik, vagy gyűlölik, de mindenkire hatással van" szöveg. Ez a hangzatos kinyilatkoztatás annyira nem igaz rám, hogy a (Kill Bill, és a Ponyvaregény rendezője által jegyzett) Halálbiztos-nak még a DVD változata boltokba érkezését is teljesen ráérősen, mindenféle emelkedett pulzusszám által kísért reakció nélkül várhattam meg.
Ettől függetlenül nem egy kényelmes terep számomra filmekről recenziót fabrikálni, ami mögött persze az is megbújhat, hogy némely barátaim szerint annyira értek a mozgóképekhez, mint eszkimók a teveidomításhoz, és ha ehhez hozzáveszem, hogy fiatal koromban csak és kizárólag a csihi-puhi Hongkongi akciófilmek tudtak hosszabb időre a sátáni doboz elé szegezni, akkor lehet is benn valami.
A fenti „szeretik vagy gyűlölik” sarkításnak persze annyiból lehet alapja, hogy Cannes-ban állítólag feltámadt főnixmadárként ünnepelték Tarantino-t, míg odahaza bukta lett Kurt Russel emblematikus alakításával kísért mozija. Azt ugye mindenki tudja, hogy a Halálbiztosnak úgymond „testvér-filmje” a Robert Rodriguez (Alkonyattól Pirkadatig, például) által rendezett Terrorbolygó, a kettő együtt pedig egyfajta sajátos tiszteletadás azon régi B-filmek előtt, melyek egymás után futottak a mozikban, egész estés szórakozást garantálva az erre vágyóknak. Arról megoszlanak a neten fellelhető infók, hogy Grindhouse-nak a helyet, ahol vetítették, vagy magát a film-párokat hívták, de igazából mindegy is.
Mivel a sztori kábé annyira bonyolult, mint a legóból is disznóólat építő gyermek lelkivilága, nem is árulnék el túl sokat belőle, ha esetleg valakinek épp ezen írás szolgálna kedvcsinálóként, elég annyi, hogy Kaszkadőr Mike (az utánozhatatlan Kurt Russel) fiatal lányokra vadászik halálbiztos felspécizett járgányával. Olyan lányokra, akikre nem lenne büszke az anyukájuk, mert isznak, mint a gödény, szívnak, csúnyán beszélnek, s persze nem hisznek a stabil, érzelmekre épülő párkapcsolat ódon és furcsa intézményében — s életfelfogásukat utánozhatatlan lazasággal, és akár jelen korunkra is reflektáló túlzott magabiztossággal, valamint eléggé túlzásba vitt trágársággal osztják meg velünk a film alatt. Szerintem ez az a pont, ahol elvérzett az amúgy jó alapötletre épülő mozi; mely e téren messze nem éri utol mondjuk a Ponyvaregény diskurzusait.
Pedig a koncepcióval, s amúgy a film ritmusával semmi baj, vannak itt a maestro-től akár már megszokottnak is tekinthető megoldások (teljesen értelmetlen helyen és időben fekete-fehérbe, majd színesbe visszaváltó képek, néhol szaggatott képkockák, mintha tényleg valami régóta porosodó, újból előbányászott 70-es évekbeli B-mozit néznénk), kellő mennyiségű vér, jó zene, és frankó autós üldözés. Legnagyobb kedvencem mikor már kezdi terhelni a fület a hangos motorzúgás, a zaj, kapunk egy távoli snittet az üldözésről, egy magányosan bólogató olajkúttal – kikristályosodott csendélet, haha. Azt is fontos megemlíteni, hogy minden eddiginél nagyobb teret követelnek maguknak a női lábak is. Szinte minden képkockán jól látható egy hosszú női comb, csupasz lábfej, vagy lábszár, ami azon kívül, hogy kölcsönöz némi erőteljes szexuális élt a produkciónak, talán a Tarantino-val kapcsolatba hozható filmek közül itt a legeltaláltabb. (Uma Thurman lábujjai például nagyon rondák és formátlanok a Kill Bill-ben, Juliette Lewis-é (az Alkonyattól Pirkadatig Richie-jét alakító Quentitn szinte elcsöppenő nyállal legelteti rajt a szemét a lakókocsiban) pedig túl tömzsi, hahaha). Aztán, akárcsak a Transformers-ben, itt is van saját, korábbi alkotásokra történő visszautalás (emlékeztek, mikor megérkeznek az Autobotok, mint becsapódó meteorok, és az egyik videokamerával rohangáló lakos benyögi az égő ház előtt, hogy „ez jobb, mint az Armageddon” haha), mikor a Kill Bill dallamát csörgi az egyik csaj mobilja.
Szóval nem értem mit várnak azok, akik sárba tiporják ezt a filmet, mely a koncepciónak megfelelően egy exhumált, friss vérrel meglocsolt, s kissé agyatlan B-mozi, s ha ezt vesszük alapul, akkor ennek megfelelően is teljesít. A fentebb említett egyetlen gyenge pontot kivéve ebben a minőségben tehát nincsenek is bajok vele, mert nem is akar több lenni. Azt hiszem, ezek után a Terrorbolygóra is befizetek.
