2015. február 17.
’Ez meg már megint mi a hollywoodi búbánat akar lenni?!’ – ’Michael Keaton még mindig forgat?!’ – ’Ki a franc az a Michael Keaton?!’ – ’Most akkor ez egy fricska a Batmannek?!’ – egy átlagos néző első gondolatai lehetnének ezek a Birdman előzetesének megtekintése után. Teljesen jogosak a felvetések, a trailer nem is árul el sokat, viszont remekül vágták össze, nem igazán lehetett hová tenni a látottakat, de ezáltal nagy várakozás előzte meg a megjelenését. Nem kis neveket sorakoztattak fel a film elkészítéséhez, ez viszont mint tudjuk, nem borítékolja a garantált sikert…
Michael Keaton már jó ideje nem játszott főszerepet a mozivásznon, az újabb generációk talán már nem is ismerik a nevét, az idősebbek meg már elfelejthették, mivel az elmúlt években csupán pár kisebb mellékszerepben láthattuk, előre senki sem tudta milyen teljesítményre lehet tőle számítani, (pláne egy ilyen bekategorizálhatatlan alkotásban), ami dráma, tragédia és akciófilm furcsa keveréke. A Birdman egy valaha szebb napokat látott színész kálváriáját meséli el, de egyáltalán nem megszokott eszközökkel, a film vizuális megoldásai sokszor bámulatosak, meghökkentőek, ennek (is) köszönhetően az első pillanatától kezdve leköti a néző figyelmét és az utolsó jelenet végig nem engedi azt lankadni. Michael Keaton tökéletes választás volt a szerepre, szinte egy az egyben róla mintázták a főhőst, talán ezért is tudott ilyen brilliánsan alakítani egy kiégett színészt, aki rendületlenül próbálja visszanyerni önbecsülését, miután hosszú éveken keresztül a nézők egy régi szerepével azonosították, nem engedve továbblépni karrierjében és kibontakozni más szerepekben. Keaton is talán örökre Batman marad egy bizonyos rétegnek, hiába telt el annyi év és hiába szerepelt azóta más alkotásokban, egy ilyen karakteres szerep eljátszása nem egyszer törte derékba egy ígéretes színész karrierjét. Természetesen nem csak ő viszi el a hátán az egész filmet, itt van Edward Norton is (megannyi kultfilmben láthattuk karrierje során), aki szintén hatalmasat alakít, valamint Naomi Watts és Emma Stone játéka is kiemelkedő. De ez igaz az egész szereplőgárdára, nincs gyenge láncszem, végre Zach Galifianakis is kapott egy szerepet, amiben nem kell eljátszania a komplett idiótát. A színészi játéknak köszönhető, hogy mégis annyira közvetlen maradt a történet, hogy bárki bele tud kapaszkodni, a néhol teljesen elszállt képi világtól eltekintve is. Az egész film szinte ’egyben’ van, nagyon ügyesen oldották meg a vágásokat, néhol szinte teljesen észrevétlenül követik egymást a helyszínek/jelenetek, a helyenkénti interaktív zenei aláfestés alkalmazása pedig külön tetszetős, remek ötlet volt. A jelenetek sokszor átlag feletti hosszúsággal bírnak, ez sem egy bevett szokás manapság Hollywoodban, de első blikkre nem annyira feltűnő, ez elsősorban köszönhető a színészi játéknak és a már említett trükkös vágások alkalmazásának, amivel igyekeztek kicsit közelebb hozni a színház és a mozi műfaját.
A főszereplő, Riggan Thomas hallucinációi szintén zseniálisan lettek megalkotva, folyamatosan kétségek közt tartja a nézőt, többnyire teljesen elmosva a határokat a realitás és fikció között, rengeteg kérdést hagyva maguk után. Ezek megválaszolását Alejandro González Iñárritu, a film rendezője teljes mértékben rábízza a nézőre, szabadon értelmezheti a látottakat, nem akar a szánkba rágni semmit, ez az a hozzáállás, ami hiányzik nagyon sok mai filmből, még ha ez az alkotás is többnek akar látszani, mint ami, de egyáltalán nem tolakodó módon. A kérdéseket felteszi, de a válasz lehetőségét meghagyja, közben a feszültséget végig ügyesen fenntartja, hogy egy bravúros jelenetben teljesedjen ki a cselekmény. A csúcspont előtti utcai akciójelent viszont igencsak emlékeztetett a Walter Mitty Titkos Élete című film egyik jelenetére, amiben a főhős szintén hasonló hallucinációs zavarral küzd, ez elég egyértelmű átfedés a két film között. Csalódás lehet viszont a végkifejlet, itt már sokan teljesen elveszíthetik a fonalat – a lezárás most akkor happy end, vagy egy szívszorító konklúzió? Természetesen e kérdések megválaszolása is a nézőre vár, de nem ettől jó egy film, ami megnézése után még napokig foglalkoztat, nem hagy nyugodni, újabb kérdéseket vet fel és cáfol meg egyúttal? A Birdman egy ilyen film lett, a zavaros felszín alatt olyan kérdéseket feszeget, amit bárki le tud vetíteni a saját egzisztenciális problémáira is. Nem egy könnyen emészthető alkotás, sokakat elijeszthet a szürreális látványvilág, de mindenképp megéri végigülni az egyébként ideális játékidőt, a bravúros színészi játék kárpótol mindenért. Az alkotás 9 Oscar-jelölést kapott, abszolút megérdemelten, az utóbbi idők egyik legjobb és egyben legvitatottabb filmje lett!
