Wrong Side Of The Wall – Wrong Side Of The Wall

Nem szeretnék egyből a dolgok közepébe vágni, ezért engedjétek meg, hogy – az „illetőségű”, „alakult” és „méltán híres” kifejezéseket mellőzve – megosszam veletek, miért az én birtokomban van a világ legdrágább Wrong Side Of The Wall nagylemeze. Tisztán emlékszem, hogy november 12-én, nem sokkal a hivatalos megjelenés után kaptam kézhez a korongot – ez a becses dátum szerepel ugyanis a parkolási csekken, amit az autómon találtam a megközelítőleg két percet felemésztő személyes átvétel után. Szitkozódva átgurultam a legközelebbi postára, savanyú képpel kifizettem a párezer forintos büntetést, majd a hazaúton végighallgattam a lemezt. Aztán otthon még kétszer. Másnap talán hatszor. Parkolási bírság? Ugyan már, mocskosul megérte, bár legközelebb azért metróval megyek.

Mivel nem biztos, hogy mindenki unalomig ismeri a zenekar alapsztoriját – melyben mindenféle Insane-ből kilépő Knapp Oszkárok, énekes nélkül számokat felhalmozó ex-Bones tagok, egymásra találások, majd színvonalas négyszámos demók és háromszámos kislemezek szerepelnek -, megszületett ez a szép körmondat. A lényeg annyi, hogy a fúzió remekül sikerült, a hosszú évek alatt készre érett dalok olyan vokálokat kaptak, amilyenekről nem is álmodhattak próbatermi jamelgetés korukban. A kezdeti myspace-es demót, és a 2008-as kislemezt is imádtam, de őszintén szólva féltettem a bandát egy túl korai debütalbumtól, hiszen valljuk be, rutin ide vagy oda, két év nem olyan sok idő. Mint utólag kiderült, aggodalmam teljesen alaptalan volt – ez a lemez odavág. Mindenkinek, sokszor.

És a kulcsszó talán az, hogy mindenkinek. Borzasztóan ritkán hallani olyan zenei anyagot, aminek minden egyes tétele hosszútávon meg tud pihenni egyszerre több stílus kedvelőinek a fülében. Oszkáréknak sikerült megtalálniuk azt a stílust, ami egyszerre dallamos, betonkemény és megjegyezhető. Szinte minden refrén azonnal üt, nincsenek üresjáratok, töltelékszámok, időhúzások, csak tizenhárom tökéletesen kidolgozott metálnóta. Fontos megjegyezni, hogy muzikális világmegváltást nem szabad várni a korongtól, hiszen alapvetően egyszerű, dallam –és riffközpontú rockzenéről van szó, ahol minden dal egyfajta „refrén-blokk” köré épül fel. Ezalatt nagyjából azt kell érteni, hogy számonként általában nem egy, hanem két refrén kaliberű énektémával operál a Wrong Side Of The Wall, melyek egymást támogatva, de soha nem elnyomva alkotnak egységet. Természetesen üvöltések is akadnak szép számmal, és – az énektémákhoz hasonlóan – ezeket is remekül kidolgozva, számtalan sávon rögzítették és keverték a srácok. Knapp Oszi ordít, üvölt, károg, suttog, beszél, énekel, énekel és megint csak énekel, mindezt olyan színvonalon és változatossággal, hogy a hazai vokalisták jelentős része nyugodtan előre köszönhet neki.

Mindez persze önmagában kevés lenne, de szerencsére a hangszeresek is tisztességgel végzik a munkájukat, és olyan kiváló témákat hoznak végig, mint a kezdő So I Began wahpedálos refrénje, a Notes Of A Murderer mocskos, már-már a stoner muzsikák világa felé kacsintgató kiállásai, hogy csak az első két számot említsem. A harmadik, rendkívül találó szövegű Wrong Side az egyik kedvencem az anyagról, a vendégénekesként meghívott Bodóczy Zoltán (My Small Community, Grand Mexican Warlock) hangja új színt visz a zenébe, és a refrén is hatalmas. Vannak itt még olyan újragondolt demós gyöngyszemek, mint a Turn Of Mind, és az Art Is A Weapon – rendesen felvéve, vastagabb vokálokkal azért ezeket is sokkal jobban esik hallgatni. Az album legerősebb szekciója egyértelműen a közepe, hiszen a Pat döngölős, de egyben pofátlanul slágeres témái után az Already Dead eleje akkorát robban, mint egy kisebb fajta atombomba. Az a fantasztikus ebben a nótában, hogy a meglepően gonosz, mély, ordítozós első perc után csak úgy a semmiből megkapjuk a lemez egyik legfogósabb és legszebb dallamát, és mégsem hat szélsőségesnek. Ha abszolút favoritot kéne megneveznem, az Amputation-t mondanám – tökéletes arányok, izgalmas váltások, botrányosan jó refrén és szépen felvezetett csúcspont. Ilyen erős mezőnyből nehéz is egy-egy dalt kiemelni, de talán a pőre rock ’n’ roll világú, koncertkedvenc Purity Itself, és az albumot lezáró, zseniális A Hole To Fill érdemli ezt meg legjobban.

Mit is mondhatnék még? A Wrong Side Of The Wall bemutatkozása bitang jól szól, ízléses bookletet kapott, ingyenesen letölthető (jófejség esetén 1000 forintért megvásárolható) a zenekar hivatalos honlapjáról, és mindemellett zeneileg mérföldekkel túlmutat a debütalbumok szintjén. Ötven perc tömény szórakozás. Ha így folytatják, tényleg csak az marad velük kapcsolatban az egyetlen bírálható pont, hogy miért születtek a fal rosszabbik oldalára.