Cloverfield

J. J. Abrams. Egy név, amit minden becsületes sorozatjunkie-nak ismernie kell, ennek az úrnak köszönhetjük ugyanis a Lost-ot, no meg az Alias-t, amelyek közül különösen előbbi egyike az utóbbi idők legnagyobb port kavart tévés produkcióinak, rengetegen imádják, és legalább ugyanennyien utálják is, de tény, hogy egy minden ízében egyedi, és érdekfeszítő művel találkozik az, aki befizet egy részre. És ahogy Abrams bá’ meghódította a sorozatok világát, úgy kúsznak be messze érő csápjai a moziiparba, például a tavalyelőtti, harmadik Mission: Impossible rész képében, amely számomra az előző két részhez hasonlóan alulteljesített, de persze ettől még, mikor megláttam Abrams nevét a Cloverfield alkotói közt, nem kezdtem temetni a projektet, főleg az előzetes után. A Transformers előtt (Amerikában) leadott trailer végre nagyjából eloszlatta a kételyeket, hogy miről is fog szólni a film (addig elég merész pletykák szálldogáltak netszerte): egy Amerikába szakadt Godzilla-klón megtámadja Manhattant, mindezt pedig aBlair Witch Project nevű, filmtörténelmi jelentőségű alkotásban található filmnyelvi eszközök segítségével tálalják a készítők. Aztán elkezdődött a vírusmarketing, a kreatív reklámozás csúcsa, személy szerint imádom az ilyesmit, a Cloverfieldnél ezt pedig zseniálisan megcsinálták, fiktív cégek honlapjai, és a karakterek MySpace oldalai, volt ott minden, és végül betoppant a mozikba a film.

Megkímélném az olvasókat a történet hosszas ecsetelésétől, a trailerben nagyjából “elmagyarázták”, mi lesz az alapfelállás: a film egy baráti társaság bemutatásával, majd egy bulival kezdődik, aztán kijön a vízből a Lovecraft-ihlette szörny, hogy saját, eltorzult elképzelései szerint rendezze át a manhattani enteriőrt. A film végig a pár fős baráti társaság kálváriáját követi, tehát aki egy második Godzillára számít, az sajna rosszul gondolta, hogy majd itt is mutogatják hosszú perceken keresztül a szörny vs US Army meccset (persze azért itt sem hagyhatták ki). A kézikamerás stílus a jó pár pozitívum mellett (sokkal könnyebb pulzusnövelés, a néző könnyebben beleéli magát, jóval hatásosabb) nem kevés hátrányt is magával vonz: itt bizony nem lesz részletes karakter-lefestés, sztoribemutatás, narráció, ilyesmik, de ez engem ebben a filmben nem is zavart, ugyanis Drew Goddard forgatókönyve pont elégséges mértékben tartalmaz olyan dolgokat, amiktől nem azt gondoljuk, hogy egy rakás név nélküli hülye rohangálását követhetjük – erre a film elején lévő 15 perc tökéletesen meg is felelt, szóval piros pont a készítőknek.

Aztán, mivel a handycam stílus felveti azt is, hogy mi most teljesen átlagos, hétköznapi emberek vesszőfutását nézzük, így roppantul ügyelni kellett a főszereplők reakcióira, és bevallom, ilyen téren a Cloverfield jól, de nem hibátlanul teljesített. Mondom ezt annak ellenére, hogy én azon túl tudtam tenni magam, hogy “dokumentálás mindenek fölött” elven működött a főhősünk, az én problémám ott volt, hogy néhol nagyon gyorsan elkapta a kamerát, pedig lett volna mit néznie (/néznünk). Ezek lettek volna tehát a lehetséges hátrányai a handycam-filmeknek – meg persze az, hogy maga a kézikamerázás meglehetősen megosztó filmnyelvi eszköz, tehát akiknek a Bourne-trilógia utolsó két részében az akciójelenetek vágása nem nyerte el tetszését, az ezt a filmet nagy ívben kerülje el, hiszen a Bourne-filmekben ráadásul az a kézikamera egy profi operatőrnél volt, itt pedig még ez sincs meg.Ellenben a film az álamatőr stílus összes előnyét fel tudta vonultatni – az ember szinte ott érzi magát Manhattan közepén, a látvány, és a hangok csontig hatolnak, és nem halhatatlan, állig felfegyverzett, különlegesen kiképzett főszereplőket kell nyomon követnünk, hanem – és ez tovább segíti a beleélést – hozzánk hasonló átlagembereket, akik motivációik, és reakcióik teljesen hétköznapiak.

Tudom, most jön majd az azok részéről, akik látták a filmet, hogy a főhős (itt most nem az operatőrre gondolok) “I’m gonna save her” viselkedése abszolút nem volt hétköznapi, de ha jobban megnézitek, a forgatókönyvet – nagyon ügyesen – pont úgy írták meg, hogy mindannyiuknak megvolt az indokuk, hogy mit miért csináltak, és nem keveredik a történet ellentmondásba, tehát az átlagemberek nem csinálnak Bruce Willis-szerű dolgokat csak azért, hogy az operatőr srác mindig izgalmas dolgokat mutathasson. A filmmel kapcsolatban nekem eleinte egyetlen félelmem volt, amit a popcorn-daráló énem vetett fel: lényegében tehát a Világok Harcát (egy katasztrófa bemutatása pár személy szemszögéből) urbánus környezetben, kézikamerával rögzítették – akkor hogy fogom én látni a monsztát?! Oké, mutathatják 8 saroknyi távolságból, meg alulról a lábikráját, de valljuk be, az azért nem ugyanaz – tudom, hitchcocki eszközök a legállatabbak, azaz egy ügyes rendező szinte a semmiből is félelmet tud kelteni, de ez egy megaszörny-film, itt (szerintem) ez nem működött volna. Ellenben Abramsék megoldották, hogy láthassuk mi azt a bizonyos lényt – teljes nagyságában. Nem lőnék le nagy poént azzal, hogy hogy, de ügyesen megoldották, és ezek a kreatív megoldások a film egészére jellemzőek. Nem tudjuk például, hogy a szörny honnan jött – ezzel nem csak a földrajzi eredetének hiányára akarok utalni, tulajdonképp úgy általában a mozinéző se tudja, hogy ezt a szörnyet honnan szalajtották, olvastam olyanokat, hogy Lovecraft egyik lénye (pl. Dagon), de miután lényegében minden szörny Lovecraft-alapú, így ezzel sok újat nem mondtak. Tehát, szó mi szó, nem kapunk infókat a szörnyről, de nem is baj, hogy nem csináltak szinte külön dokufilmet neki, mint a Godzillában, így ő a szörnyek Michael Myers-e.

Bizony a film a rengeteg kreatív dolog mellett (nagyon jól használják ki a félig rombadőlt város adta helyszíneket) elképesztő látványvilágot is felvonultat, amit 30(!) millióból sikerült kigazdálkodniuk a készítőknek, és mégis elképesztően látványos az egész, kezdve onnan, hogy itt bizony az épületek nem úgy omlanak le mint a Godzillában (amúgy ajánlott a Cloverfield után belenézegetni a Godzilla rombolós részeibe YouTube-on, szinte röhejes az egész), hanem a szeptember 11-i felvételeket idézi némelyik jelenet. De nem csak a robbanások lettek szenzációsak, hanem már maguk a lerombolt épületek, no meg a szörny is nagyon jól sikerült, szenzációs az egész, és itt látszik meg, hogy 30 millióból is lehet a látvány olyan hatásos, mint a King Kong-ban (2005 – 210 millió), csak megfelelően kell tálalni – és akkor még a hangokról nem is szóltam, egy szinten vannak a látvánnyal.

Még talán a befejezés az, amire kitérhetnék, bár spoilerezés nélkül elég nehéz lesz, de annyit azért elmondanék, hogy ügyesen megcsinálták, van nem várt fordulat, és némi pátosz, meg főleg a film végén üt, de néha közben is bevillan, hogy a kazettán már volt valami, méghozzá a főhős és barátnője egyik vidám napja lett megörökítve, újabb ügyes ötlet, sokadik piros pont. Összegzésül tehát: a film rendkívül ügyesen használja ki a kézikamerát, aki bírja ezt a stílust, az nem találkozik nagyon ebből eredő hátrányokkal, és az egész mű tele van ügyes ötletekkel, valamint szenzációs látvánnyal, és torokszorító tempóval, a nézőt 90 percre odavarázsolja a Nagy Almába. Kategórián belül pedig mindenképp aláz, a kézikamera kihasználásában a BWP-t reggelire, látványban a Godzillát és a D-War-t ebédre, katasztrófa alatti személyes dráma és történések bemutatásában a Világok Harcát pedig vacsorára fogyasztja el. Nekem eddig 2008 legnagyobb mozis filmélménye volt, és a legjobb nem Oscar-kategóriás (magyarán szórakoztató) film. Ajánlom mindenkinek.

9/10

Érdekességek:

– A filmnek várható a folytatása, egyik indok a második spoiler lehet, a másik pedig pár nyilatkozat a készítőkről, melyekben pedzegetik a folytatás lehetőségét, ugyanis például a Brooklyn hídon Hud (az operatőr) felvett egy másik srácot, aki videózott, szóval lehet, hogy lesznek más tape-ek is, de akár a hadsereg szemszögéből is mutathatnák a második részt, vagy egy riporter operatőrén át (ld. [REC]). Én nem hagynám ki amúgy azt se, hogy pár bónusz felvételt rápakoljak a DVD-re, teszem azt kamerás mobillal, vagy ilyesmivel felvett pár perces felvételek képében

– A handycam gyűlölőknek rossz hír, hogy várhatóan szaporodnak azok a filmek, amiket el kell majd kerülniük a közeljövőben, legalábbis jó pár, teljesen kézikamerával leforgatott mű is várható, bár ki tudja ezek közül mennyi éri meg egyáltalán itthoni DVD-forgalmazást, nemhogy mozist.