Zao – Where Blood And Fire Bring Rest

Ezzel az albummal lefektették egy mára már túlpörgetett stílus, a metalcore alapjait, mely az utóbbi években meghódította az egész világot, mondhatni, már a csapból is ez folyt, ám velük ellentétben a Zao nem a göteborgi dallamos death-metalt vette alapul, zenéjük ezen a lemezen sokkal inkább az extrém thrash metal és a hardcore ötvözete, talán ezért is hat még ma is frissen a sok ötlettelen kópia-zenekarhoz képest. A Where Blood And Fire Bring Rest több okból kifolyólag is vízválasztó album volt a banda történetében. Egyrészt a dobos Jesse Smith kivételével lecserélődött az egész tagság, s talán ebből kifolyólag szakítottak az első két lemez zenei irányvonalával, melyeken még hardcore zenét játszottak, másrészt az új énekes, Daniel Weyandt, egy egészen másfajta-a black metalban bevettnek számító-vokalizálási technikát alkalmazott, mint elődje.

A lemez Lie Of Serpents, A River Of Tears című számmal indul. A halk suttogás és a fenyegető gitár kettőse rögtön megadja az alaphangulatot, mely az egész lemezen végigvonul. A körülbelül fél perces bevezető után egy sikoly kíséretében valósággal berobban a zene: pengeéles gitárok, egyszerű, ám húzós dobtémák és Dan brutális hangja jelzik, hogy az elkövetkező bő fél órában mire számíthatunk. Kimért tempóban halad előre a szám, melyet a leállások még lassabbá tesznek. Kiváló lemezindító szerzemény, és a befejezése különösen hatásos lett. A másodikként érkező To Think Of You Is To Treasure An Absent Memory akusztikus gitár és dob hangulatos kettősével indít, és a lemez egyik legjobb dala kerekedik belőle. Két dolog is megtalálható ebben a számban, mely az egész lemezre jellemző: a leállások és váltások, amelyek gondoskodnak arról, hogy egy másodpercnyi üresjárat se legyen, illetve Daniel suttogó/szövegmondós „vokáljai”, melyek az atmoszféra-teremtés eszközei, s ezen szerepüket remekül ellátják. Erre kiváló példa az első leállás, mikor a gitár üresben penget, Dan pedig egyszerre suttogja és hörgi elfojtott hangon: „My heart broke”. Érdekessége a számnak, hogy ebben található a lemez címadó sora (kiegészülve még két szóval: Where blood and fire bring rest and peace), ráadásul itt találhatunk egyedül dallamos éneket, mely a fentebb említett sor hagyományos „éneklése” közben ismétli azt, nagyon halkan, a háttérben. A következő A Fall Farewell egy gyors, pusztító szám, hatalmas energia van benne. A gitárjáték egyszerűen zseniális, szinte érezni azt a bizonyos tűzt, amelyet a lemez címe is említ, s ebben szerepe van a hibátlan hangzásnak is, amely tökéletes összhangban van a zenével. A March végleg eljuttat minket arra a helyre, melyet a lemez címe jelöl: igen, megérkeztünk, ez a Purgatórium, avagy a Tisztítótűz, mely szenvedések árán, de elhozza a békét. A lassú indításból kibontakozó rövid, de gyors rész előrevetíti hogy mi vár ránk, melyet a szám közepén lévő irgalmatlan belassulás tökéletesen fest a hallgató szeme elé – véget nem érő lángtenger, mely paradox módon egyszer mégis véget ér. Ezt a feloldozást hozza el a szám végén a csendes gitárpengetés és Dan nyugodt hangja.

A soron következő Ember maga a 2 és fél percbe sűrített tökéletesség, itt mutatkozik meg leginkább az ezt a lemezt elkészítő kvartett dalszerzői zsenialitása. Már a kezdés is fantasztikus, ám a folytatás még ennél is jobban sikerült. A gitárok valami hihetetlen spirituális töltést hordoznak, és ahogy Dan a károgása alatt a háttérben a már említett, szövegmondós hangján ismétli az egyes sorokat, az tényleg felemelő, akárcsak a „refrén”, ahol a durva vokált mellőzve szavalja a sorokat. Ezt az élményt csak erősíti a dalszövegek ismerete, legalábbis azok számára, akik fogékonyak az ilyesmire. Köztudott, hogy a Zao egy erősen keresztény szellemiségű bandaként jött létre, s ez a Dan-nel készült albumok közül ezen érezhető a leginkább. Lehet, hogy ez egyeseknek nem jön be, ám szerintem ez plusz töltetet ad a zenének, s így egyfajta pozitív erő játja át. A Ravage Ritual intrójára azt hiszem, az apokalitikus jelző a leginkább megfelelő. A The Prophecy című filmből vett részlet nagyszerű kezdés a dalnak, mely a vallástól elfordult emberekről, s egyúttal a bukott angyalokról is szól.

„Emlékszem az első háborúra, az eget lángba borító útra
Ott álltam a testvéreimmel és figyeltük Lucifer bukását
Az angyalok ábrázata elpusztult
Láttam a mennyei légiók harmadának elűzését
És a Pokol teremtését
De most, a testvéreim, már nem a testvéreim”

Egy kissé slayeres téma alkotja a dal gerincét, ám konkrét nyúlásról szó nincs. Különösen jól sikerült a szám vége felé elhelyezett átvezetés, ami egy igazi őrlő befejezésbe torkollik, nemhiába állandó részese e szerzemény a Zao koncert-repertoárjának. Következik a Fifteen Rema, mely egy hagyományosabb tétel, ám az ügyes témaváltásokkal gondoskodtak róla, hogy a hallgató figyelme itt se lankadjon egy percre sem, a 2. perc környékén elhelyezett leállás, és az abból kibontakozó rövid gyors rész pedig az album egyik leginkább bólogatásra késztető része. For A Fair Desire a soron következő szám címe. Kegyetlen üvöltéssel és gyors riffekkel indít, ám ebben is találhatunk egy újabb leaállás képében megérkező lélekemelő részt: az egyik gitár egyszerű játékára a másik gitár olyan témát hoz, amit nem tudok szavakba önteni. Megeshet, hogy másoknak pont az ilyen részek nem mondanak semmit, s bár számomra minden szám minden egyes másodpercének hallgatása örömet okoz, a fentebb említett monentumok a kedvenceim. A dalstruktúrákért pedig külön dicséret jár a zenekarnak, ugyanis semmilyen sémát nem követnek, s ez a számoknak előnyére válik. Az utolsó előttiként érkező tétel a furcsa hangokkal indító The Latter Rain, mely mind 6 perc feletti hossza, mind hangulata, és biblikus szövege okán kiérdemli az epikus jelzőt. Fantasztikusan felépítették a számot, több csúcspontja is van, ám mégis a második részét emelném ki: a halk, melankolikus gitárjátékra dübörögve érkeznek meg a dobok, s a már többször is említett „szavalós” ének kíséretével jutunk el a katarktikus üvöltésekbe torkolló befejezéshez. A lemezt Brett Detar gitáros alkotása, a Violet című 7 perces, gyönyörű, zongorán előadott szám zárja, szívdobogással és egy kevés zajjal a végén. Nagyszerű zárása egy korszakalkotó lemeznek. Nem említettem még a „körítést”: a borító, és az egész artwork mestermű a maga nemében, és tökéletesen illeszkedik a lemez koncepciójához, érdemes eredetiben beszerezni az albumot.

Végezetül, mit is mondhatnék? Véleményem szerint a Zao eddigi pályafutásának legjobb korongját tisztelhetjük a Where Blood And Fire Bring Rest „személyében”, mely egy igazi klasszikus, és a stílust kedvelők számára kötelező hallgatnivaló. Ha szereted a metalcoret, de még nem ismered a Zao-t, itt az idő az ismerkedésre!

10/10