A permanens házibuli szusszanatnyi szünetében most öt, egymáshoz alig kapcsolódó albumról szólnék, amelyek időhiányban nem kapnak több teret, de ez itt a núszkáll webzíne, a rétegkultúrák Vörös Hadsereg Frakciója, úgyhogy toljuk a kontentot.
The xx – xx
****A londoni
The xx, bár 2005-ben alakult, csak idén jelentkezett anyaggal – bár azzal le is tarolták a közvélemény nagyját, minden szinten. Szögezzük le, joggal, hisz az indie/post-punk (‘dream pop’) műfajban utazó csapat az év legmegnyugtatóbb lemezét rakta össze. Melankólikus hangzás, lágy női vokál, ötletes hangszerelés, mely sosem megy az agyadra, nem fullad unalomba, s bár öblös meglepetésekkel nem szolgál, nem is ez a dolga, viszont annál többször ragad meg néhány rigmusa. Aki nem ragaszkodik ahhoz, hogy a zene a breakdownnal kezdődik és szájbarúgással végződik, az nyugodtan felírhatja ezt az évvégi toplistájára, még akkor is, ha a hírek szerint az énekesnő távozott, így nem sok eséllyel lesz szerencsénk hozzájuk élőben.
HEALTH – Get Color
****Kezdjük azzal, hogy 2009-ben a kaliforniai noise-rock kvartettet nem ismerni bűn. Pár éve előálltak már egy, a műfaj határait ugyan nem feszegető, de kellőképpen reszelős anyaggal, de az idei
Get Color-ral bőven emelték azt a lécet, amit maguknak állítottak. A koncepció természetesen nem változott, még mindig zaklatott, feszült és pörgős, vagy kevésbé prózain szólva
baszott jó. Mélypontok, kiegyezések nincsenek, csúcsra járatás azonban fellelhető jó pár, a
We Are Water egyenesen a síron túlra rángat, aztán tesz egy kört, mielőtt mócsingosan köpne vissza. Musthave, s ha legközelebb
Bécsnél közelebb tolja őket a Golf-áramlat, érdemes lesz nem kinézni, hanem egyenesen az első sorból szájat tátani.
Them Crooked Vultures – Them Crooked Vultures
**Ki tudja gyorsabban azt mondani, hogy hype? A
Led Zeppelin John Paul Johnes-zával kiegészült QOTSA tagok debütanyagát ugyanis bőven övezte ez a misztikus, scenester-hugyból táplálkozó energia, noha a végtermék tényleg csak egy szétszedett és jobban összerakott rock’n’roll lemez. Ezzel semmi baj sincs, hisz mostanság ez a nagyfiúk játéka, s a ‘Vultures nem egy olyan album, amit az ember sikítva tép ki a lejátszóból, de sajnos nem is olyan, amit éjjel-nappal képes döngetni, kivéve persze, ha Dave Grohl poszterekkel tanul célozni a következő facial-sessionre.
Comadre – A Wolf Ticket
****A
Comadre hardcore/punk/screamo keveréket játszik. Talán itt be is fejezhetnénk az egész ismertetést, hisz a másfél perces számok úgyis magukért beszélnek, mert a srácok ezt úgy csinálják, ahogy rajtuk kívül elég kevesen. Bír igényes lenni, ha a helyzet megkívánja, de nem finnyás összemocskolni a kezeit, aztán úgy vágtáz át a hallgatón, hogy észre se veszed, mi történt. A
Touché Amore-val turnézó, tán az egyetlen hiteles
Refused covereket (is) játszó banda kihagyhatatlan azoknak, akik olyan perverzek, hogy ebben a műfajban leljék örömüket. Feltekert hangerővel ajánlott, a szomszédon meg tessék eltörni a seprűt, ha megpróbál felkopogni, mert ezek a srácok eddig sem vicceltek – most sem.
And So I Watch You From Afar – And So I Watch You From Afar
*****A mérhetetlenül hülye nevű ír banda lemeze ugyan már április óta kint van, magam mégis a hétfői koncerten találkoztam velük először, ahol sok más honfitársammal (innét lehet küldeni a modoros.blog.hu-ra) egyetemben tátott szájjal tűrtem, hogy letiporjanak, pedig post-rock, az meg köztudottan halott. Nos, ha az, akkor az ASIWYFA Frankenstein személyesen, eszement gitármenetekkel, nem erőltetett váltásokkal, hangszer-rikoltással és pozdorjává zúzással. Nekem a semmiből ugrott elő az év albumai közé, de nem kell nekem hinni,
hanem a szemeteknek, akit érint, az meg szórjon hamut a fejére, hogy nem jött el hétfőn, mert ez a banda élőben és felvételen egyaránt remek, további kommentár nélkül.
