You Me At Six – Sinners Never Sleep

Tracklist:

01. Loverboy
02. Jaws On The Floor
03. Bite My Tongue
04. This Is The First Thing
05. No One Does It Better
06. Little Death
07. Crash
08. Reckless
09. Time Is Money
10. Little Bit Of Truth
11. The Dilemma
12. When We Were Younger

Hossz: 47:57

Megjelenés: 2011. november 6.

Kiadó: Virgin Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ahhoz, hogy a pop-rock keretei közt valaki érvényesülni tudjon nem elég a jó hang, az ötletes zenei háttér, vagy a táncolható ütemek, tudnia kell jól eladnia magát a bandának. A You Me At Six-nek már a kezdetektől fogva sikerült ez, hiszen az első körben kiépített hírnév nagyon hasonlított a Saosin történetéhez: kiszivárgott demók, korai EP-k és single-k is elegek voltak ahhoz, hogy epekedve várja mindenki az első nagylemezt, ahonnan megindultak hódító körútjukra, és azóta is töretlenül menetelnek felfelé.

Ehhez persze kellett egy kiváló második album Hold Me Down néven, ami a tavalyi év legelején látott napvilágot, és ami követte a mostanra megfásulni látszó All Time Low korai sikerreceptjét: Josh Franceschi remek hangszíne és dallamai, valamint a pop-rock gyorsabb tempóira építő lemez tele volt slágerekkel, ami elég is volt ahhoz, hogy műfajának egyik legerősebb alkotása legyen a 2010-es évben. Emellett az sem vált hátrányukra, hogy a jólfésült bandatagok után a 12-16 éves korosztály bőszen ájuldozhat koncerteken, vagy akár otthon a hálószobában. Ennek bizonyítására elég csak megnézni egy YMAS élő felvételt, ahol a háttérkórust a dalokat együtténeklő illetve az ezzel szinkronban sikító tinédzserek együttese adja.

A külsőségeken túllépve azonban be kell látnunk, hogy ez ismét egy olyan You Me At Six album, amire nem lehet igazán rosszat mondani. Bár a változatosság terén mindig lehet tovább fejlődni, itt valahogy nagyon eltalálták az egyensúlyt a keményebb és gyorsabb tempójú rockosabb tételek, illetve a lassabb, “modernebb” nóták között. A hangulati tényező nem mérvadó az ilyen lemezeknél, hiszen a nagyobb bandáknál szokás, hogy egyszerre vannak a lemezen vidám, bulizós illetve szomorkásabb dalok is, de náluk nagyon jól elférnek egymás mellett ezek, és egybe is legalább olyan élvezetes az albumot hallgatni, mint külön-külön a dalokat. A második gitár nagyon ötletes témákat hoz, kár, hogy legtöbbször eldugták a háttérbe, pedig sokat dobott volna egy kicsit kiemelni a zenei közegből. Az énektémák hamar ülnek, Josh hangszíne pedig a színtér egyik legjobbja, a magasabb tartományokba lépve az ének már-már rekedtes ordításba hajlik át, ami hangulatfokozóként sem utolsó. Nem nagyon erőltette a banda az ordítást eddig a lemezein, de most két dalban két vendégénekes segítségét kérték ennek pótlására, ami egyáltalán nem üt el a dalok hangulatától, és egy gyengécske breakdown keretei közt Oli Sykes (Bring Me The Horizon) és Winston McCall (Parkway Drive) engedi ki a hangját.

Talán az egyetlen negatívum, hogy hiányoznak az olyan kiemelkedő slágerek, mint az előzőről a Stay With Me, vagy a debütről a Jealous Minds Think Alike, és az amúgy alapból nagyon fogós dalok mellett is tömény az album még sokadik hallgatás után is (nem mellesleg pedig nehéz lesz így klipes nótát választani). Ettől függetlenül sikerült nekik az, ami az All Time Low-nak már egy ideje nem megy, vagy ami a brit társuknak, a We Are The Ocean-nek az új lemezzel nem sikerült, hogy egy ütős, pörgős pop-rock lemezt tegyenek le az asztalra, amit nem csak a tökéletesen belőtt frizurára éhes kamaszlányok hallgathatnak pizsamapartin, hanem szórakozásra vágyó, szőrt könnyező metálférfiak is, akik nem szégyellik barátaik közt a sikításmentes zenét. Mert ez valami olyasmi.

7/10